Idősebb John Davison Rockefeller amerikai üzletember és olajmágnás. A Standard Oil alapítójaként és többségi tulajdonosaként a 19. század végén és a 20. század elején monopolizálta a kőolaj kitermelését és feldolgozását és eközben hatalmas (az Egyesült Államok GDP-jének 1,5%-nak megfelelő) vagyont halmozott fel. Ő volt az első amerikai milliárdos és a modern történelem egyik leggazdagabb embere.

16 évesen könyvelő asszisztens lett, és 20 éves korától több üzleti partnerségbe kezdett, üzletét a kőolajfinomításra összpontosítva. 1870-ben egyik alapítója a Standard Oil Worksnak, majd 1882-ben megalapította a Standard Oil Trust-öt, amely az egész amerikai (USA) petróleumipart magához ragadta, majd az amerikai vasipar vezetését szerezte meg.Uj Lexikon 6. REB-ZSÜR (Budapest, 1936) Rockefeller 1895-ben a fiára bízta vállalatai vezetését.

Alapítója a Chicagói Egyetemnek és 1901-ben megalapította az orvosi kutatások céljára a Rockefeller Intézetet (Egyetem). Vagyona jelentős részét adakozásra fordította; elsősorban közoktatási (Chicagói Egyetem, Rockefeller Egyetem) és egészségügyi (mint a horogféreg-fertőzés és a sárgaláz elleni harc) célokra. Budapesten is építtetett közegészségügyi intézetet.

Random Reminiscences cím alatt az emlékiratait írta meg.

Ifjúsága John D. Rockefeller 1839. július 8-án született a New York állambeli Richford kisvárosban. Apja, az angol és német ősökkel rendelkező William Avery Rockefeller (1810–1906) szélhámos vándorkereskedő volt, aki különböző elixíreket és csodafőzeteket árult. Állandóan az országot járta, csavargott és családja csak ritkán látta. Felesége mellett viszonyt folytatott egy Nancy Brown nevű nővel, akitől legalább két lánya született.

John anyja az ír-skót származású, buzgó baptista Eliza Davison volt, aki gyakorlatilag egyedül nevelte hat gyerekét (akik közül John a második volt). A fiatal Johnt már korán befogta segíteni a háztartásban és különféle pénzkereseti feladatokat bízott rá: pulykát neveltek, burgonyával és édességgel kereskedtek, és John még kisebb összegeket is adott kölcsön kamatra a szomszédoknak.

Apja megtanította kereskedőtrükkjeire, sokszor a gyakorlatban; ahogy ő mondta: "Ott verem át a fiaimat, ahol csak tudom. Azt akarom, hogy agyafúrtak legyenek."Segall 15–16. o. William Rockefeller 1855-ben végkép elhagyta a családot (de feleségétől nem vált el) és William Levingston álnéven feleségül vette a kanadai Margaret L. Allent, így bigámiát követett el.

John kiskorában a család átköltözött Moravia városkába, 1851-ben Owegóba, 1853-ban pedig a Cleveland melletti Strongsville-be. Clevelandban járta ki a középiskolát (itt nyílt az első ingyenes középiskola az Allegheny-hegységtől nyugatra), majd a Folsom's Kereskedelmi Főiskolán elvégzett egy tízhetes könyvelői tanfolyamot..

Apja hiánya és a gyakori költözködések ellenére Johnból komoly, szorgalmas, jól viselkedő fiú lett. Kortársai visszafogott, lelkiismeretes, módszeres, diszkrét, vallásos fiatalemberként jellemezték. Pontosan fejezte ki magát és a vitákban sikeresnek mutatkozott. Nagyon szerette a zenét, és elképzelhetőnek tartotta, hogy zenész lesz.Chernow 40. o.

Pályafutása a Standard Oil előtt thumb|left|upright|A 18 éves Rockefeller A 16 éves Rockefeller 1855 szeptemberében megkapta első állását, a Hewitt & Tuttle kiskereskedő cégnél lett könyvelő. Jól és szorgalmasan dolgozott, különösen ügyesen végezte szállítási költségek könyvelését; ennek a későbbiekben hasznát vette. Fizetése napi 50 cent volt, három hónap alatt összesen 50 dollárt (mai árfolyamon ezer dollárt) kapott.Chernow 47. o. Állítólag két nagy célja volt ekkor: hogy összegyűjtsön százezer dollárt (ma 30 millió) és, hogy száz évig éljen.

1859-ben maga is alapított egy viszonteladói céget, amihez Maurice Clark nevű üzlettársával közösen 4 ezer (ma százezer) dollárnyi tőkét tudtak összeszedni. A főleg nagybani élelmiszerkereskedéssel foglalkozó cég prosperált, minden évben nyereséget termelt. 1863-ban Cleveland ipari negyedében építettek egy olajfinomító üzemet. A finomító az Andrews, Clark & Company tulajdonában volt, amelyben Rockefelleren, Clarkon és annak két fivérén kívül Samuel Andrews vegyész volt társtulajdonos. Az olajipar ekkor még gyerekcipőben járt, főleg a szegényebbeknek készítettek a drága bálnaolajat kiváltó petróleumot.Chernow 73–74. o.

Rockefeller bátyja, Frank harcolt az amerikai polgárháborúban, míg ő az üzleti ügyeit felügyelte. Nagyobb összegeket adományozott az északi kormány háborús céljaira. Ő maga támogatta a rabszolgák felszabadítását, Lincolnra szavazott és a nemrég alapított Republikánus Párt híve volt.Segall 24. o. Megfogalmazása szerint "Isten pénzt adott nekem" és nem érezte úgy, hogy szabadkoznia kellene azért, mert sok pénzt keres.

1865 februárjában 72 500 dollárért (ma 20 millió) kivásárolta a Clark fivérek részét, a cégük nevét pedig Rockefeller & Andrews-ra változtatta. Később úgy nyilatkozott "Ez volt az a nap, ami meghatározta a pályafutásomat."Segall 32. o. Ügyesen kihasználta a háború utáni ipari fellendülést, a vasutak és az olajüzemű gépek gyors elterjedését. Szükség esetén nagy hiteleket vett fel, a profitot visszaforgatta az üzletbe és gyorsan alkalmazkodott a változó gazdasági körülményekhez.

1866-ban John testvére, ifj. William Rockefeller újabb finomítót épített Clevelandben, amibe John is betársult. Egy évvel később újabb partner (Henry M. Flagler) csatlakozott és létrejött a Rockefeller, Andrews & Flagler cég. Sikerült a finomítás szinte minden melléktermékére piacot találniuk, rátették kezüket a szállításra is, a profitot visszaforgatták az üzlet fejlesztésébe és 1868-ra a társaságé volt a világ legnagyobb kapacitású olajfinomítója.

A Standard Oil A kezdetek bélyegkép|Rockefeller 1872-ben Ekkorra Cleveland az amerikai olajipar egyik központjává nőtte ki magát (New York, a pennsylvaniai Pittsburgh és Pennsylvania északnyugati része mellett; utóbbi helyen bányászták a kőolaj túlnyomó részét). 1869-re a finomítók kapacitása háromszorosan haladta meg a piac igényeit és ez a fölösleg évekig megmaradt.

1870. január 10-én Rockefeller felszámolta a Rockefeller, Andrews & Flagler társulását és megalapította a Standard Oilt, amelyben ő volt a többségi részvényes. A cég hamarosan Ohio állam legjövedelmezőbb olajvállalata és az egész ország legnagyobb kőolajtermék-szállítójává vált. 1871-ben Rockefeller a South Improvement Company társaságon keresztül titkos kartellmegállapodást kötött az állam három legnagyobb vasúttársaságával, amelyben garantálta, hogy mindháromnak juttat szállítmányokat, cserébe árengedményt kapott tőlük, míg a többi olajvállalat termékeit a vasút emelt áron szállította és a szállítmányokról tájékoztatta a Standard Oilt. A paktum azonban hamarosan napvilágra került és a kisebb, független olajkutak tulajdonosai bojkottal és fizikai erőszakkal elérték a megállapodás felmondását.Segall 43. o. A sajtó is felkapta az ügyet és Rockefeller gátlástalanságáról cikkezett.

Rockefellert nem riasztotta vissza a kudarc és folytatta a konkurens termelők felvásárlását, a finomítási folyamat hatékonyságának javítását, a vasúttársaságok presszionálását és titkos megállapodások kötését. 1872-ben 26 clevelandi versenytársából 22-t magába olvasztott (ún. "clevelandi hódítás" vagy "clevelandi mészárlás").Segall 44. o. 1874-re legnagyobb ellenfelei, a New York-i Charles Pratt és Henry H. Rogers (akik élen jártak a vasútkartell leleplezésében) is feladták a harcot és beleegyeztek cégeik egyesítésébe. Rogers később fontos szerepet játszott a Standard Oil Trust létrehozásában, Pratt fia pedig a cég titkára lett.

Rockefeller egyik taktikája az volt, hogy megmutatta versenytársának a Standard Oil költségvetését, hogy lássák a tőkeerejét, majd egy tisztességes ajánlatot tett a vállalatuk felvásárlására, hozzátéve, hogy ha elutasítják akkor csődbe juttatja és árverésen vásárolja fel őket.Segall 46. o. A Standard Oil horizontálisan és vertikálisan is terjeszkedett. Saját olajvezetékeket, olajszállító vagonokat vásárolt, és kiépítette a szállítási láncolatot egészen a fogyasztóig. Alacsonyan tartotta az olajtermékek árát, hogy tönkretegye a versenytársakat, és egyúttal minden háztartás számára elérhetővé tegye a petróleumot és egyéb finomítási terméket. Volt, hogy dömpingáron, az előállítási költség alatt árulta termékeit. Vegyészei több mint 300 különböző kőolaj-alapú terméket állítottak elő a festékektől és vazelintől a kátrányig és rágógumiig. Az 1870-es évek végére a Standard Oilé volt az USA kőolajfinomítási potenciáljának 90%-a, Rockefeller pedig milliomossá vált (az akkori egymillió ma 25 millió dollárnak felel meg).Segall 48–49, 52. o.

thumb|Standard Oil részvény 1896-ból

1877-ben Rockefeller úgy döntött, hogy a vasút helyett csővezetékekben fogják szállítani az olajat. Addigi legnagyobb vasúti partnerük, a Pennsylvania Railroad ezt úgy értelmezte, hogy a Standard Oil betette a lábát a szállítmányozás területére és visszavágott: olajfinomítókat és csővezetékeket kezdett vásárolni.Segall 57. o. A Standard Oil bojkottálta a vállalatot és más vasúti társaságok segítségével leszorította a teherfuvarozás árát. A Pennsylvania Railroad végül feladta a harcot és eladta olajérdekeltségeit Rockefellernek. Az eset azonban felkeltette a kormányzat érdeklődését és 1879-ben Pennsylvania állam feljelentette a Standard Oilt az olajkereskedelem monopolizálása miatt.

A monopólium A Standard Oil fokozatosan lefedte a kőolajtermékek gyártásának és szállításának teljes egészét. A korábbi nagykereskedőket és bizományosokat megkerülve kiépítette a saját ellátási hálózatát. Az integrált gyártás és értékesítés jelentősen növelte a hatékonyságot és a vállalat csökkenteni tudta a termékek árát (a petróleum ára pl. 80%-kal csökkent a cég működése alatt). Az árelőnyt azonban a versenytársak agresszív tönkretételére használták fel, a vele barátságtalan cégek számára drágábban adtak el és titkos szállítási megállapodásokat kötöttek.Chernow 258. A monopólium létrehozása miatt a Standard Oilt egész fennállása alatt folyamatosan támadták az újságírók és a politikusok, módszerei pedig nagy lökést adtak a trösztellenes törvények létrehozásában. A New York World szerint a Standard Oil "a legkönyörtelenebb, arcátlanabb, kegyetlenebb és mohóbb monopólium, amely valaha is rátelepedett az országra".Segall 60. o.

Abban az időben az USA államainak törvényei jelentősen eltérhettek egymástól és nehézségekbe ütközött a vállalatok több államra kiterjedő működése. Emiatt Rockefellernek több tucat kisebb cég volt a birtokában, amelyek mind csak egy-egy államban működtek. A cég terjeszkedésével ez a módszer egyre nehézkesebbé vált és 1882-ben a Standard Oil jogászai kidolgoztak egy új formációt a cégcsoport centralizálására, így megszületett a Standard Oil Trust.Segall 61. ol. A tröszt 41 céget egyesített, amelyeket kilenc igazgatósági tag (trustee), köztük Rockefeller irányított. A közvélemény bizalmatlan volt a hatalmas gazdasági erőt koncentráló új vállalati forma iránt, ami csak fokozódott, ahogyan a többi iparág is átvette a módszert. A Standard Oil legyőzhetetlennek látszott, olyan cégnek, amely minden versenytársát, kritikusát, politikai ellenfelét legyűri. A Standard Oil lett a világ legnagyobb, leggazdagabb, legfélelmetesebb vállalata, amely látszólag fölötte állt a gazdaság hullámzásainak és minden évben képes volt profitot termelni.Chernow 249. o. bélyegkép|Theodore Roosevelt harca a Standard Oillal (1906-os karikatúra) Az amerikai óriáscég 20 ezer olajkutat, 6 ezer km-nyi vezetéket, 5 ezer olajszállító vagont birtokolt és alkalmazottai száma meghaladta a 100 ezret. Volt idő, amikor a világ olajfinomítókapacitásának 90%-át birtokolta, bár a 19. század végén 80% körülire mérséklődött. Az 1880-as években állt hatalmának csúcsán, utána piaci részaránya fokozatosan csökkent. Rockefeller is feladta álmát, hogy a világ teljes kőolajtermelését monopolizálja, nem utolsósorban a közvélemény ellenérzései miatt.Segall 67. o.