Az Európai Filmakadémia legjobb rendezőnek járó közönségdíja (angolul: People’s Choice Awards – Best Director) az 1988-ban alapított Európai Filmdíjak egyike, amelyet a nézők szavazata alapján az Európai Filmakadémia (EFA) osztott ki 1998 és 2005 között az év európai filmterméséből legjobbnak ítélt játékfilm rendezőjének. A díjátadóra felváltva került sor Berlinben, illetve egy-egy európai városban megrendezett év végi gála keretében.
A díj lehetővé tette, hogy a kontinens filmrajongói kiválasszák kedvenc európai filmjüket és elismerésben részesítsék annak rendezőjét. E kategória jelöltjeit az Európai Filmakadémia és az EFA Productions gGmbH közösen választotta ki az előző év közepétől számított egy év alkotásai közül, melyeket egy kéthónapos vetítéssorozat keretében mutattak be az egyes országokban. A kampány végén a legtöbb szavazatot kapott alkotót díjazzák. A nézők saját országuk rendezőjére nem szavazhattak.
A díjat első alkalommal 1998-ban adták át. A legjobb színészek és színésznők mellett egyike volt azon alkotói kategóriáknak, amelyekre a közönség szavazhatott. Gyakorlatilag átvette az előző évben kiosztott legjobb filmnek járó közönségdíj szerepét, a nézők és a szakemberek körében többen egyfajta folytonosságként kezelték e két kategóriát. 2003 és 2005 között a főtámogató neve után a díj elnevezése Jameson közönségdíj – legjobb rendező (The Jameson People’s Choice Awards – Best Director) lett, majd nyolc év után, 2006-ban e kategória megszűnt és visszaadta helyét a filmekre adott szavazatoknak.
Díjazottak és jelöltek „Díjazott” – szürkéskék háttérrel „Jelölt” – világos szürke háttérrel
1990-es évek Év Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe 1998 Roland Emmerich Godzilla 1999 Pedro Almodóvar Mindent anyámról Todo sobre mi madre
2000-es évek Év Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe 2000 Lars von Trier Táncos a sötétben Dancer in the Dark 2001 Jean-Pierre Jeunet Amélie csodálatos élete Le fabuleux destin d'Amélie Poulain Nanni Moretti A fiú szobája La stanza del figlio Sharon Maguire Bridget Jones naplója Bridget Jones's Diary Lasse Hallström Csokoládé Chocolat Jean-Jacques Annaud Ellenség a kapuknál Enemy at the Gates Oliver Hirschbiegel A kísérlet Das Experiment Ridley Scott Hannibal Patrice Chéreau Intimitás Intimacy Lone Scherfig Olasz nyelv kezdőknek Italiensk for begyndere Michael Haneke A zongoratanárnő La pianiste Mathieu Kassovitz Bíbor folyók Les rivières pourpres Christophe Gans Farkasok szövetsége Le pacte des loups Santiago Segura Torrente 2. – A Marbella-küldetés Torrente 2: Misión en Marbella Giuseppe Tornatore Maléna Malèna Tom Tykwer A harcos és a hercegnő Der Krieger und die Kaiserin Álex de la Iglesia A közösség La comunidad 2002 Pedro Almodóvar Beszélj hozzá Hable con ella Aki Kaurismäki A múlt nélküli ember Mies vailla menneisyyttä Paul Greengrass Véres vasárnap Bloody Sunday Mike Leigh Minden vagy semmi All or Nothing Cédric Klapisch Lakótársat keresünk L'auberge espagnole Silvio Soldini Elégni a szélben Brucio nel vento Jean-Pierre Dardenne Luc Dardenne A gyermek L'enfant Andreas Dresen Félúton Halbe Treppe Marco Bellocchio Anyám mosolya L'ora di religione (Il sorriso di mia madre) Annette K. Olesen Apróbb zűrök Sma ulykker Cristina Comencini Életem legszebb napja Il più bel giorno della mia vita 2003 Wolfgang Becker Good bye, Lenin! Good Bye Lenin! Danny Boyle 28 nappal később 28 Days Later François Ozon Uszoda Swimming Pool Lars von Trier Dogville – A menedék Dogville Patrice Leconte A férfi a vonatról L'homme du train Fernando León de Aranoa Napfényes hétfők Los lunes al sol Dagur Kári Nói albinói Emanuele Crialese Grazia szigete Respiro Nuri Bilge Ceylan Messze Uzak Bent Hamer Dalok a konyhából Salmer fra Kjøkkenet 2004 / Fatih Akın Fallal szemben Gegen die Wand Michael Winterbottom Code 46 Pedro Almodóvar Rossz nevelés La mala educación Theodoros Angelopoulos A könnyező mező Trilogia I: To Livadi pou dakryzei Bernardo Bertolucci Álmodozók The Dreamers Julie Bertuccelli Mióta Otar elment Depuis qu'Otar est parti... Icíar Bollaín Többet ne! Te doy mis ojos Richard Curtis Igazából szerelem Love Actually Patrice Leconte Intim vallomások Confidences trop intimes 2005 Marc Rothemund Sophie Scholl – Aki szembeszállt Hitlerrel Sophie Scholl – Die letzten Tage Timur Bekmambetov Éjszakai Őrség Nocsnoj dozor (Ночной дозор) Álex de la Iglesia Elszabott frigy Crimen ferpecto Jean-Pierre Jeunet Hosszú jegyesség Un long dimanche de fiançailles Roger Michell Kitartó szerelem Enduring Love Szabó István Csodálatos Júlia Paolo Sorrentino A szerelem következményei Le conseguenze dell’amore Kay Pollak Hétköznapi mennyország Så som i himmelen Dani Levy Zucker a nyerő! Alles auf Zucker! Jacques Audiard Halálos szívdobbanás De battre mon cœur s'est arrêté
Jegyzetek
Források
További információk Az Európai Filmakadémia hivatalos honlapja Az Európai Filmdíj hivatalos honlapja Az Európai Filmdíj az Internet Movie Database-ben Az Európai Filmdíj a PORT.hu-n
Kapcsolódó szócikkek Európai filmművészet Európai Filmdíj a legjobb filmnek Európai Filmdíj a legjobb rendezőnek Közönségdíj a legjobb európai filmnek
Kategória:Európai Filmdíj