bélyegkép|jobbra|200px|Tizedesi rendfokozati kabátjelzés a Wehrmachtban bélyegkép|Wehrmacht (Heer) övcsat Gott mit uns (Isten velünk van) felirattal
A Wehrmacht (szó szerint kb. véderő) a Harmadik Birodalom fegyveres erejének (haderejének) megnevezése volt 1935-től, a sorkatonaság bevezetésétől, 1946-ig. Három nagy haderőből állt: Heer (szárazföldi erők), Kriegsmarine (haditengerészet) és a Luftwaffe (légierő).
Adolf Hitler 1933-as hatalomra jutása után – a versailles-i békeszerződés korlátait figyelmen kívül hagyva – komoly fegyverkezésbe kezdett. A korábban használatos nevet: a Reichswehrt 1935-ben nevezték át Wehrmachtra. A Wehrmacht első komoly bevetésére a spanyol polgárháborúban került sor. A második világháború elején az összehangolt hadműveletek jellemezték, amiből a harckocsik, a gyalogság, a tüzérség, a műszakiak és a légierő is kivették a részüket. Ez a terv a későbbiekben villámháború (Blitzkrieg) néven vált ismertté. A Wehrmacht egy új katonai struktúrával, egyedi harcászati technikáival és az újonnan kifejlesztett fegyverekkel, a korábban nem tapasztalt sebességgel és pontossággal mérhetett megsemmisítő csapást az ellenséges célpontokra.
1941 decemberében a sikertelen Barbarossa hadművelet után Adolf Hitler saját magát nevezte ki a Wehrmacht szárazföldi ereje (OKH) főparancsnokává. A Barbarossa hadművelet vezetett végül a Wehrmacht és a teljes Harmadik Birodalom bukásához, a szovjet Vörös Hadsereg ugyanis szinte teljesen megsemmisítette azt.
Megalakulásának előzményei 1918. november 11-én aláírták a compiègne-i fegyverszünetet, melynek értelmében véget ért a négy éven át tartó első világháború, melyből Németország vesztesen került ki. A háborút lezáró versailles-i békeszerződésben a győztes nagyhatalmak Németország számára kemény feltételeket szabtak. A fegyveres erők létszámát nagyon alacsonyra kellett csökkenteniük. A haditengerészetet parti őrségi feladat ellátására redukálták, míg a hadsereg létszámát 100 000 főben maximálták, hogy csak önvédelemre legyen képes. A fegyverzetét is korlátozták: a haditengerészet nem építhetett, vagy vásárolhatott nagyobb hajót, és a hadseregnek nem lehettek harckocsijai, nehézfegyverei, és nem rendelkezhetett légierővel.Pimlott (1998), 7–8.o. Ezenkívül feloszlatták a nagyvezérkart, amelyben sok szövetséges vezető az 1914 előtti német militarizmus fő forrását látta. A cél Németország legyengítése és erőtlenségének fenntartása volt.
Az új német államnak, a weimari köztársaságnak szüksége volt valamilyen belső védelemre, így a jobboldali önkéntes egységekhez a Freikorpshoz fordult.Pimlott (1998), 9.o. Ezek spontán szerveződő, központi irányítás és sok esetben katonai fegyelem nélküli egységek voltak, de ők jelentették az egyedüli elérhető és használható erőt. 1921. március 23-án felállították az új fegyveres erőt: a Reichswehrt. A Freierkorps egységek létszáma ekkor már elérte a százezer főt, a hadsereg, a Reichsheer állományának engedélyezett létszámát. A régi birodalmi hadsereghez képest mindez elenyésző volt, de a weimari köztársaság szinte a semmiből kezdte a honi véderő felállítását.
A weimari kormány Hans von Seeckt tábornokot nevezte ki a Reichsheer élére. Habár az antant ragaszkodott a korábbi nagyvezérkar feloszlatásához, Von Seeckt létrehozott egy szervezetet, a Truppenamtot gyakorlatilag azonos funkcióval, de úgy, hogy az valójában sokkal centralizáltabb és erőteljesebb potenciállal rendelkezett. A két engedélyezett hadtest – az egyik Berlinben, a másik Kasselben állomásozott – sorállománya tapasztalt és odaadó önkéntesekből verbuválódott, akiknek többségéből ideális első generációs altiszt válhatott. Von Seeckt nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a birodalmi hadsereg hagyományait és identitásait átültesse az új seregbe. Az antant nem vette észre, hogy a Reichsheer egy gyors jövőbeni növekedésre képes, ütőképes magként formálódott meg. Von Seeckt erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a Reichsheer távol tartsa magát a politikától, de a weimari köztársaságnak mindenképpen szövetségesre volt szüksége az antant szorításában, ezért 1922-ben a Szovjetunióval megkötötte a rapallói egyezményt.Pimlott (1998), 10–11.o. Titkos záradéka biztosította, hogy a Reichsheer tisztjeit és katonáit páncélos- és repülőkiképzésben részesítsék a szovjetek. A kazanyi és lipecki katonai bázisokon való kiképzés ellenében a németek vállalták, hogy átadják technikai és harcászati tapasztalataikat. Ugyanebben az időszakban Von Seeckt felismerte a gépesítés nyújtotta lehetőségeket. Így lehetővé vált, hogy az olyan tisztek, mint Heinz Guderian – akit a gépesített alakulatok felügyelőségéhez helyeztek – szert tegyenek azokra a tapasztalatokra, amelyek később elősegítették a teljes mértékben páncélozott hadosztályok felállítását. Az 1930-as évek elejéig páncélosképzésben a katonák csak Kazanyban részesülhettek, míg Németországban tankokat szimuláló traktorokkal és gépjárművekkel gyakorolhattak. Mindez megmosolyogtatónak tűnhet, de ennek ellenére sikerült a katonákkal elsajátíttatni a páncélos-hadviselés alapjait, ami a későbbiekben felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult. Ily módon Adolf Hitlernek, amikor 1933-ban hatalomra jutott Németországban, egy kicsiny, ám mérete ellenére jól képzett hadsereg állt a rendelkezésére.Pimlott (1998), 12.o.
Nemzetiszocialista hatalomátvétel bélyegkép|250px|Adolf Hitler és Hermann Göring birodalmi marsall 1938. március 16-án 1933. január 30-án az elnök Paul von Hindenburg Adolf Hitlert nevezte ki Németország kancellárjává. Hitler, aki frontkatonaként szolgált az I.világháborúban – a közkatonák között ritkaságnak számító vaskereszttel tüntették ki bátorságáért –, hamar kinyilvánította azt a szándékát, hogy a hadsereget nagy mértékben fejleszteni akarja. 1933 decemberében elrendelte, hogy növeljék a hadsereg létszámát háromszorosára. Célkitűzése az volt, hogy 1938-ra 21 hadosztály álljon hadrendben. 1935 márciusában újra bevezette a sorkatonaságot, hogy ezzel biztosítsa az emberanyagot a német hadsereg számára. Terveiben már 36 hadosztály szerepelt, és ugyanekkor bejelentették, hogy Németország mindenféle korlátozás nélkül légierőt hoz létre. 1935-től kezdve Wehrmacht lett a német fegyveres erők hivatalos elnevezése.Pimlott (1998), 13.o.
Hitler tudatában volt annak, hogy terjeszkedési politikájának megvalósításához szüksége van a hadsereg feltétlen hűségére. Ennek elérésében védelmi minisztere, Werner von Blomberg is támogatta, aki 1932-től 1938-ig töltötte be posztját. (A békeszerződés rendelkezései értelmében a német védelmi miniszter nem lehetett volna aktív katona.) Ő volt az, aki elkezdte a Wehrmacht politizálását. Ezzel egyrészt az Ernst Röhm vezetése alatt álló nemzetiszocialista SA (Sturmabteilung) befolyását, valamint Hermann Göring, a Luftwaffe főparancsnokának hatalmát akarta ellensúlyozni. Von Blomberg rendeletének értelmében minden egyenruhán viselni kellett a nemzetiszocialista párt jelvényeit; 1934 augusztusában pedig bevezették a hűségesküt, amelyet a már szolgálatot teljesítő katonáknak ugyanúgy le kellett tenni, mint a később bevonulóknak. A fegyveres erők státusza így gyökeresen megváltozott a német államban. A tiszteket és a közkatonákat kötelezték, hogy az alkotmány helyett Adolf Hitlernek, a Német Birodalom Führerrének esküdjenek feltétel nélküli hűséget. Ennek később, 1944 júniusában, a Hitler elleni merényletkísérlet idején nőtt meg a jelentősége, amikor sok tiszt ezen esküje miatt tagadta meg a Führer elleni nyílt fellépést. Hitlernek példa nélküli hatalma lett a Wehrmacht felett, és ez csak növekedett, amikor 1938-ban Von Blomberg helyett magát nevezte ki hadügyminiszternek. Ugyancsak 1938-ban, a korábbi Truppenamtból létrejött az Oberkommando der Wehrmacht (OKW), amelynek parancsnoka Wilhelm Keitel vezértábornagy lett. A hadsereg vezérkarát szintén átszervezték: megalakult a szárazföldi erők főparancsnoksága az Oberkommando des Heeres (OKH) Walther von Brauchitsch vezetésével. Az OKW és az OKH közötti kapcsolat sosem volt jónak nevezhető, és ezt használta ki Hitler személyes hatalmának megerősítésére.Pimlott (1998), 14.o. bélyegkép|balra|Helyi lakosok üdvözlik a német katonákat, miután Ausztria az Anschluss értelmében Németország része lett bélyegkép|250px|A Wehrmacht katonái a határőrök segítségével egy határsorompót törnek le 1939. szeptember 1-jén Hitler javában készült a Versailles után kialakult helyzet megváltoztatására és a Harmadik Birodalom területének növelésére.Pimlott (1998), 16.o. 1936-ban csapatokat küldött a demilitarizált Rajna-vidékre, anélkül, hogy tette bármilyen reakciót is kiváltott volna a britekből vagy a franciákból. Két évre rá az angolok és a franciák müncheni hozzájárulásával az Anschluss értelmében bekebelezte szülőhazáját Ausztriát, és visszaszerezte a Szudétavidéket Csehszlovákiától. 1939-ben lerohanta Csehszlovákia még meg nem szállt részeit is. Csapatai élén minden esetben páncélosékek haladtak, a légteret pedig a Luftwaffe repülőgépei uralták. Hadserege egy modern, rendkívül ütőképes fegyveres erő benyomását keltette. Ezt a benyomást csak erősítették a Spanyolországban történt események. A polgárháborúban (1936–1939) a német páncélosok és a Luftwaffe repülőgépei kipróbálhatták erejüket.Pimlott (1998), 16–17.o.
Nem sokkal a háború kirobbantása előtt Sztálin elfogadta Hitler javaslatát egy megnemtámadási szerződés megkötésére. Az 1939. augusztus 23-án megkötött Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradéka úgynevezett „érdekszférákat” határozott meg a Szovjetunió és Németország között.Shore, 108. o. Lengyelországot 1939. szeptember 1-jén támadta meg a Wehrmacht és ezzel kezdetét vette a második világháború Európában. Az Egyesült Királyság és Franciaország már korábban megállapodott, hogy Lengyelországot nem hagyják Csehszlovákia sorsára jutni. 1939. szeptember 3-án ultimátumot küldtek Németországnak, amely a hadműveletek leállítását és a tárgyalások felvételét követelte. Mivel ez nem valósult meg, az Egyesült Királyság és Franciaország is hadat üzent Németországnak,Hastings, 2011, 8. o. de kisebb összetűzéseken kívül nem történtek háborús cselekmények, ezért hívják ezt furcsa háborúnak (drôle de guerre).
Haderőnemek és parancsnokságok Oberkommando der Wehrmacht (OKW) – a fegyveres erők főparancsnoksága Főparancsnok (Chef des Oberkommandos der Wehrmacht) Wilhelm Keitel vezértábornagy (Generalfeldmarschall) (1938–1945) Stratégiai műveletvezető Alfred Jodl vezérezredes (Generaloberst) Abwehr – katonai hírszerzés (szó szerint: elhárítás) Heer – szárazföldi haderő Oberkommando des Heeres (OKH) – a szárazföldi haderő főparancsnoksága Főparancsnokok (Oberbefehlshaber des Heeres, OBdH) Werner von Fritsch (Generaloberst): 1935 – 1938. február 4. Walther von Brauchitsch tábornagy (Generalfeldmarschall): 1938. február 4. – 1941. december 19. Adolf Hitler: 1941. december 19. – 1945. április 30. Ferdinand Schörner tábornagy (Generalfeldmarschall): 1945. április 30. – 1945. május 8. Vezérkari főnökök (Chefs des Generalstabes des Heeres) Ludwig Beck (Generaloberst): 1935 – 1938 Franz Halder (Generaloberst): 1938 – 1942. szeptember Kurt Zeitzler (Generaloberst): 1942. szeptember – 1944. július Heinz Guderian (Generaloberst): 1944. július – 1945. március Hans Krebs (General): 1945. március – május Luftwaffe – légierő Oberkommando der Luftwaffe (OKL) – a légierő főparancsnoksága Főparancsnokok (Oberbefehlshaber der Luftwaffe, OBdL) Hermann Göring birodalmi marsall Reichsmarschall (1935–1945) Robert von Greim tábornagy (Generalfeldmarschall) (1945) Kriegsmarine – haditengerészet Oberkommando der Marine (OKM) – a haditengerészet főparancsnoksága Főparancsnokok (Oberbefehlshaber der Marine, OBdM) Erich Raeder tengernagy Großadmiral (1928–1943) Karl Dönitz tengernagy Großadmiral (1943–1945) Hans-Georg von Friedeburg tengernagy Admiral (1945)
A háború évei (1939–1945) Szárazföldi erők