Pär Lagerkvist (Växjö, 1891. május 23. – Danderyd, 1974. július 11.) Nobel-díjas svéd író, költő, moralista, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia tagja.
Lagerkvist a smålandi Växjőben született, Svédország déli részén, hívő evangélikus családba. Apja a vasútnál dolgozott. Az Uppsalai Egyetemen tanult, ám ekkor már eltávolodott az otthonról hozott vallásosságtól. A hit és az embernek a hithez való viszonya azonban mindig foglalkoztatta, ez visszatérő motívum műveiben.
Fiatal korában sokat utazott, élt Dániában, Franciaországban és Olaszországban. A 30-as évektől egy Stockholm közeli szigeten élt. Első házassága boldogtalan volt, 1925-ben nősült másodszor. Legszebb szerelmes verseit második feleségéhez, Elaine Luella Hallberghez írta. Pär Lagerkvist 1974-ben Stockholmban halt meg.
Magyarul mindössze három regénye jelent meg, A hóhér (1933), A törpe (1944), és Barabás (1950). Ez utóbbiból azonos című film is készült Anthony Quinn főszereplésével.
Művei bélyegkép|260px|jobbra|Pär Lagerkvist és felesége, Elaine sírja a Lidingö temetőben Ordkonst och bildkonst (1913) Motiv (1914) Järn och människor (1915) Ångest (1916) Teater (1918) Kaos (1919) Det eviga leendet (1920) Onda sagor (1924) Gäst hos verkligheten (1925) Den lyckliges väg (1921) Hjärtats sånger (1926) Han som fick leva om sitt liv (1928) Bödeln (1933) Den knutna näven (1934) Seger i mörker (1939) Sång och strid (1940) Dvärgen (1944) Barabbas (1950) Aftonland (1953) Sibyllan (1956) Det heliga landet (1964) Mariamne (1967)
Magyarul A hóhér / Barabás / A törpe; fordította: Szalay Sándor, Kuczka Péter, Birkás Endre, utószó: Lontay László, illusztráció: Kondor Béla; Európa, Budapest, 1967 A hóhér / Barabás (kisregény) / A törpe; fordította: Szalay Sándor, Kuczka Péter, Birkás Endre; Kriterion, Bukarest, 1971 (Horizont könyvek)
Források
További információk
Lagerkvist Lagerkvist Kategória:1891-ben született személyek Kategória:1974-ben elhunyt személyek Kategória:Svéd Nobel-díjasok