A Nemzeti Címer Bizottság (szabályos magyar helyesírással: Nemzeti Címerbizottság) a harmadik Orbán-kormány által a 138/2016. (VI. 13.) Korm. rendelettel létrehozott testület. A Bizottság feladata a helyi önkormányzati és a nemzetiségi önkormányzati címerek szakszerű és a címertani hagyományoknak megfelelő megalkotásának elősegítése. Létrehozására a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény ad felhatalmazást. A Bizottság tagjai tevékenységükért díjazásban nem részesülnek, költségtérítés elszámolására nem jogosultak.138/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet 4. §.

A Bizottság feladata A Bizottság feladata, hogy a helyi önkormányzatok és nemzetiségi önkormányzatok már meglévő, valamint tervezett címereit szakmai szempontok alapján véleményezze, szükség szerint javaslatokat fogalmazzon meg a “címertani hagyományoknak megfelelő kialakítására”.138/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet 1. § (2) bek.

A Bizottság tagjai, szervezete, működése és eljárásrendje A Bizottságnak 5 állandó tagja van,138/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet 2. §. akik a következők: a Miniszterelnökséget vezető miniszter vagy az általa kijelölt állami vezető, valamint a bizottság elnökének felkérése alapján a Köztársasági Elnöki Hivatal főigazgatója vagy képviselője, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnöke vagy az általa kijelölt tag, és a címertan területén elismert heraldikai szakértő.138/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet 3. § (2) - (4) bek.

A Bizottság tagjai tevékenységükért díjazásban nem részesülnek és a Bizottság tagjaként végzett feladatellátással összefüggésben költségtérítés elszámolására nem jogosultak.

A bizottság szükség szerint, de évente legalább négyszer tart ülést.

Források 2011. évi CCII. törvény Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről 138/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet A Nemzeti Címer Bizottságról

Jegyzetek

További információk Semjén vezetésével Nemzeti Címer Bizottságot hoz létre a kormány, hvg.hu Orbán Viktor helyettese címerekhez ad tanácsokat, hirado.hu 37/2012. (VIII. 22.) KIM rendelet a címert vagy a zászlót tartalmazó védjegy és formatervezési minta oltalmának megadásához szükséges engedélyről Minden település címerét felülvizsgálhatja Semjén és Lázár, hvg.hu Kategória:Magyarországi állami szervezetek Kategória:Heraldika