Az Amerikai Egyesült Államok elnöki utódlási sorrendje azt a sorrendet tartalmazza, amely alapján az elnöknek az alkotmányban meghatározott akadályoztatása esetén az elnöki hivatalt valamely más személy betöltheti. Ahhoz, hogy valaki az utódlási sorba bekerüljön amellett, hogy egy-egy a külön törvényben meghatározott törvényben előírt közhivatalt kell viselnie, szükséges, hogy az elnöki státuszhoz szükséges alkotmányos kritériumoknak megfeleljen. Az alkotmány második cikkelyének első bekezdése szerint elnök csak az lehet, aki az Egyesült Államok állampolgáraként született, harmincötödik életévét betöltötte, és legalább tizennégy éve az Egyesült Államokban él.

Az utódlási sorrend jelentősége abból ered, hogy az Egyesült Államokban nincs alkotmányos lehetőség arra, hogy a szokásos, négyévenkénti elnökválasztásokon kívül rendkívüli, időközi elnökválasztást tartsanak, még akkor sem, ha az elnök meghal, munkaképtelenné válik, lemond, vagy eltávolítják tisztségéből. Az elnöki tisztség folyamatos betöltöttségét tehát csak egy jól definiált utódlási mechanizmus segítségével lehet biztosítani.

Jelenlegi sorrend A jelenlegi utódlási sorrendet az 1947-es elnöki utódlási törvény határozza meg. A törvény szerint első helyen az alelnök, majd utána a képviselőház elnöke, a Szenátus pro tempore elnöke következik, s őket követik a kabinet tagjai. A jelenlegi sorrend tizennyolc személyt tartalmaz.

Az Egyesült Államok elnöki utódlási rendjeSorszám Hivatal SzemélyPárt Hivatali idő1. 75pxAz Amerikai Egyesült Államok alelnöke Vice President keretnélküli|129x129pxJD Vance 2025. január 20. –2.keretnélküli|75x75px A Kongresszus Képviselőházának elnökeSpeaker of the United States House of Representativeskeretnélküli|132x132pxMike Johnson 2023. október 25. –3.keretnélküli|75x75px A Kongresszus Szenátusának pro tempore elnökePresident pro tempore of the United States Senatekeretnélküli|127x127pxChuck Grassley2025. január 3. –4.75pxKülügyminiszterSecretary of Statekeretnélküli|125x125pxMarco Rubio2025. január. 21. –5.75pxPénzügyminiszter Secretary of the Treasurykeretnélküli|125x125pxScott Bessent2025. január 28. –6.75pxVédelmi miniszterSecretary of Defensekeretnélküli|125x125pxPete Hegseth 2025. január 25. –7.75pxAz Egyesült Államok Legfőbb ÜgyészeAttorney Generalkeretnélküli|133x133pxTodd Blanche2026. augusztus 8. –8.75pxBelügyi miniszterSecretary of the Interiorkeretnélküli|133x133px Doug Burgum 2025. február 1. –9. 75pxMezőgazdasági miniszterSecretary of Agriculture keretnélküli|125x125px Brooke Rollins 2025. február 13. –10.75pxKereskedelmi miniszterSecretary of Commercekeretnélküli|132x132px Howard Lutnick 2025. február 19. –11. 75pxMunkaügyi miniszterSecretary of LaborNincs12. 75pxEgészségügyi miniszterSecretary of Health and Human Services keretnélküli|133x133px Robert F. Kennedy Jr. 2025. február 13. –13. 70pxLakásügyi és városfejlesztési miniszterSecretary of Housing and Urban Development keretnélküli|120x120px Scott Turner 2025. február 5. –14. 73pxKözlekedési miniszterSecretary of Transportation keretnélküli|122x122px Sean Duffy 2025. január 28. –15. 75pxEnergiaügyi miniszterSecretary of Energy keretnélküli|130x130px Chris Wright 2025. február 4. –16. 75pxOktatási miniszterSecretary of Education keretnélküli|142x142pxLinda McMahon 2025. március 3. –17. 75pxVeterán ügyek minisztereSecretary of Veterans Affairs keretnélküli|125x125px Doug Collins 2025. február 5. – 18. 75pxBelbiztonsági miniszterSecretary of Homeland Securitykeretnélküli|132x132px Markwayne Mullin2026. március 24. – A Kabineten belüli sorrend alapítási rendben áll fenn. Ez alól az egyetlen kivétel a Védelmi minisztérium, amely több minisztérium és titkárság átalakítása után nyerte el jelenlegi formáját, de ettől függetlenül az eredetileg alapított Hadügyminisztérium helyén maradt.

Minden alkalommal, mikor összegyűl az összes miniszter egy helyen, például az évértékelő idején, kineveznek egyet, aki a kijelölt túlélő lesz az adott időszakra.

Az Alkotmány rendelkezései Az Amerikai Egyesült Államok Alkotmánya az elnöki öröklési renddel kapcsolatosan nem ad teljesen egyértelmű szabályokat, kizárólag a főbb irányokat szabja meg. A II. cikkely 1. szakaszának hatodik bekezdése szerint: "Amennyiben az elnököt hivatalából elmozdítják, elhuny, hivataláról lemond vagy nem képes ellátni az elnöki hivatallal kapcsolatos hatáskört és kötelességeket, az az alelnökre száll; a Kongresszus törvényhozási úton rendelkezhetik a hivatalból történő elmozdítással, elhalálozással, lemondással vagy a hivatalviselési képtelenséggel kapcsolatban mind az elnök, mind az alelnök vonatkozásában meghatározva azt is, hogy melyik tisztségviselő látja el az elnöki tisztet, aki addig marad e hivatalban, amíg a gátló körülmény megszűnik, illetve, ha az elnököt megválasztják." A XX. alkotmánymódosítás 3. szakasza szerint: "Ha a megválasztott elnök hivatali idejének megjelölt kezdetére meghalna, a megválasztott alelnök lesz az elnök. Ha erre az időre nem választották volna meg az elnököt, vagy a megválasztott elnök valamilyen ok miatt nem töltheti be hivatalát, a megválasztott alelnök látja el az elnöki jogkört mindaddig, míg az elnök hivatalba nem léphet; ha valamilyen okból sem a megválasztott elnök, sem a megválasztott alelnök nem veheti át a hivatalát, a Kongresszus törvény útján rendelkezhet az elnöki hivatal ideiglenes betöltéséről, vagy meghatározhatja azt a módot, mellyel az elnöki hivatalt ellátó személyt megválasztják, amíg az elnök vagy az alelnök hivatalba nem léphet." Legrészletesebben és leggyakorlatiasabban a XXV. alkotmánymódosítás rendelkezik az elnök ideiglenes, vagy végleges helyettesítését: 1. § Abban az esetben, ha az elnököt elmozdítják hivatalából, elhunyt vagy lemond, az elnöki hivatalt az alelnök veszi át. 2. § Amennyiben az alelnöki hivatal nincs betöltve, az elnök jelöl ki alelnököt, aki akkor veszi át hivatalát, ha a Kongresszus mindkét háza többségi szavazattal ezt megerősíti. 3. § Ha az elnök a Szenátus pro tempore elnökének és a Képviselőház elnökének írásos nyilatkozatot juttat el arról, hogy hivatali jogkörét és kötelezettségeit nem tudja ellátni, ameddig ennek ellenkezőjéről írásos nyilatkozatot nem tesz, az elnöki jogokat és kötelezettségeket ügyvezető elnökként az alelnök látja el. 4. § Ha az alelnök vagy a végrehajtó szervek vezető tisztségviselőinek többsége, illetve más hasonló testület – melyről a Kongresszus a törvény útján rendelkezik – írásos nyilatkozatot juttat el a Szenátus pro tempore elnökéhez és a Képviselőház elnökéhez arról, hogy az elnök nem képes jogkörét és hivatali kötelezettségeit ellátni, az alelnök ügyvezető elnökként azonnal átveszi a hivatalt. Miután az elnök a Szenátus pro tempore elnökének és a Képviselőház elnökének eljuttatta írásos nyilatkozatát arról, hogy az őt hivatalában akadályozó tényezők elhárultak, ismét átveszi jogkörét és hivatali kötelezettségeit, hacsak az alelnök és a végrehajtó szervek vezető tisztségviselőinek többsége, illetve más hasonló testület, amelyről a Kongresszus a törvény útján rendelkezik, négy napon belül nem juttatja el a Szenátus pro tempore elnökéhez és a Képviselőház elnökéhez írásos nyilatkozatát arról, hogy az elnök nem képes ellátni hivatalát. Ekkor a Kongresszus, ha nem ülésezik, 48 órán belül összeül, hogy megoldja a kérdést. A Kongresszusnak az utóbbi írásos nyilatkozat átvétele után 21 napon belül össze kell ülnie, illetve az összehívás után 21 napon belül mindkét ház kétharmados szavazati arányával döntenie kell; ha ez a döntés úgy szól, hogy az elnök nem képes hivatali jogkörét és kötelezettségeit ellátni, ügyvezető elnökként az alelnök veszi át a hivatalt; máskülönben az elnök ismét átveszi hivatali jogkörét és kötelezettségeit.

Az utódlási rend legutóbbi átfogó módosítása (1945)

Két hónappal Franklin D. Roosevelt elnök halála után, korábbi alelnöke, aki ekkor már az elnöki funkciót töltötte be Harry S. Truman azt javasolta a kongresszusnak, hogy változtassa meg a sorrendet úgy, hogy a képviselőház elnöke, illetve a szenátus pro tempore elnöke kerüljön vissza az utódlási sorba, megelőzve a Kabinet tagjait."Special Message to the Congress on the Succession to the Presidency. June 19, 1945" by President Harry S. Truman; from the American Presidency Project archives

Noha a képviselőház túlnyomó többsége ezt a javaslatot támogatta, de valójában ez a javaslat több jogi és gyakorlati problémát is felvett. Jogi probléma, hogy elvben a kongresszus tagjaira más választási feltételek vonatkoznak, mint az elnökre. A képviselői tisztség elnyerésének feltétele, hogy az illető legalább 25 éves legyen és annak az államnak legyen a lakosa, amelyet képvisel, míg a szenátornak legalább 30 évesnek kell lennie, 9 éve amerikai állampolgárnak és az adott állam lakosának kell lennie. Ez a feltétel nem szabja meg, hogy a két (az alelnököt követő személy) az Egyesült Államok született polgára legyen. Így elméletileg elképzelhető, hogy olyat válasszanak aki nem felel meg a feltételeknek (noha ez a szenátus pro tempore elnökénél nagyon valószínűtlen).

Gyakorlati problémát jelent az, hogy az ügyvezető elnök teljes jogkörrel rendelkezik, tehát elvileg előfordulhat, hogy a Kabinetet felmenti és a saját embereit nevezi ki a Kabinet tagjának. Ez különösen akkor jelenthet problémát ha ellenkező pártállású az elnök és a házelnök (vagy a pro tempore elnök).

A módosítást előterjesztő Trumant több kritika érte amiatt, hogy a korábbi rendszerrel ellentétben a Képviselőház elnökét helyezte előbbre a Szenátus pro tempore elnöke elé. Ennek a kritikusok szerint az volt a fő oka, hogy Truman ellenszenvet érzett Kenneth McKellar akkori pro tempore elnök ellen.

Elnöki funkcióba előlépett alelnökök

Eddig kilenc alelnök lépett előrébb az elnöki székbe, valamint két olyan alelnök volt, aki az elnök valamilyen akadályozása miatt rövid ideig ügyvezető elnökként látta el az elnöki teendőket.

Elméletben az egyetlen olyan személy, aki nem mint alelnök került az (ügyvezető) elnöki székbe David Rice Atchison szenátor volt, aki a szenátus pro tempore elnöke volt 1849-ben. Az akkor megváltasztott elnök Zachary Taylor és alelnöke vallási okok miatt nem akarták letenni az esküt 1849. március 4-én vasárnap, hanem csak másnap. Így elméletileg arra a napra Atchison került volna az elnöki székbe, de nem tett esküt, valamint elvben az ő pro tempore elnöki feladatköre előző nap lejárt. Mégis többen úgy gondolják – s ez szerepel a sírkövén is – hogy elnök volt egyetlen napig.

Nyolc elnököt iktattak be megelőző választások nélkül, alelnöki pozícióból előlépve: Négyen mandátumuk lejárta után nem indultak az elnöki posztért, így soha nem választották meg őket elnöknek: John Tyler – William Henry Harrison halálát követően lett elnök, nem indult az 1844-es választásokon Millard Fillmore – Zachary Taylort követte, nem indult az 1852-es választásokon Andrew Johnson – Abraham Lincoln helyét vette át, nem indult az 1868-as választásokon Chester A. Arthur – James Garfieldet követte, nem indult az 1884-es választásokon A másik négy indult a választásokon, és mind a négyen sikeresen újraválasztatták magukat: Theodore Roosevelt – William McKinleyt követte, 1904-ben újraválasztották Calvin Coolidge – Warren G. Harding utódja, 1924-ben újraválasztották Harry S. Truman – Franklin D. Roosevelt utódja, 1948-ban újraválasztották, de 1952-ben már nem indult, noha erre jogilag még lett volna lehetősége Lyndon B. Johnson – John F. Kennedyt követte, 1964-ben újraválasztották, 1968-ban már nem jelöltette magát Gerald Fordot soha nem választották meg, őt Spiro Agnew alelnök lemondása után Richard Nixon nevezte ki alelnöknek a kongresszus támogatásával. Nixon lemondása után követte őt az elnöki székben, de a 76-os választásokon kikapott Jimmy Cartertől. Eddig ő az egyetlen elnök, akit sem elnökként, sem alelnökként nem választottak meg.

Alelnöki funkciójuk lejárta után elnökké választott személyek