(angol címén: The Yellow Sea) 2010-ben bemutatott dél-koreai thrillerfilm, melynek a forgatókönyvírója és a rendezője . A főbb szerepekben , és látható.

Dél-Koreában 2010. december 22-én mutatták be, Magyarországon 2012. április 14-én.Több jelölést is kapott különböző filmfesztiválokon és számos díjat nyert.

Cselekmény Igencsak pocsék kerékvágásba fordult Gu-nam élete, a párjáról már egy jó ideje nem is halott és adósságai is vannak. Próbál valahogy a felszínen maradni de nem igazán sikerül neki, csak tengődik. Egy nap azonban kap egy ajánlatot, amivel normális mederbe terelhetné az életét. Az lenne a dolga, hogy megöl egy fickót. Gu-nam elvállalja a melót, mert le akar számolni az eddigi életével, de mivel még tapasztalatlan a gyilkosság területén, ezért alaposan feltérképezi a helyszínt és mindent pontosan kigondol. Úgy érzi, készen áll átlépni a jó és a rossz határvonalát, és amikor elérkezik a gyilkosság napja, már csak túl akar lenni rajta. De kicsúsznak a dolgok a kezei közül és egy vérfürdő kellős közepén találja magát. Innentől kezdve bujkálnia kell, de ki akarja deríteni, hogy mi is történt igazából. Szereplők

Fogadtatás A filmet Dél-Koreában az első öt napban egymillióan látták, ezzel vezette a toplistát. Összesen 2,1 millió nézőt vonzott.

A Metacritic oldalán 70/100, 19 kritika alapján. A Rotten Tomatoes-on pedig 87% 23 kritika alapján.

Díjak Grand Bell Awards (2011)

Legjobb jelmeztervezés: Blue Dragon Film Awards (2011) Legjobb világítás: Paeksang Arts Awards (2011) Legjobb színész: Asian Film Awards (2011) Legjobb színész: Buil Film Awards (2011) Legjobb színész: Bucheon International Fantastic Film Festival (2011) Legjobb rendező:

Jegyzetek

További információk

Kategória:Dél-koreai akciófilmek Kategória:Amerikai thrillerek Kategória:Amerikai bűnügyi filmek Kategória:2010 filmjei Kategória:Dél-koreai bűnügyi filmek Kategória:Bérgyilkosság témájú filmek