Gian Piero Gasperini (Grugliasco, 1958. január 26.) olasz labdarúgó, edző, jelenleg az AS Roma vezetőedzője.
Pályafutása Játékosként Gasperini kilencévesen csatlakozott a Juventus utánpótlás akadémiájához, a Primavera-csapat tagjaként Allievi Nazionalit nyert, többek között Paolo Rossi és Sergio Brio csapattársaként.A history of Gasperini's playing career A torinói csapatnál bajnokin nem, csak kupamérkőzésen kapott lehetőséget, így előbb kölcsönbe a Reggianához került, majd 1978-ban megvette a Palermo. A szicíliai csapattal kupadöntőt játszott, ott éppen a Juventustól szenvedtek vereséget. Ezt követően kisebb csapatokban játszott, majd 1985-ben a Pescara színeiben végre bemutatkozhatott a Seria A-ban is. Öt év után a Salernitana, majd a Vis Pesaro következett, innen vonult vissza 35 évesen, 1993-ban.
Edzőként Juventus Visszavonulása után 1994-ben visszatért a torinóiak utánpótlás csapatához, és ezt követően évekig ő felelt a Juventus ifjúsági csapataiért, irányította a Giovanissimit (U-14-es korosztály) két évig, majd két évig az Allievit (U-17). 1998-ban ő lett a vezetőedzője a Primavera-csapatnak (U-20), amelyet öt évig irányított. Crotone 2003-ban elhagyta a Juventust és az akkor harmadosztályú Crotone edzője lett. Csapatával első évében feljutott a másodosztályba, majd ott még két évig ült a kis csapat padján. Genoa
2006-ban a Genoa vezetőedzője lett és már az első két évében ért el szép eredményeket a klubbal, a 2008-2009-es szezonban a klub történetében 19 év után először a legjobb öt között végzett az élvonalban és a következő idényben indulhatott az Európa-ligában. A 3-4-3-as hadrendben játszó, többek között Diego Militót és Thiago Mottát is soraiban tudó Genoa látványos stílusban játszott, amit dicsértek egész Olaszországban. José Mourinho, aki abban az időben az Internazionale edzője volt, kijelentette, hogy Gasperini csapata ellen a legnehezebb felkészülni és játszani. Annak ellenére, hogy a csapat játékosa volt Luca Toni, Miguel Veloso és Kaha Kaladze is a 2010-11-es szezon nem kezdődött jól. az első 10 fordulóban csak 11 pontot gyújtött a Genoa, így Gasperinit november 8-án menesztették. Internazionale 2011. június 24-én Massimo Moratti bejelentette, hogy a távozó Leonardo helyét Gasperini veszi át az Internazionale élén, azonban mindössze öt mérkőzés, és négy vereség után szeptember 21-én Gasperinit menesztették. Első mérkőzésén 2-1-es vereséget szenvedett az ősi rivális AC Milantól az Szuperkupáért vívott találkozón, első bajnokiján pedig a Palermo győzte le a kék-feketéket 4-3-ra. Ezt követte az AS Roma elleni döntetlen, majd két vereség a Trabzonsportól a nemzetközi porondon és bajnokin a Novarától. Palermo 2012. szeptember 6-án ő lett a Palermo új vezetőedzője a távozó Giuseppe Sannino helyett. 2013. február 4-én az Atalanta elleni 2-1-es vereséget követően menesztették.Palermo confirm Gasperini dismissial Március 11-én újra kinevezték a csapat élére.Palermo announce Sannino return Genoa 2013. szeptember 29-én visszatért a Genoa kispadjára és második időszakában három évig irányította a csapatot.
Atalanta 2016. június 14-én nevezték ki az Atalanta edzőjének.
Roma 2025. június 6-án nevezték ki a Roma edzőjének. A csapatnál az edzői pályafutását bejező Claudio Ranierit váltotta.
Sikerei, díjai
Edzőként Atalanta Olasz kupa–döntős: 2019 Európa-liga - győztes: 2024 Egyéni Gazzetta Sports-díj – Az év edzője:2017
Edzői statisztika 2025. július 7-én lett frissítve. CsapatNemzet–tól–igMérlegMGYDVGyőzelem %Crotone 20032006 127 54 34 39 Genoa 20062010. november 8. 186 80 46 60 Internazionale 2011. június 24.2011. szeptember 21. 5 0 1 4 Palermo 2012. szeptember 16.2013. február 4. 21 3 7 11 Palermo 2013. február 24.2013. március 11. 2 0 1 1 Genoa 2013. szeptember 29.2016. június 14. 110 40 28 42 Atalanta 2016. június 14.2025. június 1. 438 228 101 109 52.05 Roma2025. június 6.jelenlegi0000— összesen 686308168210
Jegyzetek
Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Olasz labdarúgóedzők Kategória:1958-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Juventus labdarúgói Kategória:A Reggiana labdarúgói Kategória:A Palermo labdarúgói Kategória:A Pescara labdarúgói Kategória:A Genoa vezetőedzői Kategória:Az Internazionale vezetőedzői Kategória:Az Atalanta BC vezetőedzői Kategória:Labdarúgó-középpályások