(egyszerűsített kínai írással 重庆市, pinjin átírással Chóngqìng Shì, a „Csungking” a hivatalos, hagyományos magyar névalak a szorosan átírt Csungcsing helyettKeleti nevek magyar helyesírása, 402. és 413. o.) közvetlenül igazgatott város (nagyváros és tartományi szintű közigazgatási egység) Kína középső részén, a partján.

A város fontos kereskedelmi csomópont, s turisztikai jelentőségét emeli, hogy alatt töri át a folyó a övező hegységet a híres Három-szurdokon keresztül. Így a Három-szurdokba vezető hajóutak többsége innen indul ki. A város egyik jellegzetességét a nagy szintkülönbségek, a hegyoldalakon kanyargó lépcsős utcák adják, aminek köszönhetően ez az egyetlen kínai nagyváros, ahol nem láthatunk jelentős számú kerékpárt.

Neve A név jelentése: 重 – ismét, újra, 庆 – ünnepel, vagyis „Kétszeres ünnep”.

Földrajza bélyegkép|jobbra|250x|Csungking fekvése Kínán belül a keleti peremén, keletre, a folyam és a folyó találkozásánál található. Szomszédai északon , keleten és Hunan, délen , nyugaton pedig tartományok. A  km²-es, csaknem magyarországnyi teljes terület két részből áll: a városból és az azt körülölelő, közigazgatásilag hozzá tartozó mezőgazdasági területekből, kisebb településekből.

Belvárosa a két folyó által határolt dombos félszigeten fekszik. E földnyelvet a két folyón túl hegyek veszik körül. A város és környéke hegyes-völgyes terület, számos természeti és kulturális érték található itt, flórája és faunája rendkívül gazdag.

A tartomány keleti részén a és az azon keresztül haladó található, északon a , északkeleten pedig a .

Fő folyója a , amely északkeleten töri át a övező hegyeket a Három-szurdok kanyonban. További folyók az nyugaton a , délkeleten pedig a .

Éghajlatát tekintve a szubtrópusi monszun övezethez tartozik. A nyár rendkívül meleg (40 °C – emiatt Kína „három kemencéje”, vagyis három legforróbb nyarú városa közé sorolják), a tél enyhe (4 °C), időjárását gyakori köd, szemerkélő eső, magas páratartalom jellemzi. Évente kb. 100 nap van, amelyen a várost köd borítja. Az átlagos évi középhőmérséklet 18 °C, a csapadékmennyiség évi 1000–1400 mm.

Történelem A területen már az ó- és újkőkorban is éltek emberek. dokumentált múltja az i. e. 11. századra nyúlik vissza, amikor a félig-meddig mitikus törzs itt alapította meg a . Ezt az államot i. e. 316-ban az a fejedelemség hódította meg, amely i. e. 221-ben egész Kínát egyesítette. A területet két járásra osztva betagozták a birodalmába. Ettől fogva lett Kína szerves része. I. e. 250 körültől egészen a modern időkig a várost fal védte a támadások ellen. (Amikor az 1630-as években egy felkelés során a város jelentős része elpusztult, újjáépítésekor a fal 17 kapujából – fengsuj specialisták tanácsa alapján – 8-at nem nyitottak meg többé.)

I. sz. 581-ben a – a folyó akkori nevéről () – a nevet adta a városnak. Ma is ezzel az ősi írásjeggyel (渝) rövidítik a város nevét, ez szerepel például a rendszámtáblákon.

1102-ben a várost átnevezték .

1189-ben a déli nevű trónörökösét hercegévé, majd császárrá koronázták. Az új császár kijelentette, hogy az események „kétszeres boldog ünnepet” () jelentenek, s e megjegyzés nyomán a várost átnevezték Kétszeres Ünneppé (). Azóta ezt a nevet viseli a város.

1132-ben, a gyűlölt mongol alatt egy nevű parasztfelkelő itt alapította meg a rövid életű Királyságot.

1621-ben, a Ming-dinasztia alatt egy felkelő itt alapította meg a szintén rövid életű királyságot.

1891-ben lett az első olyan kikötő a kínai szárazföld belsejében, amelyet megnyitottak a külföldiek előtt.

1929-től a Kínai Köztársaság városi rangú közigazgatási egysége, majd 1935-től tartományi szintű városa lett.

1937 novemberétől 1945-ig, a második kínai–japán háború alatt a város a Kínai Köztársaság fővárosa, Csang Kaj-sek székhelye lett. A japán légitámadások súlyos károkat okoztak, annak ellenére, hogy az állandó köd miatt a japánok csak a nyári hónapokban tudtak pontos bombázást végrehajtani.

A úgy tartják számon, hogy városuk háromszor volt főváros: először a , majd a államé, legvégül a Kínai Köztársaságé.

1954-ben lefokozták tartományi szintű városból egyszerű, tartománynak alárendelt várossá.

1983-ban Kína első olyan városa lett, amely tartományi szintű gazdaságirányítási jogköröket kapott. Ezzel vette kezdetét bámulatos iramú legújabb kori fejlődése.

Az 1990-es évektől a kínai gazdaságfejlesztésben a hangsúly a keleti tengerparti területekről a szárazföld belsejében fekvő régiókra helyeződött át, ami tovább erősítette pozícióját.

1993-ban kísérleti tudományos-technikai fejlesztési zónává, illetve nyitott gazdasági területté tették, 1994-ben pedig a piacgazdasági reformok kísérleti területévé minősítették. Ugyanebben az évben megindult a Három-szurdok-vízerőmű építése, amely nagyszámú lakosság áttelepítésével, illetve különféle fejlesztésekkel járt a régióban.

1996-ban egyike lett az öt városnak, melyet a „pénzügyi rendszer megreformálása” kísérleti területének nyilvánítottak.

1997. március 14-től újra tartományi szintű várossá emelték, két okból: egyrészt ezzel akarják serkenteni Kína elmaradottabb belső területeinek fejlődését, ide vonzani a külföldi tőkét; másrészt pedig a Három-szurdok-erőművel kapcsolatos feladatok – például több millió ember áttelepítése – könnyebben megoldható, ha a környék közvetlenül a központi kormányzat alá tartozik. Az utóbbi években a város lenyűgöző iramban fejlődött, az óvároson kívül felhőkarcoló-negyedek, ipari, kereskedelmi központok épültek.

a Ming-dinasztia alatt alakult ki számottevő ipar (textil- és gabonabor-). 1901-ben a britek és a japánok kereskedelmi koncessziókat nyitottak. 1928-ban helyi iparosítási program indult. A környéken található természeti kincseknek (szén, vas, olaj, vízi energia) köszönhetően a város Délnyugat-Kína egyik legfontosabb ipari központja lett. Levegője azonban éppen emiatt az egyik legszennyezettebb Kínában.

Ma három tényező segíti fejlődését. (1) A város csak a központi kormányzatnak van alárendelve, így a Nyugat-Kína fejlesztésére szánt központi támogatásokhoz közvetlenül hozzáférhet. (2) Nem messze fekszik az épülő Három-szurdok-erőműtől, ami olcsó energiához, emellett munkalehetőségekhez, fejlesztési pénzekhez juttathatja. 3) Fekvésénél fogva hídként szolgál Kelet-Kína fejlett területei, különösen a alsó folyásának övezete, illetve a természeti kincsekben gazdag, de fejletlen iparú nyugati vidékek között. Emiatt fontos kereskedelmi központ.

Az utóbbi években hatalmas infrastrukturális beruházások zajlottak a városban. A városközpont az utóbbi években a hidaknak köszönhetően összenőtt a folyókon túli területekkel. A félszigeten, a városmag fölött épült az új technológiai fejlesztési övezet, amelynek felhőkarcolói, magasépületei Hongkongot idézik, s új városközpontot képeznek.

2011-ben útjára indították a Békés Csungking programot, melynek keretében 2012-re félmillió térfigyelő kamerával kívánják figyelni a várost. A projektre 17 milliárd jüant (=1,8 milliárd eurót) akarnak költeni. Ha a megfigyelőkamera-hálózat elkészül, a világ legnagyobb biztonsági rendszere lesz.

Népesség lakosságának 94%-át han kínaiak teszik ki, de más nemzetiségek – , miaók stb. – is élnek a területen, amelyre mindig is a különböző nemzetiségek és kultúrák együttélése volt a jellemző.

két részre bontható: egyrészt áll magából a városból, másrészt az azt körülölelő területekből. A teljes terület lakossága 2004-ben fő volt, ezen belül magának a városnak a lakossága 3,4 millió fő.

A város népessége az elmúlt években az alábbi módon változott:

Közigazgatás bélyegkép|jobbra|250px| településeinek térképe <div style="position:relative;"> bélyegkép|középre|400px| térképebélyegkép|középre|400px| domborzati térképe

Hunan

none|11px

Korábban a város tartomány része volt. 1997. március 14-étől hozzácsatolva a környező járásokat leválasztották , és tartományi szintű közigazgatási egységgé emelték, amely csak a központi kormányzatnak van alárendelve.

Közlekedés Az utóbbi években hatalmas infrastrukturális beruházások zajlottak a városban, melyben a közlekedést sokáig a két folyó, illetve a domborzati viszonyok nehezítették. Jelenleg a felett hat, a felett négy híd ível át, a városban három villamosított vasútvonal találkozik, 212 út indul ki belőle, s mostanában autópályákat, gyorsvasutakat is építenek a városon belül. A városmagot jelentő félsziget csúcsáról mindkét folyót drótkötélpálya szeli át. Nemzetközi repülőtere van, a , melyről Kína és Ázsia számos nagyvárosába közvetlenül lehet lejutni.

A városban metró is működik.

Látnivalók a városban

Bár igen ősi település, igazán régi emlékek magában a városban nemigen találhatók. Látványosságul – a belváros dimbes-dombos, kanyargós utcácskái, hangulatos sikátorai, bevásárlónegyedei mellett – kínai viszonylatban új építésű múzeumok, épületek, emlékművek, parkok szolgálnak.

Felszabadulási emlékmű (más néven: Óratorony) bélyegkép|jobbra|188px|Az Óratorony A a található. 1945-ben építették a világháborús győzelem emlékére. Ez jelenti a belváros központját.

(Naspolya-domb) park

A földnyúlvány déli, felőli oldalán található. Itt található a belváros legmagasabb pontja (208 m), az ezen található pavilonból remek kilátás nyílik a városra.

(Lúd-domb) park

A földnyúlvány nyakánál, a belvárostól nyugatra található park, az ebben található pavilonból szintén remek a kilátás.

Múzeum

A (Naspolya-domb) lábánál található múzeumot 1951-ben alapították. Több mint 40 kiállítótermében mintegy tárgy látható, a környék 3000 éves történetéből, a az Új Kína megteremtéséig. Különösen gazdag az ősi kultúra emlékeinek gyűjteménye (főleg bronzfegyverek), a Han-kori agyag sírfigurák gyűjteménye, illetve a későbbi korok porcelánkollekciója. A leghíresebb emlékek azonban az 1970-es években talált dinoszaurusz-maradványok.

A Nagy Népi Gyűlés Csarnoka

Az 1951-ben épült, a belváros szomszédságában található csarnok az egyik legnagyobb gyűlésterem Kínában. Az épületegyüttes a Ming- és -kori palotaépítészet stílusát utánozza, kerek központi épülete a pekingi Ég Templomának formáját utánozza. A gyűlésteremben 4000 fő fér el. Az épület legfontosabb szimbóluma.

Joseph W. Stilwell tábornok rezidenciája bélyegkép|jobbra|250px|A Stilwell Múzeum Az épület „Ecet Joe”, azaz J. W. Stilwell amerikai tábornok (1883–1946) főhadiszállásaként szolgált a második világháború alatt. Stilwell, aki kínai nyelvészettel is foglalkozott, összesen öt alkalommal teljesített hosszabb-rövidebb ideig szolgálatot Kínában. A világháború alatt ő volt az amerikai erők főparancsnoka a Kína–Burma–India hadszíntéren. Kínában a kínai nép nagy barátjának tartják, aki jó kapcsolatot tartott fenn a kommunistákkal is. Rezidenciája ma múzeum, ahol a 20. századi kínai–amerikai kapcsolatokra vonatkozó anyagokat lehet megtekinteni.

Látnivalók a külvárosokban és a környéken Állatkert

A nyugati külvárosban található modern állatkertben olyan különlegességek is megtekinthetők, mint az óriáspanda, illetve a rendkívül ritka dél-kínai tigris.

falu

városától 14 km-re nyugatra, a folyó partján található ősi falu, amelyben szerencsés módon nem mentek végbe olyan nagy változások, mint magában a városban, így jó képet ad a modern kor előtti kínai életről. 1998-ban államilag védett kulturális értéknek minősítették. A település 1700 éves múltra tekint vissza, mai épületeinek többsége Ming- és -kori. Egykor porcelánművészetéről volt híres (innen a neve: = Porcelánfalu), s kikötőhelyként szolgált a folyó hajósainak. Ma elsősorban turistaközpont, több mint száz teaház található itt, emellett számtalan művészeti és emléktárgybolt kínálja a szuveníreket. Az egyik leghíresebb itteni a termék az ún. Shu-hímzés, melyet varázslatos ügyességgel helyben készítenek az asszonyok.

Északi Hőforrások parkja ()