A The Lodge 2016 és 2017 között vetített brit drámasorozat, amelynek alapja egy izraeli sorozat (North Star). A főbb szerepekben Sophie Simnett, Luke Newton, Thomas Doherty, Bethan Wright és Jayden Revri látható

A sorozat premierje 2016. szeptember 23-án volt a Disney Channel az Egyesült Királyságban, Írországban, valamint Kanadában. Amerikában a sorozat premierje 2016. október 17-én volt. Magyarországon 2017. március 20-án mutatta be a Disney Channel.

Ismertető A tizenöt éves Skye édesapjával, Eddel együtt költözik a nagyvárosból Észak-Írország vidékére, ahol átveszik a North Star nevű helyi szálloda vezetését, amelyet korábban Skye nagyapja, Patrick birtokolt és irányított. Új otthonukban Skye próbál új életet kezdeni, de ez az új élet korántsem mentes a bonyodalmaktól, hiszen tinédzserként a mindennapi problémákkal is meg kell küzdenie. Amikor megtudja, hogy apja el akarja adni a hotelt egy Gil nevű férfinak, Skye elszomorodik, mivel érzelmileg kötődni kezdett a helyhez. Elhatározza, hogy meggyőzi apját, ne adja el az épületet – ám ekkor felfedezi, hogy a vevő az új barátja apja. Skye a barátai támogatását élvezi, de nem mindenki olyan lelkes a szálloda megmentésében, mint ő. Idővel Skye titkokra derít fényt, amelyek nemcsak az ő életére, hanem a hotel jövőjére is hatással lesznek.

Szereplők Főszereplő Szereplő Színész Magyar hang Leírás Skye Hart Sophie Simnett Csifó Dorina Lány, aki a North Star szállodába költözik. Ben Evans Luke Newton Baráth István A North Star szerelője, aki imád a szabadban lenni. Sean Matthews Thomas Doherty Czető Roland A North Star egyik dolgozója, aki szenvedélyesen szeret hegyikerékpározni. Danielle Clark Bethan Wright Pekár Adrienn Skye ellenséges barátnője, Sean volt barátnője és Ben jelenlegi barátnője. Noah Potts Jayden Revri Joó Gábor A North Star egyik dolgozója, aki DJ-ként tevékenykedik. Kaylee Markson Jade Alleyne Czető Zsanett A North Star egyik dolgozója, aki énekesnő szeretne lenni. Josh Joshua Sinclair-Evans Gacsal Ádám Skye barátja a városból, akitől tanácsot kér. Alex Mia Jenkins Skye Hart unokatestvére, aki munkát kap a North Star szállodában.

Mellékszereplő Szereplő Színész Magyar hang Leírás Ed Hart Marcus Garvey Holl Nándor Skye édesapja. Samuel "SJ" James John Hopkins Epres Attila Kyle és Aaron nagybátyja. Patrick Hart Geoffrey McGivern Kertész Péter Skye nagyapja, a North Star eredeti tulajdonosa. Gil Matthews Dan Richardson Juhász György Sean édesapja. Christina Ellie Taylor Erdős Borcsa A valóságshow rendezője. Olivia Clark Laila Rouass Nádasi Veronika Danielle édesanyja. Oz Dominic Harrison Berkes Bence Énekesnő, aki Kaylee ideiglenes szerelmi érdeklődése. Kyle Tom Hudson Molnár LeventeSJ unokaöccsei. Aaron Martin Anzor Markovics Tamás Lori Sarah Nauta Tamási Nikolett Lány, aki Christinának dolgozott. Ana Clara Rugaard Gulás Fanni Ben volt barátnője Norvégiából, aki barátságot köt Daniellával. Ethan Evans Cameron King Ács Balázs Ben öccse, aki szenvedélyesen szeret sziklamászni. Ella Matthews Emma Campbell-Jones Ősi Ildikó Sean édesanyja. Frankie Lina Larissa Strahl Diák Kaylee zenei főiskoláján. Rebecca Kimberley Walsh Zenei producer, aki arra ösztönzi Frankiet, hogy lopja el Kaylee dalát. Jess Dove Cameron Sean barátja, aki szenvedélyesen űzi a versenyszerű kerékpározást.

Magyar változat Főcím: Korbuly Péter Bemondó: Bognár Tamás Magyar szöveg: Stemler Ágnes Hangmérnök: Policza Imre Vágó: Wünsch Attila Gyártásvezető: Németh Piroska Szinkronrendező: Faragó József Produkciós vezető: Máhr Rita

A szinkront a SDI Media Hungary készítette el.

Évados áttekintés Évad Epizódok Eredeti sugárzás Magyar sugárzás Évadpremier Évadfinálé Évadpremier Évadfinálé 1 10 2016. szeptember 23. 2016. november 25. 2017. március 20. 2017. március 31. 2 15 2017. június 9. 2017. november 4.

Epizódok 1. évad

# Eredeti cím Magyar cím Rendezte Írta Eredeti premier Magyar premier 1. The New Girl Az új lány Matt Bloom Lee Walters 2016. szeptember 23. 2017. március 20. 2. Reality Check A nagy felújítás 2016. szeptember 30. 2017. március 21. 3. Opportunities Lehetőségek Matt Bloom Robert Evans 2016. október 7. 2017. március 22. 4. Double Date Dupla randi Matt Bloom James Whitehouse & Hannah George 2016. október 14. 2017. március 23. 5. #Winning A győztes Matt Bloom Bronagh Taggart 2016. október 21. 2017. március 24. 6. Best Kept Secrets Legjobban őrzött titok Dez McCarthy Scott Payne 2016. október 28. 2017. március 27. 7. „Cancelled” Adásszünet Dez McCarthy Holly Phillips 2016. november 4. 2017. március 28. 8. Wishful Thinking A kívánságok napja Dez McCarthy Bronagh Taggart 2016. november 11. 2017. március 29. 9. The Truth Az igazság Dez McCarthy Lee Walters 2016. november 18. 2017. március 30. 10. The Choice A választás Dez McCarthy Lee Walters 2016. november 25. 2017. március 31.

2. évad

# Eredeti cím Magyar cím Rendezte Írta Eredeti premier Magyar premier 1. I Choose You Téged választalak Dez McCarthy Lee Walters 2017. június 9. 2. Partners Társak Dez McCarthy Bronagh Taggart 2017. június 16. 3. Help Segítség Dez McCarthy Paul Gerstenberger 2017. június 23. 4. Call Me Hívj fel! Dez McCarthy Zoe Lister 2017. június 16. 5. Mystery Guest Titokzatos vendég Julie Edwards Scott Payne 2017. július 7. 6. The Last Dance Az utolsó tánc Julie Edwards James Whitehouse & Hannah George 2017. július 14. 7. I'll Huff And I'll Puff Dúlok-fúlok Julie Edwards Lee Walters 2017. július 14. 8. No Hard FeelingsNincs harag Julie Edwards Bronagh Taggart 2017. szeptember 8. 9. Under New ManagementAz új vezetőség Julie Edwards Bronagh Titley 2017. szeptember 15. 10. StormA vihar Julie Edwards Sarah Courtauld 2017. szeptember 22. 11. Talking SidesA döntés helyzet Max Myers Paul Gerstenberger 2017. szeptember 29. 12. Hard to Say NoNehéz nemet mondani Max Myers Scott Payne 2017. október 6. 13. Distant RelationsTávkapcsolatok Max Myers Neil Jones 2017. október 13. 14. Finish LineCélvonal Max Myers Kirstie Falkous 2017. október 27. 15. The North StarAz Északi Csillag Max Myers Lee Walters 2017. november 4.

A sorozat készítése 2015 júliusában a Disney Channel zöld utat adott a The Lodge című sorozat gyártásának. Az első évadnak eredetileg 13 epizódot jelentettek be, bár később 10 epizódra csökkentették. A főszereplő Skye-t eredetileg Maia-nak hívták, akárcsak az izraeli North Star sorozatában. Észak-Írországban forgatták.

2016. december 13-án berendelték a második évadot. 2017. február 21-én bejelentették, hogy a második évadot gyártása megkezdődött, és 15 epizódból fog állni.

A The Lodge az első élőszereplős Disney Channel sorozat, ahol megjelenik a másság: Josh az egyik epizódban megemlíti, hogy a lányok nem az ő esetei.

Jegyzetek

További információk

Kategória:A Disney Channel saját gyártású műsorai Kategória:2016-ban bemutatott brit televíziós sorozatok Kategória:Televíziós drámasorozatok Kategória:Misztikus televíziós sorozatok Kategória:Musical televíziós sorozatok Kategória:2017-ben befejezett brit televíziós sorozatok