A budapesti 65-ös jelzésű autóbusz a Váci út és a Szabadsajtó út között közlekedett. A viszonylatot a Fővárosi Autóbuszüzem üzemeltette.

Története 1954 szeptemberében határozat keletkezett a XIII. kerület tömegközlekedésének javításáról egy 65-ös viszonylat képében a Váci út és a Gyöngyösi utca kereszteződésétől a Hősök teréig. A járat még ez év november 25-én el is indult, majd december 20-án a Szabad sajtó útig hosszabbították.

Az új járat a Hősök teréig a Népköztársaság útján ment, majd a Vágány utca és a Lehel utca érintésével érte el az akkor épülő Thälmann (ma Fiastyúk) utcai lakótelepet és végállomását a Váci úti kereszteződésnél. 1955. március 21-én útvonalát az újpesti Árpád útig hosszabbították, de május 9-étől kihasználatlanság miatt újra csak a Gyöngyösi utcáig járt. 1960. augusztus 1-jén összevonták a 4-es busszal, így megszűnt.

Útvonala Szabadsajtó út felé Váci út feléVáci út vá. – Faludi utca – Madarász Viktor utca – Gyöngyösi utca – Hajdú utca – Thälmann utca – Béke utca – Lehel utca – Róbert Károly körút – Vágány utca – Dózsa György út – Népköztársaság útja – József Attila utca – Dorottya utca – Váci utca – Szabadsajtó út vá.Szabadsajtó út vá. – Felszabadulás tér – Petőfi Sándor utca – Martinelli tér – Bécsi utca – Engels tér – József Attila utca – Népköztársaság útja – Dózsa György út – Vágány utca – Róbert Károly körút – Lehel utca – Béke utca – Thälmann utca – Hajdú utca – Gyöngyösi utca – Váci út – Váci út vá.

Megállóhelyei

!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésekor |- |0||Váci útvégállomás||37 |align=left| |- |1||Tomori utca||35

|3||Hajdú utca (↓)Gyöngyösi utca (↑)||34

|4||Thälmann utca (↓)Hajdú utca (↑)||33

|5||Béke utca (↓)Thälmann utca (↑)||32 |align=left| |- |6||Frangepán utca (↓)Fáy utca (↑)||30 |align=left| |- |8||Béke tér||28 |align=left| |- |10||Róbert Károly körút (↓)Lehel utca (↑)||26 |align=left| |- |12||Vágány utca (↓)Róbert Károly körút (↑)||24 |align=left| |- |14||Dózsa György út (↓)Vágány utca (↑)||22 |align=left| |- |17||Hősök tere (↓)Szépművészeti Múzeum (↑)||20 |align=left| |- |19||Bajza utca||18 |align=left| |- |21||Kodály körönd||16 |align=left| |- |23||November 7. tér||14 |align=left| |- |25||Opera||12 |align=left| |- |27||Bajcsy-Zsilinszky út (↓)Népköztársaság útja (↑)||10 |align=left| |- |30||Engels tér||7 |align=left| |- |34||Petőfi tér (↓)Martinelli tér (↑)||4 |align=left| |- |37||Szabadsajtó útvégállomás||0 |align=left|

Jegyzetek

Források

Kategória:Budapest megszűnt autóbuszvonalai