Nagybaconi Baló Benjámin (1813 körül – Déva, 1869. április 19.) magyar református lelkész, esperes.
Élete Erdélyi származású; előbb óboldogfalvai és harói, az 1848-49-es szabadságharc idején brádi lelkész volt; innen a románok elől Aradra menekült, ahol lelkészi állást kapott, melyet 1849 februárjától 1859 novemberéig töltött be. Szemtanúja volt az aradi vértanúk kivégzésének; evangélikus lelkész nem lévén, ő nyújtott lelki vigaszt gróf Leiningen-Westerburg Károlynak az utolsó estén, és ő értesítette az özvegyét. 1859-ben Dévára fogadott el meghívást. Itt 1866-ban a vajdahunyadi egyházmegye helyettes esperessé választotta, azonban a rendes esperesi posztot időközben bekövetkezett halála miatt már nem tudta betölteni.
Művei Dicsénekek (hymnusok), angol után Coquerel Athanáz franczia fordítása után. Arad, 1855 (Folyóbeszédben gyermekek számára. Ism. P. Napló 1855. I. 19. sz.) Keresztyéntan 9–14 éves ref. gyermekek számára. Uo. 1856–63. 3 füzet (Ism. P. Napló 1856. 298. sz.) Dicsénekek gyermekek számára Barbauldnő után. Kolozsvár, 1864 Új eget és új földet várunk (Ima és prédikáció). Arad, 1867 Kegyelet koszorú, melyet M. Németi gróf Gyulai Lajos feledhetetlen szülei emlékére azok születésének századfordulatán a fiui hála virágaiból szentel. Arad, 1868 (Demeter Lajos, Tokaji János és Tóth Imrével együtt)
Szerkesztette az Aradi Utasító Naptárt 1857–60-ig.
Kiadta Sükösd Sámuel egyházi beszédeiből a Halotti beszédeket a szerző életrajzával. Arad, 1858.
Források
Kategória:Magyar református lelkészek Kategória:Az 1810-es években született személyek Kategória:1869-ben elhunyt személyek