Kákonyi Csilla (Radnót, 1940. május 28. – ) erdélyi magyar képzőművész.
Életpályája Kákonyi Csilla 1940-ben született Radnóton, Marosvásárhely mellett.
A művészethez való vonzódását főként édesapjától (Kákonyi József) örökölte, aki ötvösművészként, rajztanárként dolgozott. A mindennapos közeg, melyben felnőtt, telve volt kultúrával, zenével, és mindez a jövőbeli irányultságát nagyban meghatározta. Szakmai tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban kezdte, majd 1966-ban a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémián szerzett diplomát. Már marosvásárhelyi évei alatt mély benyomást tett rá az őt körülvevő miliő, főként a város szecessziós Kultúrpalotája, ahol szakóráit töltötte. Akadémiai évei Kolozsváron, a város pezsgő szellemi életében teltek, melyek mély nyomot hagytak későbbi munkásságában.
Diplomázása után rövid ideig rajztanárként dolgozott, majd visszakerült Marosvásárhelyre, az akkori időszak egyik legfőbb képzőművészeti központjába, ahol művészete kibontakozhatott.
1966-tól rendszeresen kiállító művész. Rengeteg egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Európa nagy múzeumaiba csak az 1970-es évek végén volt alkalma eljutni, ahol többek között Pieter Bruegel, Hieronymus Bosch festményei, figurái, kompozíciói ejtették ámulatba. Ezek a hatások felismerhetőek Kákonyi Csilla munkáin is, ahol groteszk alakokkal, meghökkentő jelenetekkel, abszurd társításokkal többször is találkozhatunk. Festményei drámai alaphangú társadalmi-emberi tartalmakat kifejező, szimbolikus, figuratív kompozíciók.
A művész képein sokszor párhuzamos dimenziókat jelenít meg, egyszerre több síkban ábrázol, néhol kollázsszerűen egymásra építve a képek tartalmi elemeit. Alkotásaira jellemzőek a sötét tónusok, árad belőlük a drámaiság, a feszültség, az irracionális és szürreális világ lecsapódása. Témáit nem nevezhetjük könnyednek, nagy mélységeket tárnak fel, gyakran társadalmi, politikai helyzetek elevenednek meg a vásznain, hol nyíltabban, hol burkoltabban. Felfedezhetjük rajtuk a jó és a rossz, a fény és a sötétség állandó küzdelmét.
Alkotóévei során nagyon egyedi, jellegzetes művészi eszköztárat hozott létre. Saját szellemi közegét mindig megtartotta, soha nem tévedt el a modern művészet útvesztőiben. Ma is nagy szellemi energiával alkot, tervekkel, ötletekkel telve gyarapítja tovább életművét.
Ars poetica "Ha a valóságról való tudását, tapasztalatát a művész nagy szenvedéllyel éli át, akkor létrejön a valóság és személyisége között az a fúzió, amelynek hőfoka a megélt valóságot, az élményt látomássá, műalkotássá izzítja. Az így létrejövő festmény anyagában a gondolat, a szellemi kinyilatkoztatás testesül meg. Inkarnáció, melynek során a vászon és festék képessé válhat bejáratot nyitni egy anyagtalan szellemi világba, ami körülveszi az embert, anélkül, hogy azt megragadhatná... -- a zenéhez, vagy a költészethez hasonlóan.
Munkám során arra törekszem, azt szeretném elérni, hogy a néző, az emberek ne maradjanak kívül a "történeteimen", hanem bevonzza őket a látvány és tartalom. Hiszen mindnyájan érintettek vagyunk és felelősek mindenért, ami velünk történik ezen a Földön. "
Díjak, kitüntetések, tagságok 2017, Kőrösi Csoma Sándor-díj, Sepsiszentgyörgy 2016, Szolnay Sándor-díj, EMKE, Kolozsvár 2015, Pro Cultura-díj, Marosvásárhely 2014, Szervátiusz-díj, Budapest 2004, Kulturális Érdemrend Tiszti Keresztje, Bukarest 2004, 1999, a gyergyószárhegyi nemzetközi Alkotótábor kitüntetései 2002-től tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének 1992 alapító tagja a Kolozsváron újjáalakult Barabás Miklós Céhnek 1990-től tagja a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társaságának 1970-től tagja a Képzőművészek Romániai Szövetségének (U.A.P.)
Egyéni kiállítások 2022, Budapest, Budapesti Unitárius Egyházközség belvárosi kiállítóterme 2020, Marosvásárhely, Bernády Művelődési Központ 2016, Sepsiszentgyörgy, Erdélyi Művészeti Központ 2015, Budapest, Kárpát-haza Galéria 2015, Csíkszereda, Magyarország Főkonzulátusa 2015, Kecskemét, Bozsó Gyűjtemény 2014, Budapest, Budai Vár, Magyarság Háza 2014, Marosvásárhely, Bernády Művelődési Központ 2011, Marosvásárhely, Kultúrpalota, gyűjteményes kiállítás 2010, Kolozsvár, Barabás Miklós Céh galériája 2009, Székelyudvarhely, Haáz Rezső Múzeum 2005, Szászrégen, DIO-Ház 2004, Bukarest, Magyar Kulturális Központ 2003, Marosvásárhely, Bernády Művelődési Központ 2002, Gyergyószentmiklós, Pro Art Galéria 2000, Zalaegerszeg, Városi Hangverseny-és Kiállítóterem 1999, Budapest, Vármegye Galéria 1999, Veszprém, Egyetemi Aula 1999, Pápa, Református Kollégium Díszterme 1997, Marosvásárhely, Bernády Művelődési Központ 1996, Marosvásárhely, Vártemplom, Gótikus Terem 1995, Sopron, Várkerület Galéria 1995, Kolozsvár, Gy.Szabó Galéria 1994, Csíkszereda, Golden Galéria 1993, Gödöllő, Városi Galéria 1992, Karcag, Déryné Művelődési Központ 1992, Nyíregyháza, Képcsarnok 1990, Bécs (Ausztria), Alpha Galéria 1990, Budapest, Bartók 32 Galéria 1990, Nyíregyháza, Városi Galéria 1989, Székelykeresztúr, Városi Múzeum 1988, Iserlohn, Németország 1984, Marosvásárhely, Kultúrpalota 1977, Radnót, Művelődési Ház 1976, Marosvásárhely, Új Élet Galéria 1976, Székelyudvarhely, Művelődési Ház 1975, Szászrégen, Művelődési Ház 1974, Szováta, Művelődési Ház
Csoportos kiállítások 2022 "Varsági Műhely" Skandináviában című vándorkiállítás, Stockholm, Helsinki, Tampere, Lahti, Jönköping, Ljundby, Uppsala, Koppenhága 2022 "Egy újratöltött szellemiség" című kiállítás, Gödöllői Királyi Kastély (2022. április 9-től július 14-ig) 2021 Szárhegyi Gyűjtemény, Bernády Művelődési Központ, Marosvásárhely 2017 Szépművészeti Múzeum Kolozsvár 2017 "Fény és árnyék" című kiállítás, Kovászna 2017-1966 minden évben részt vesz a marosvásárhelyi Kultúrpalotában évente megrendezett nagy megyei képzőművészeti kiállításokon 2017-2012 "egy falatnyi Erdély" világkörüli csoportos vándorkiállítás, Zürich, Stuttgart, Ulm, Freiburg, Karlsruhe, Genf, Hamburg, Göteborg, Stockholm, Halmstadt, Helsinki, Turku, Tampere, Amszterdam, Toronto, Cambridge, Hamilton, Windsor, Montreal, Ottawa, Vancouver, Kelowna, Calgary, Edmonton, Cleveland 2015-2019 "Boldogasszony" vándorkiállítás a Kárpát medencében valamint Róma(Vatikán), Brüsszel, Budapest 2015, Marosvásárhely, Bernády Ház, a Barabás Miklós Céh csoportkiállítása 2014, Marosvásárhely, Kultúrpalota, képzőművészeti "Téli Szalon" kiállítás 2010, Sepsiszentgyörgy, a Barabás Miklós Céh 80 éves jubileumi kiállítása 2010-2004 Gyergyóalfalu és Gyergyószárhegy alkotótáborainak zárókiállítása 2004-2002, Kolozsvár, a Barabás Miklós Céh kiállítása 2000-1999, Gyergyószárhegy, Alkotótábor kiállítása 1998, Kolozsvár, a Barabás Miklós Céh kiállítása 1997, Marosvásárhely, a Barabás Miklós Céh kiállítása 1997, Hortobágy, a nemzetközi Alkotótábor kiállítása 1996, Budapest, Magyarok Világszövetsége Székháza, képzőművészeti kiállítás 1996, Kolozsvár, Barabás Miklós Céh kiállítása 1996, Makó, a művésztelep zárókiállítása 1995, Marosvásárhely, Kultúrpalota, erdélyi magyar képzőművészek kiállítása 1995, Budapest, Vármegye Galéria, marosvásárhelyi művészek kiállítása 1994, Dombóvár, "13+1 erdélyi képzőművész" kiállítása 1994, Kaposvár, "Corpus a Kárpát-medencében"c. kiállítás 1993, Zalaegerszeg, "13+1 erdélyi képzőművész" kiállítása 1992, Debrecen, Nyíregyháza, Szarvas, "13+1 erdélyi képzőművész" kiállítása 1991, Gyergyószárhegy, az Alkotótábor kiállítása 1990, Washington , erdélyi magyar képzőművészek csoportos kiállítása 1988, Iserlohn (Németország), nemzetközi Alkotótábor kiállítása 1988, Pittsbourgh, Philadelphia, Washington, erdélyi magyar képzőművészek 1986, Kolozsvár, megyeközi kiállítás 1982, Bukarest, Dalles terem, országos képzőművészeti kiállítás 1981, Kolozsvár, megyeközi kiállítás 1979, Bukarest, Dalles terem, országos képzőművészeti biennálé 1978, Marosvásárhely, Kultúrpalota, "Álom és világ" c. kiállítás 1977, Gyergyószárhegy, az Alkotótábor kiállítása 1975, Bukarest, Dalles terem, országos képzőművészeti biennálé 1971, Szatmár, Maros megyei képzőművészek kiállítása 1970, Bukarest, országos képzőművészeti kiállítás 1968, Bukarest, Maros megyei képzőművészek kiállítása
Kötetei
Kákonyi Csilla Erdélyi Művészeti Központ, Sepsiszentgyörgy, 2016. július 8–augusztus 7.; katalógusszerk. Vécsi Nagy Zoltán; Erdélyi Művészeti Központ Egyesület, Sepsiszentgyörgy, 2016 Kákonyi Csilla; bev. Nagy Miklós Kund, szerk. Bálint Zsigmond; Exit, Kolozsvár, 2020
Jegyzetek
Források Tevékenysége a BMC honlapján Kákonyi Csilla honlapja
Önálló albumok, könyvek, egyéb megjelent írások NAGY MIKLÓS KUND: Kákonyi Csilla album, Exit Kiadó, Kolozsvár, 2020 (KÖNYV) NOVOTNY TIHAMÉR: Fényfakasztó festészet, Kortárs – irodalmi és művészeti folyóirat, Budapest, 2020/4 NAGY BOTOND: A lélek nyomában, Népújság, Marosvásárhely, 2014.10.25. NÉMETH JÚLIA: A döbbenet mögötti szépség, Szabadság, Kolozsvár, 2010.05.11. NAGY MIKLÓS KUND: Műterem. Beszélgetés huszonegy Maros megyei képzőművésszel. Impress Kiadó, Marosvásárhely, 1998 JÁNOSHÁZY GYÖRGY: Kákonyi Csilla album, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1999 (KÖNYV) ZÖLD L.: A víz szalad, a kő marad: A gyergyószárhegyi Barátság képzőművészeti alkotótábor 25 éve, 1974-1999. Székelyudvarhely, 1999 NAGY MIKLÓS KUND: Az ártatlanság kiszolgáltatottsága. Beszélgetés Kákonyi Csilla festőművész marosvásárhelyi műtermében. Erdélyi Művészet, 2001/3. BANNER ZOLTÁN (szerk.): Szó, eszme, látvány (1920-2000). Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002 SZATMÁRI L.: A modern misztikus. Kákonyi Csilla olajfestményei. Művelődés, 2003/ június–szeptember BARABÁS I.: Titkok nyomában. Kákonyi Csilla bukaresti kiállítása. Romániai Magyar Szó , 2004. december 7. JÁNOSHÁZY GYÖRGY: Az öröm illan…(Kákonyi Csilla festményeiről). Székelyföld, 2007/7. VERES P.: Figuratív elkötelezettség és humanista hitvallás (Beszélgetés Kákonyi Csillával). Erdélyi Művészet, 2010/1. BODOLAI Gy.: Vízió és valóság. Vendégségben Kákonyi Csillánál és Bálint Zsigmondnál. Népújság, 2010. április 29. NÉMETH J.: A döbbenet mögötti szépség. Kákonyi Csilla kiállítása a Barabás Miklós Galériában. Szabadság, 2010. május 11. BANNER ZOLTÁN: Kákonyi Csilla. Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2011 (Élet-jelek sorozat)
Kategória:Romániai magyar festők Kategória:A Barabás Miklós Céh tagjai Kategória:Radnótiak Kategória:Marosvásárhelyiek Kategória:Magyar nők Kategória:1940-ben született személyek Kategória:Élő személyek