Hugo Rafael Chávez Frías (, Sabaneta, 1954. július 28. – Caracas, 2013. március 5.) venezuelai politikus, katonatiszt és forradalmár, Venezuela elnöke 1999-től 2013-ban bekövetkezett haláláig. A Bolivári Forradalom vezetőjeként 1999-ben új alkotmányt vezetett be, az ország hivatalos nevét Venezuelai Köztársaságról Venezuelai Bolivári Köztársaságra változtatta, és meghatározó alakjává vált a latin-amerikai baloldali „rózsaszín hullámnak”. A Ötödik Köztársaság Mozgalma alapítója és vezetője volt, amely 2007-ben beolvadt az azóta is kormányzó Venezuelai Egyesült Szocialista Pártba (PSUV). Politikai eszméit és mozgalmát chavizmusnak nevezik.
Chávez katonai pályafutása során az 1980-as évek elején megalapította a Forradalmi Bolivári Mozgalom–200 (MBR–200) szervezetet. 1992-ben sikertelen puccsot vezetett Carlos Andrés Pérez elnök kormánya ellen, amiért börtönbüntetésre ítélték, majd 1994-ben kegyelmet kapott. Az 1998-as elnökválasztáson a szavazatok 56,2%-ával győzött, ezt követően 2000-ben, 2006-ban és 2012-ben is újraválasztották, így négy egymást követő választáson szerzett elnöki mandátumot. 2013-ban, daganatos betegsége miatt már nem tudta letenni újabb hivatali esküjét, és 58 éves korában Caracasban meghalt.
Elnöksége alatt az olajbevételekre támaszkodva államosította a gazdaság stratégiai ágazatait, kiterjedt szociális programokat indított az egészségügy, az oktatás, a lakhatás és az élelmiszer-ellátás fejlesztésére, valamint részvételi önkormányzati rendszert épített ki. A magas olajárak időszakában csökkent a szegénység és javultak több társadalmi mutató, ugyanakkor gazdaságpolitikáját – különösen az árkontroll, a költségvetési hiány és az állami központosítás miatt – hosszú távon fenntarthatatlannak tartják. Kormányzását emellett a demokratikus intézmények gyengülésével, a sajtószabadság korlátozásával és a politikai ellenfelekkel szembeni fellépéssel kapcsolatos bírálatok is végigkísérték. Chávez a 21. századi szocializmus és az antiimperializmus egyik legismertebb képviselője volt, külpolitikájában pedig szoros szövetséget alakított ki Kuba, Bolívia, Ecuador és Nicaragua baloldali kormányaival.
Fiatalkora Hugo Rafael Chávez Frías 1954. július 28-án született a venezuelai Sabaneta faluban, Barinas államban, apai nagyanyja, Rosa Inés Chávez szerény, háromszobás házában. Családja indián, afrovenezuelai, spanyol és olasz felmenőkkel rendelkezett. Édesapja, Hugo de los Reyes Chávez, valamint édesanyja, Elena Frías de Chávez egyaránt általános iskolai tanítók voltak, és a közeli Los Rastrojos településen éltek.
Chávez hét gyermek közül a másodikként született. Gyermekéveit később gyakran szegénységben eltöltött időszakként mutatta be, bár életrajzírók szerint családja társadalmi helyzete inkább szerény középosztálybelinek tekinthető.Marcano and Tyszka 2007. pp. 7–8, 247. Az általános iskolában különösen érdeklődött Ezequiel Zamora 19. századi föderalista hadvezér élete iránt, akinek seregében ükszülője is szolgált.Marcano and Tyszka 2007. p. 11. Mivel lakóhelyükön nem működött középiskola, szülei őt és bátyját, Adán Chávezt nagyanyjukhoz költöztették Sabanetába. Itt a Daniel O'Leary Gimnáziumban folytatta tanulmányait az 1960-as évek közepén. Bár szülei vidéki tanítóként éltek, édesapja fizetéséből támogatta gyermekei továbbtanulását, így Chávez és testvérei számára is lehetővé vált a felsőfokú oktatás.Marcano and Tyszka 2007. pp. 7, 24–26.Marcano and Tyszka 2007. pp. 8–9.Rory, Carroll (2014). Comandante: Hugo Chavez's Venezuela. Penguin Books: New York. pp. 86–90. ISBN 978-0143124887.
Katonai pályafutása
Chávez 1971-ben, tizenhét évesen nyert felvételt a Venezuelai Katonai Tudományok Akadémiájára Caracasban. Tanulmányait az úgynevezett Andrés Bello-terv szerint végezte, amelyet reformszellemű, nacionalista tisztek dolgoztak ki. Az új képzési rendszer a hagyományos katonai oktatás mellett történelmi, politikai és társadalomtudományi ismereteket is magában foglalt, ezért az akadémián civil egyetemi oktatók is tartottak előadásokat.Marcano and Tyszka 2007. p. 30.
Caracasi évei alatt a sport és a művészet is fontos szerepet játszott az életében. Baseballt és softballt játszott a Criollitos de Venezuela csapatában, amellyel országos utánpótlás-bajnokságokon is szerepelt, emellett verseket, novellákat és színdarabokat írt, valamint festett.Marcano and Tyszka 2007. p. 35. Ebben az időszakban ismerkedett meg Che Guevara írásaival, amelyek jelentős hatást gyakoroltak politikai gondolkodására.Marcano and Tyszka 2007. pp. 29–30. 1974-ben Peru hivatalos meghívására részt vett az ayacuchói csata 150. évfordulójának ünnepségein, ahol meghallgatta Juan Velasco Alvarado baloldali elnök beszédét. Velasco és később Omar Torrijos panamai vezető reformpolitikája megerősítette benne azt a meggyőződést, hogy a hadseregnek a társadalmi igazságosság szolgálatában kell állnia. 1975-ben az akadémia egyik legjobb végzős hallgatójaként szerzett tiszti diplomát.
Diplomázása után Barinas államban híradótisztként teljesített szolgálatot egy felkelésellenes egységnél. 1977-ben alakulatát Anzoátegui államba vezényelték, ahol a marxista Vörös Zászló Párt gerilláival szembeni műveletekben vett részt. Miután megakadályozta, hogy katonatársai bántalmazzanak egy elfogott felkelőt, egyre kritikusabban kezdte szemlélni a hadsereg működését és a fennálló politikai rendszert.
Ugyanebben az évben néhány hozzá hasonló gondolkodású tiszttel megalapította a Venezuelai Nép Felszabadító Hadseregét (ELPV), egy titkos szervezetet, amely egy baloldali, nacionalista irányvonalú politikai változást kívánt előkészíteni. Chávez kapcsolatot épített ki több ismert marxista politikussal, köztük Alfredo Maneiróval és Douglas Bravóval, hogy katonai és civil baloldali csoportok között együttműködést hozzon létre.Marcano és Tyszka 2007 . p. 38–39, 41.Chávez, quoted in Jones 2007. p. 59.
1982-ben Chávez létrehozta a hadseregen belüli új titkos szervezetét, a Bolivári Forradalmi Hadsereget–200 (EBR–200), amelyet később Forradalmi Bolivári Mozgalom–200 (MBR–200) néven szerveztek újjá.Marcano and Tyszka 2007. pp. 48–49, 56. A mozgalom eszmei alapját Simón Bolívar, Simón Rodríguez és Ezequiel Zamora tanításai alkották; őket a szervezet a „három gyökér” néven emlegette.
1984-ben csatlakozott az MBR–200-hoz Francisco Arias Cárdenas tiszt is, aki a felszabadítási teológia híve volt. A katonai vezetés idővel gyanakodni kezdett Chávez politikai tevékenységére, ezért az Apure állambeli Elorza távoli helyőrségének parancsnokává helyezték át, hogy elszigeteljék az akadémiától és korlátozzák befolyását a fiatal tisztek körében.Marcano and Tyszka 2007. p. 50.
Az 1992-es puccskísérlet 1989-ben Carlos Andrés Pérez ismét Venezuela elnöke lett. Bár választási kampányában ellenezte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) gazdaságpolitikáját, hivatalba lépése után megszorító intézkedéseket vezetett be, amelyek országos tiltakozásokhoz és fosztogatásokhoz vezettek.Gibbs 2006. p. 270. Az események – El Caracazo néven – véres katonai fellépésbe torkolltak, amelyet Chávez később népirtásnak nevezett.Marcano and Tyszka 2007. p. 55.
A történtek hatására Chávez és az MBR–200 vezetői kidolgozták az Operation Zamora fedőnevű puccstervet. 1992. február 4-én öt katonai egység próbálta elfoglalni Caracas stratégiai pontjait és megdönteni Pérez kormányát, ám az akció a tervezettnél jóval kisebb katonai támogatást élvezett. Az elnöknek sikerült elmenekülnie a Miraflores-palotából, a felkelés pedig néhány órán belül összeomlott; a harcokban több tucat katona, rendőr és civil vesztette életét.Sylvia and Danopolous 2003. p. 66.
Chávez végül megadta magát, majd televíziós beszédben szólította fel híveit a fegyverletételre. Rövid nyilatkozatában kijelentette, hogy céljaikat csak „por ahora” („egyelőre”) nem sikerült elérniük.Marcano and Tyszka 2007. p. 75.International Crisis Group 2007. p. 04. A mindössze néhány perces megszólalás országos ismertséget hozott számára, és a venezuelai szegényebb rétegek szemében a korrupció elleni fellépés jelképévé vált. Letartóztatása után előbb a San Carlos katonai börtönben, majd a Yare börtönben raboskodott.Marcano and Tyszka 2007. pp. 75–77.International Crisis Group 2007. pp. 4–5.Marcano and Tyszka 2007. pp. 91–92. 1993-ban Pérez ellen hivatali visszaélés és közpénzek elsikkasztása miatt alkotmányos eljárás indult, amely végül elmozdításához vezetett.Tarver and Frederick 2005. p. 167.
Politikai felemelkedése
Az 1992-es sikertelen puccskísérlet után Chávez és az MBR–200 vezetői börtönbüntetésüket töltötték. A következő évben a centrista Rafael Caldera lett Venezuela elnöke, aki 1994-ben kegyelmet adott Cháveznek és a puccskísérlet miatt bebörtönzött tiszteknek, ugyanakkor megtiltotta számukra a katonai szolgálatba való visszatérést.Marcano and Tyszka 2007. pp. 107–08.
Szabadulását követően, 1994 decemberében Chávez Kubába utazott, ahol Fidel Castro államfői tiszteletadással fogadta. A Havannai Egyetem dísztermében tartott beszédében egy húsz–negyven évre szóló, szuverén gazdasági és politikai programot vázolt fel, amelyben Kuba fontos stratégiai partnerként szerepelt.Márquez & Sanabria 2018, p. 147. Ezt követően Argentínában, Uruguayban, Chilében, Kolumbiában és Kubában is támogatást keresett bolivári mozgalmához, miközben szoros személyes kapcsolatot alakított ki Castróval.Marcano and Tyszka 2007. pp. 214–215, 220.
Bár korábban úgy vélte, hogy a hatalmon lévő politikai elit nem engedné, hogy demokratikus választások útján jusson hatalomra, az 1990-es évek közepére fokozatosan az alkotmányos politikai részvétel mellett kötelezte el magát.Marcano and Tyszka 2007. p. 116. 1997 júliusában híveivel megalapította az Ötödik Köztársaság Mozgalmát (Movimiento Quinta República, MVR), amelyet kifejezetten az 1998-as elnökválasztáson való indulására hoztak létre.Marcano and Tyszka 2007. p. 119.
1998-as elnökválasztás Az 1998-as választási kampány kezdetén a közvélemény-kutatások esélyese Irene Sáez volt, akit a hagyományos pártrendszer egyik vezető ereje, a COPEI támogatott. Chávez ezzel szemben a fennálló politikai elit elleni, bolivári és rendszerkritikus programmal lépett fel, amely mögé felsorakozott a Hazát Mindenkinek (Patria Para Todos), a Venezuelai Kommunista Párt és a Mozgalom a Szocializmusért is. Támogatottsága gyorsan növekedett: a szegényebb társadalmi rétegek a korrupció és az egyenlőtlenség elleni fellépés reményét látták benne, míg a középosztály egy része erőskezű reformpolitikust keresett. Chávez emellett a hagyományos baloldal és a katonai jobboldal bizonyos köreit is maga mögé tudta állítani. Az 1998. december 6-án tartott elnökválasztáson 63%-os részvétel mellett a szavazatok 56,2%-át szerezte meg, és ezzel Venezuela elnökévé választották.
Venezuela elnökeként (1999–2013)
Első elnöki ciklusa (1999. február 2. – 2001. január 10.)
Hugo Chávezt 1999. február 2-án iktatták be Venezuela elnökévé. Beiktatási esküjében rendhagyó módon „haldokló alkotmánynak” nevezte az érvényben lévő alaptörvényt, és kijelentette, hogy demokratikus átalakulással új köztársaságot kíván létrehozni. Hivatalba lépését követően baloldali szövetségeseit és egykori katonatársait nevezte ki számos kulcsfontosságú állami tisztségbe, ami ellenfelei részéről a hatalom katonai és politikai központosításának vádját váltotta ki.Marcano and Tyszka 2007. p. 127.
Gazdaságpolitikája első hónapjaiban mérsékeltebb irányvonalat követett, mint későbbi elnöksége során. Chávez elutasította a neoliberális modellt, ugyanakkor úgy vélte, hogy Venezuela számára az állam és a piac együttműködésére épülő vegyes gazdaság jelenthet megoldást. Az alacsony olajárak miatt kormánya kezdetben ösztönözte a külföldi befektetéseket, tárgyalásokat folytatott a Nemzetközi Valutaalappal, és 1999-es amerikai látogatásán a New York-i tőzsdén is megjelent.Marcano and Tyszka 2007. pp. 148–49.