Frank Wilczek (Mineola, New York, 1951. május 15. –) fizikai Nobel-díjas amerikai elméleti fizikus, matematikus, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) professzora.
Életútja Lengyel apja, Franciszek Wilczek és olasz anyja, Maria Cona Wilczek gyermekeként alapfokú oktatását Queensben kapta, ahol a Martin Van Buren High Schoolba járt. Wilczek katolikus nevelést kapott, de idővel „elvesztette hitét" a tradicionális vallásban. Később azt mondta, a vallás sokat jelentett neki tinédzserkoráig, de aztán az agnosztikus és a panteista jelzőket érezte találóbbaknak magára nézve. Szerinte „a világ gyönyörű eszméket testesít meg”, de „bár ez spirituális értelmezésre inspirálhat, az nem feltétlenül szükséges”.
A B.Sc. tudományos fokozatot 1970-ben szerezte a Chicagói Egyetemen, a mesterfokozatot (M.Sc.) matematikából a Princetoni Egyetemen 1972-ben, és a Ph.D. fokozatot fizikából szintén a Princetoni Egyetemen 1974-ben.
1974 és 1981, valamint 1989 és 2000 között a Princetoni Egyetem professzora volt, ezt egy rövid kihagyás követte, amikor 1976-ban és 1977-ben kutatói pozíciót töltött be az Institute for Advanced Study-ban. 1986 és 1988 között Witczek a Kaliforniai Egyetem Santa Barbara campusán volt professzor és a Kavli Institute for Theoretical Physics tagja. 2000 óta a Massachusetts Institute of Technology fizika tanszékének professzora.
1973-ban a doktori munkáját készítve a Princetoni Egyetemen David Gross-szal közösen felfedezte az aszimptotikus szabadságot. A kvarkok közötti erős kölcsönhatás (vagy színtöltés) gyengül, ahogy egymáshoz közelednek. Amikor két kvark rendkívül közel kerül egymáshoz, a kölcsönhatás olyan gyenge, hogy szabad részecskéként viselkednek. Ez az elmélet, amelyet tőlük függetlenül David Politzer is felfedezett, fontos lépés volt a kvantumkromodinamika (QCD) fejlődésében.
1994-ben elnyerte a Dirac-érmet, 2002-ben a Lorentz-érmet, 2003-ban pedig az Amerikai Fizikai Társaság Julius-Edgar-Liliebfeld-díját; számtalan alább réstben felsorolt díját a Nobel-díj koronázta meg 2004-ben. 2001 és 2012 között a Annals of Physics tudományos folyóirat főszerkesztője volt, emellett gyakran publikált cikkeket a Physics Today és a Nature folyóiratokban.
2014-ben Wilczek Stephen Hawking-gal és két másik tudóssal együtt levelet írt, amelyben arra figyelmeztettek, hogy „a mesterséges intelligencia létrehozásának sikere az emberiség történelmének legnagyobb eseménye lenne. Sajnos ez egyben az utolsó is lehet, ha nem tanuljuk meg, hogyan kerüljük el a kockázatokat”.
Családja Az amerikai író, újságíró és blogger Betsy Devine-t 1973. július 3-án vette feleségül; két gyermekük van: Amity és Mira.
Tudományos tevékenység és tagságok
Wilczek a Massachusetts Institute of Technology (MIT) Elméleti Fizikai Központjának professzora, ahol a Herman Feshbach fizika tanszéki címet viseli. Korábban dolgozott a Princetoni Fejlett Tanulmányok Intézetében (Institute for Advanced Study), valamint a Kaliforniai Egyetem Elméleti Fizikai Intézetében (University of California, Santa Barbara). Vendégprofesszorként tevékenykedett a NORDITA (Nordic Institute for Theoretical Physics) intézetben is. Tagja több tudományos társaságnak és akadémiának, köztük: National Academy of Sciences American Academy of Arts and Sciences American Philosophical Society Holland Királyi Művészeti és Tudományos Akadémia (KNAW)
Díjak, kitüntetések
1982 – MacArthur-ösztöndíj 1990 – a National Academy of Sciences tagja 1993 – az American Academy of Arts and Sciences tagja 2000 – a Holland Királyi Művészeti és Tudományos Akadémia (KNAW) külföldi tagja 2002 – Lorentz-medál 2003 – az Amerikai Fizikai Társaság Lilienfeld-díja 2003 – a Károly Egyetem (Prága) Matematikai és Fizikai Karának Emlékérme 2003 – az Európai Fizikai Társaság Nagyenergiás és Részecskefizikai Díja (társdíjazott) 2005 – King Faisal International Prize for Science 2005 – az American Academy of Achievement Aranylap-díja 2009–2011 – az Infosys Prize fizikai tudományok zsűrijének tagja 2011 – George Gamow-emlékelőadás, Coloradoi Egyetem (Boulder) 2013 – tiszteletbeli doktori cím, Uppsala Egyetem 2022 – Templeton-díj
Nobel-díj
Hugh David Politzerrel és David Gross-szal megosztva 2004-ben megkapta a fizikai Nobel-díjat az erős kölcsönhatás elméletében jelentős szerepet játszó aszimptotikus szabadsággal kapcsolatos munkájáért.
Magyarul megjelent művei
Alapelvek – A fizika tíz kulcsa a valósághoz; Fordította Gerner József. Typotex Kiadó, Budapest, 2024. ISBN 978-963-493-321-0
Bibliográfia bélyegkép|192x192px|2005-ben a Harvardon
Ismeretterjesztő művek
Longing for the Harmonies: Themes and Variations from Modern Physics (Betsy Devine-nel). W. H. Freeman, New York, 1988. ISBN 978-0-7167-1932-6. Fantastic Realities: 49 Mind Journeys and a Trip to Stockholm (Betsy Devine-nel). World Scientific, Singapore, 2006. ISBN 978-981-256-655-5. The Lightness of Being: Mass, Ether, and the Unification of Forces. Basic Books, New York, 2008. ISBN 978-0-465-00321-1. A Beautiful Question: Finding Nature’s Deep Design. Penguin Press, New York, 2015. ISBN 978-1-59420-526-2. Fundamentals: Ten Keys to Reality. Penguin Press, New York, 2021. ISBN 978-0-7352-2432-7. | magyarul is megjelent: Alapelvek – A fizika tíz kulcsa a valósághoz Fordította Gerner József. Typotex Kiadó, Budapest, 2024. ISBN 978-963-493-321-0. Longing for the Harmonies: Themes and Variations from Modern Physics (új, bővített kiadás). Harvard University Press, Cambridge (MA), 2023.
Szakmai publikációk
Geometric Phases in Physics (Alfred Shapere-rel). World Scientific, Singapore, 1989. Positron Line Radiation from Halo WIMP Annihilations as a Dark Matter Signature (Michael S. Turnerrel). Physical Review D, 39 (4), 1989. Fractional Statistics and Anyon Superconductivity. World Scientific, Singapore, 1990. Wilczek, F.; Gross, D. J. „Asymptotically Free Gauge Theories. I”. Physical Review D, 8 (10), o. 3633, 1973. Bibcode: 1973PhRvD...8.3633G. doi:10.1103/PhysRevD.8.3633. Wilczek, F.; Gross, D. J. „Ultraviolet Behavior of non-Abelian Gauge Theories”. Physical Review Letters, 30 (26), o. 1343, 1973. Bibcode: 1973PhRvL..30.1343G. doi:10.1103/PhysRevLett.30.1343. Wilczek, F.; Zee, A.; Treiman, S. B. Scaling Deviations for Neutrino Reactions in Asymptotically Free Field Theories (jelentés). Joseph Henry Laboratories, 1974. doi:10.2172/4256152. OSTI 4256152. Wilczek, F.; Zee, A.; Kingsley, R. L.; Treiman, S. B. „Weak Interaction Models with New Quarks and Right-handed Currents”. Physical Review D, 12 (9), o. 2768–2780, 1975. Bibcode: 1975PhRvD..12.2768W. doi:10.1103/PhysRevD.12.2768. Wilczek, F. „Problem of Strong P and T Invariance in the Presence of Instantons”. Physical Review Letters, 40 (5), o. 279–282, 1978. Bibcode: 1978PhRvL..40..279W. doi:10.1103/PhysRevLett.40.279. Wilczek, F. „Quantum Mechanics of Fractional Spin Particles”. Physical Review Letters, 49 (14), o. 957, 1982. Bibcode: 1982PhRvL..49..957W. doi:10.1103/PhysRevLett.49.957. Wilczek, F.; Turner, M. S. „Inflationary Axion Cosmology”. Physical Review Letters, 66 (1), o. 5–8, 1990. Bibcode: 1991PhRvL..66....5T. doi:10.1103/PhysRevLett.66.5. Wilczek, F.; Alford, M. G.; Rajagopal, K. „QCD at Finite Baryon Density: Nucleon Droplets and Color Superconductivity”. Physics Letters B, 422 (1–4), o. 247–256, 1998. arXiv:hep-ph/9711395. doi:10.1016/S0370-2693(98)00051-3. Wilczek, F. „Riemann–Einstein Structure from Volume and Gauge Symmetry”. Physical Review Letters, 80 (22), o. 4851–4854, 1998. arXiv:hep-th/9801184. doi:10.1103/PhysRevLett.80.4851. Wilczek, F.; Fradkin, E. H.; Nayak, C.; Tsvelik, A. „A Chern–Simons Effective Field Theory for the Pfaffian Quantum Hall State”. Nuclear Physics B, 516 (3), o. 704–718, 1998. arXiv:cond-mat/9711087. doi:10.1016/S0550-3213(98)00111-4. Wilczek, F.; Alford, M. G.; Rajagopal, K. „Color-Flavor Locking and Chiral Symmetry Breaking in High Density QCD”. Nuclear Physics B, 537 (1), o. 443–458, 1999. arXiv:hep-ph/9804403. doi:10.1016/S0550-3213(98)00668-3. Wilczek, F. „Quantum Field Theory”. Reviews of Modern Physics, 71 (2), o. S85–S95, 1999. arXiv:hep-th/9803075. doi:10.1103/RevModPhys.71.S85. Wilczek, F.; Schäfer, T. „Continuity of Quark and Hadron Matter”. Physical Review Letters, 82 (20), o. 3956–3959, 1999. arXiv:hep-ph/9811473. doi:10.1103/PhysRevLett.82.3956. Wilczek, F.; Babu, K. S.; Pati, J. C. „Fermion Masses, Neutrino Oscillations, and Proton Decay in the Light of SuperKamiokande”. Nuclear Physics B, 566 (1–2), o. 33–91, 2000. arXiv:hep-ph/9812538. doi:10.1016/S0550-3213(99)00589-1. Wilczek, F.; Linder, E. V.; Good, M. R. R. „Moving Mirror Model for Quasithermal Radiation Fields”. Physical Review D, 101 (2), o. 025012, 2020. arXiv:1909.01129. doi:10.1103/PhysRevD.101.025012.
Jegyzetek
Források Frank Wilczek (Nobel-díj 2004) – Nobelprize.org Frank Wilczek honlapja Frank Wilczek honlapja az MIT-n Frank Wilczek önéletrajza
Kategória:Nobel-díjas fizikusok Kategória:Amerikai fizikusok Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Amerikai Nobel-díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai egyetemi, főiskolai oktatók