Grecsó Zoltán (Szentes, 1983. április 8. –) koreográfus, táncpedagógus. Testvére Grecsó Krisztián író, költő.
Életpályája 1990-ben kezdett el táncolni.
2001-ben érettségizett a szentesi Horváth Mihály Gimnázium speciális tantervű dráma tagozatán. 2002 szeptemberében az Anton Bruckner Universität en kezdte tanulmányait.
2007 júniusától két évig a Frenák Pál Társulat táncosa volt. 2008 júliusában saját, a mai napig heti rendszerességgel jelentkező improvizációs stúdiót hozott létre, amely Willany Leó Improvizációs Táncszínház néven vált ismertté.
2009 óta a mai napig a Duda Éva Társulat tal dolgozik táncművészként.
2011-ben kezdte pedagógusi pályafutását a Színház és Filmművészeti Egyetem kortárstánc tanáraként. Ebben az évben olyan jeles táncművészekkel dolgozott együtt, mint Nigel Charnock és Lionel Hoche. Szintén ebben az évben indították el bátyjával, Grecsó Krisztiánnal közös estjeiket, a nagy népszerűségnek örvendő összművészeti Grecsó-esteket.
2014 szeptemberétől októberig az Újvidéki Színház meghívását élvezte alkalmazott koreográfusként.
2015 tavaszától Jonah Bokaer független koreográfussal alkot együtt, pedagógusként pedig szeptembertől a Színház és Filmművészeti Egyetem mellett a Magyar Táncművészeti Főiskolán is tanít kortárstáncot.
Elismerései
Koreográfiái 2009-ben a Jarmila Jakábkowá Awards-on, 2010-ben a kanári-szigeteki Masdanza Nemzetközi Táncfesztiválon nyertek díjakat.
2010-ben ösztöndíjasként a DanceWEB Kutatási programban vehetett részt Bécsben. 2014-ben táncpedagógusi munkásságáért neki ítélték oda a Fülöp Viktor Táncművészeti Ösztöndíjat, illetve ez év márciusában az Amatőr Táncszövetség művészeti alelnökévé választották.
Színpadi szerepei 2014 - Szputnyik Hajózási Társaság: Das Ballhaus
Díjai Fringe Fesztivál: Közönségdíj: Mer-Ka-Ba Társulat, Budapest, 2006 New Europe Fesztivál: 1. díj: duett: Egyed Beáta, Grecsó Zoltán, Prága, 2009 New Europe Fesztivál: 1. díj: szóló, Prága, 2009 SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivál: Különdíj: duett: Egyed Beáta, Grecsó Zoltán, Budapest, 2010 Masdanza Fesztivál: Közönségdíj: szóló, Kanári-szigetek, 2010
Források www.grecso.com http://grecso.com/#Willany Leó
Kategória:Magyar koreográfusok Kategória:Magyar táncművészek Kategória:Magyar táncpedagógusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Szentesiek Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Élő személyek