Bókai Mária (Budapest, 1939. október 8. –) magyar színésznő, Életműdíjas szinkronszínész, a Gárdonyi Géza Színház örökös tagja.
Életpályája
Diplomáját 1963-ban szerezte a Színművészeti Főiskolán. Pályáját a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte, majd 1967-től egy évadot a Miskolci Nemzeti Színházban töltött. 1968-tól a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött. 1975-től a Pécsi Nemzeti Színházban játszott, 1984-től a József Attila Színházban szerepelt. 1986-tól a debreceni Csokonai Színház színésznője volt. 1987-től alapító tagja az egri Gárdonyi Géza Színház állandó társulatának. Tanított az egri színház Kelemen László Színészképző Stúdiójában. 1998-ban vonult nyugdíjba, de tanítással azóta is foglalkozik. Szinkronszínésznőként is népszerű, több mint 600 film szinkronjában működött közre. Szinkronszínészi munkája elismeréseként 2017-ben Életműdíjat kapott, Bács Ferenc és Perlaki István mellett. Az egri teátrum örökös tagjai közé választotta.
Fontosabb színházi szerepei
Filmek, tv Jelbeszéd (1974) Túlsó part (1982) A fekete kolostor (1986) Hosszú szökés (1987) A védelemé a szó (sorozat) - Amit a halál sem old meg című rész (1988) Limonádé (sorozat) 12. rész (2003) Liza, a rókatündér (2015)... Vilma Valami madarak (2023) ...Bözsi …a szomszéd tehene (2024) ...Baloghné
Szinkron Angyali Érintés (4.-9. évad) – Tess (Della Reese) Csodálatos dolog – Marlene (Anna Karen) Folytassa, rendőr! (1960/2012), a polgármesternő Volt egyszer egy stúdió: Flora (Verna Felton) (archív felvétel)
Díjai, elismerései Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (2010) A magyar szinkronszakma Életműdíja (2017) A Gárdonyi Géza Színház örökös tagja
Jegyzetek
Források Magyar színházművészeti lexikon
Kategória:Magyar színésznők Kategória:1939-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Magyar színészpedagógusok