Noé Viktor (1986. január 11. –) színész, rendező, író, producer.
Pályája
Korábban az IBS Színpad és a Theatrum Hungaricum, jelenleg (2017) a Spirit Színház tagja. Rövid ideig a Pesti Színházban is vendégszerepelt. 2010-től rendőrt játszott a Jóban Rosszban című szappanoperában, mely szerepkörben két nagyjátékfilmben is szerepelt. 2020 óta a nagy sikerű Keresztanyu című napi sorozatban játssza Szkandert, a nem túl eszes, ugyanakkor rendkívül erős és jószívű csempész karaktert. A Keresztanyu második es harmadik évadában a színészet mellett íróként is dolgozott. 2021-ben mutatták be első saját sorozatát a Viasat 6-on Profik címmel, melyet íróként, rendezőként is jegyez, illetve a háromból az egyik főszerepet is ő játssza. Több külföldi és magyar kis- és nagyjátékfilmben is feltűnt színészként és kaszkadőrként.
Rendszeresen ír és rendez kisjátékfilmet, rövidfilmet, reklámot.
Filmjei A mi kis falunk (2024) – Kolléga Cella – Letöltendő élet (2023) – Börtönőr Hazatalálsz (2023) – DJ Guszti Keresztanyu (2021–2022) – Szkandics Sándor Drága örökösök (2019–2020) – Áruszállító Jófiúk (2019) – Helyszínelő Szokásjog (2019) – Ruszki Korhatáros szerelem (2018) – László Tóth János (2017) – Cukorborsó Az állampolgár (2016) – Biztonsági őr Kojot (2016) – Vanczák Hacktion: Újratöltve (2013) – alkalmazott Jóban Rosszban (2010–2018) – Kovács Imre, rendőrőrmester Rózsaszín sajt (2009) – Pincér
Jegyzetek
Források Noé Viktor FilmKatalogus.hu
További információk
Noé Viktornak váltania kellett, maga mondja el, miért Blikk.hu, 2018. október 17. Angyalbőrben, újra színpadon Noé Viktor Stylemagazin.hu, 2016. április 16.
Kategória:Magyar színészek Kategória:A 20. században született személyek Kategória:Élő személyek