A bőr irharétegében elhelyezkedő verejtékmirigyek által termelt, a bőr felületére kivezetett váladékot verejtéknek, a folyamatot verejtékezésnek vagy izzadásnak nevezzük. Az izzadás vagy verejtékezés a szervezet fizikai hőszabályozásának azon része, amelyet a szervezet végső eszközként akkor vet be, amikor a hőleadás általános módjai, mint a kondukció (elvezetéses hőleadás), a radiáció (hőkisugárzás), a konvekció (áramlásos hőleadás), az evaporáció (párologtatás) már nem biztosítanak hatékony védelmet a szervezet túlzott felmelegedése ellen.Boron, W. F., Boulpaep, E. L.: Medical physiology. Elsevier, 3. kiadás, 2012. 1215. oldal, Guyton, A. G., Hall J. E.: Textbook of medical physiology, Elsevier Saunders, 2006, 11. kiadás, 892. oldal. Bálint P.: Orvosi élettan, Budapest, Medicina, 1972, 440. oldal. bélyegkép|A verejtékmirigyek által termelt, a bőr felületére kivezetett folyadék a verejték
A párologtatás szerepe a hőregulációban A törzsfejlődés magasabb fokán álló gerincesekre testhőmérsékletük állandósága jellemző, amelynek fenntartása csak szigorú szabályozással érhető el. A táplálék elégetése során a szervezetben lejátszódó oxidációs folyamatok jelentős hőtermeléssel járnak és még alapanyagcsere-körülmények között is „túlfűtik” a szervezetet. Továbbá, a testünk hőtermelése a pillanatnyi fizikai aktivitástól, a táplálkozástól, napszaktól függően széles határok között ingadozik, ezért hol több, hol kevesebb hőfeleslegtől kell megválni. A hőtermelés napi ingadozásán túl, a testhőmérséklet állandóságát a mindennapi életben számos tényező veszélyezteti, melyek közül elsősorban a környezeti hőmérsékletet kell említeni.Sherwood L.: Human physiology from cells to systems. Brooks/Cole Thomson Learning, 2001, 4. kiadás, 621–624 o.,
Az előbbieket összefoglalva látható tehát, hogy a szervezetnek ingadozó belső hőtermelés és változó külső hőmérséklet mellett kell a testhőmérséklet állandóságát fenntartania. Nem szélsőséges körülmények között a szárazföldi gerinceseknél ennek négy lehetséges módja van:
vezetéssel (kondukció) áramlással (konvekció) párolgással (evaporáció) sugárzással (radiáció)
Az említett hőleadási lehetőségek közül a párolgás az egyedüli olyan mechanizmus, amely hőgradienssel szemben képes a szervezetből hőt elvonni. Ennek értelmében a szervezet a testhőmérsékletet meghaladó melegben is képes a testünket hűteni a párolgási hő felhasználásával. A fizika törvényei szerint a víz párolgása hőenergiát igényel, ami számszerűsítve azt jelenti, hogy szobahőmérsékleten 1 g víz elpárologtatása a bőrfelületről 0,58 kcal (2,44 kJ) hőelvonással jár. A bőr felszínéről elpárologtatott vízmennyiség függ a környezeti hőmérséklettől, a légmozgástól és mindenekelőtt a levegő páratartalmától. Alacsony páratartalom esetén a párolgás maximális, vízgőzzel telített levegőben viszont gyakorlatilag megszűnik.Bálint P.: Orvosi élettan, Budapest, Medicina, 1972, 438. oldal.
A verejtékezés a hőszabályozás végső eszköze A bőr felső rétegeiből állandóan, minden látható verejtékezés nélkül is folyamatosan párolog víz. Ebben a folyamatban a verejtékmirigyek nem vesznek részt. Ennek révén naponta ~500 kcal (~2100 kJ) hőt adunk le, ami a testünk teljes hőleadásának 20-30%-a. Amennyiben a külső hőmérséklet megközelíti a testhőmérsékletet, a korábban említett hűtő mechanizmusok hatástalanná válnak és hűtési vészhelyzet alakul ki. Ilyen szükséghelyzet áll elő, ha a környezeti hőmérséklet emelkedése eléri a 34 °C-ot ami beindítja a verejtékmirigyek szekrécióját, megindul az izzadás. Az így keletkezett verejték a bőr külső felületére jut, ahol a maximális párolgás (ezáltal hűtés) érhető el. A verejtékelválasztás akkor is aktiválódik, ha a szervezetnek jelentős izommunka által okozott nagyobb hőfeleslegtől kell megszabadulnia. Normális körülmények között a keletkező verejték elpárologtatása a szervezet teljes hőtermelési többletét képes eltávolítani a szervezetből, vagyis képes tartani a szervezet maghőmérsékletét, feltéve, hogy a hőterhelés nem elviselhetetlenül magas (pl. a páradús, meleg környezetben hosszabb ideig fennálló fokozott izommunka esetén).Fonyó A.: Az orvosi élettan tankönyve, Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 7. kiadás, 2014. 678–679. oldal.
A bőrfelületen a verejték hűtő hatásfokát a levegő relatív nedvességtartalma döntő módon befolyásolja. Az ember száraz légtérben rövid ideig akár 120 °C (!) hőmérsékletet is kibír de vízgőzzel telített atmoszférában már 50 °C is elviselhetetlen terhet ró a szervezetre.Bálint P.: Orvosi élettan, Budapest, Medicina, 1972, 441. oldal. Meleg környezetben az óránként termelt verejtékmennyiség térfogata 1000-1200 ml-t is elérheti, melynek párolgási hője 600-700 kcal hőleadást biztosít. Ez az érték tovább nőhet fokozott izommunka eseten és elérheti a 2000-3000 ml/óra értéket.Frenkl Róbert: Sportélettan. Sport, Budapest, 1983. 307–310. oldal. Egyes sportolóknál (pl. maratoni futók) a fokozott és tartós izomterhelés következtében a verejtékkel távozó folyadékveszteség elérheti a hosszútávfutó testsúlyának 10 %-át is.Frenkl Róbert: Sportélettan. Sport, Budapest, 1983. 337–338. oldal. Guyton, A. G., Hall J. E.: Textbook of medical physiology, Elsevier Saunders, 2006, 11. kiadás, 893–894. oldal. Természetesen a hűtőhatás kifejtése szempontjából csak az a verejtékmennyiség mértékadó, ami a bőrfelületről valóban elpárolgott, tehát a látványosan, patakokban lefolyó izzadság hűtőhatása nem számottevő.Boron, W. F., Boulpaep, E. L.: Medical physiology. Elsevier, 3. kiadás, 2012. 1195–1198. oldal,
A verejték összetétele A verejtékmirigyek által kiválasztott, a bőr felszínére kerülő verejték egy fehérjementes, hipozmotikus folyadék.Hipozmotikus folyadék olyan folyadék, ami a vérplazma sókoncentrációjánál hígabb oldat. A verejtékmirigyekből a folyadék elválasztása kémiai összetételben is eltérő két, jól elkülöníthető szakaszban folyik. Az első szakaszban a vér ozmolalitásával megegyező, úgynevezett primér szekrétum keletkezik, amelyből a második szakaszban a mirigyvezeték igyekszik az életfontosságú elektrolitokat (sókat) visszanyerni a szervezet számára. Végül ez a részlegesen „sótalanított” folyadék, azaz verejték kerül a bőr felületére. Ennek a folyamatnak az értelmét akkor láthatjuk, ha figyelembe vesszük, hogy szélsőséges esetben több liter verejték is keletkezhet, amely az elektrolitok visszaszívása nélkül a szervezet homeosztázisának gyors összeomlásához vezetne a sóveszteség miatt.Boron, W. F., Boulpaep, E. L.: Medical physiology. Elsevier, 3. kiadás, 2012. 1217–1219. oldal,
+A primer verejtékszekrétum elektrolit-összetétele és koncentrációja ElektrolitokKoncentráció (mmol/l) Na+ 147K+5Cl-123HCO3-17Tejsav20
A bőr felületére került végső verejtékben oldott elektrolitok koncentrációja és egymáshoz viszonyított aránya a verejtékezés intenzitásától is függ.Fonyó A.: Az orvosi élettan tankönyve, Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 7. kiadás, 2014. 267. oldal.
+A végső verejték összetételének változása a szekréció intenzitása szerint Elektrolitok4,4 nl/mirigy/perc 10,6 nl/mirigy/percNa+ 2765K+7,58,4Cl-2436HCO3-0,416Tejsav716
A verejtékezés speciális esetei
A verejtékezés fontos része a hőregulációnak, amit a szervezet jól definiált hőmérsékleti körülmények között alkalmaz. Ennek ellenére léteznek olyan helyzetek, állapotok, patológiás körülmények vagy mérgezések, amikor a szervezet intenzív verejtékezést produkál termoregulációs indok nélkül. Az ilyen esetek nagy száma miatt ezek kimerítő, részletes felsorolása és tárgyalása meghaladja a kereteket, ezért a teljesség igénye nélkül csak néhány tipikus példa kerül ismertetésére.
Az elsősorban szemészeti felhasználású pilokarpin emberen 10–20 mg-os dózisban rendkívül intenzív váladékképződést generál a szervezet szekréciós mirigyeiben, így a verejtékmirigyekben is. A pilokarpin injekció beadása után már perceken belül megjelenő rendkívül erős verejtékezés több órán át fennáll. A verejtékmirigyek bőséges váladéktermelésére jellemző, hogy 20 mg pilokarpin alkalmazásától 12 óra alatt akár 2–3 liter verejték is termelődhet.Brunton, L.L.: Goodman & Gilman's The Pharmacological Basis of Therapeutics. New York, McGraw-Hill Medical Publishing Division, 2006. 11. kiadás, 187. oldal. Az atropin elsősorban arról ismert, hogy csökkenti a verejtékezést. Hosszabb ideig, orvosi céllal használt atropintartalmú kezelések után rövid időre megvonási tünetek alakulhatnak ki, ami többek között intenzív verejtékezéssel jár együtt.Brunton, L.L.: Goodman & Gilman's The Pharmacological Basis of Therapeutics. New York, McGraw-Hill Medical Publishing Division, 2006. 11. kiadás, 189–192. oldal. A nikotin mérgezési tünetei között az egyik diagnosztikus értékű tünet az erős verejtékezés. Ez a fiziológiás reakció némely esetben az élete első cigarettáját elszívó személynél is felléphet.Brunton, L.L.: Goodman & Gilman's The Pharmacological Basis of Therapeutics. New York, McGraw-Hill Medical Publishing Division, 2006. 11. kiadás, 231–232. oldal. A születést követő néhány hétben fellépő, szokatlan és folyamatos verejtékezés az anyai kokainhasználatra utaló jel. A szokatlan intenzitású izzadás az újszülötteknél fellépő elvonási tünetek egyike lehet.Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 536. oldal. A benzodiazepinek tartós használata után fellépő számos megvonási tünet egyike a folyamatos verejtékezés.Feldman, R. S., Meyer J. S., Quenzer L. F.: Principles of neuropsychopharmacology. Sinauer Associates Inc. Publishers, Sunderland, Massachusetts, 1997. 437–441. oldal. ISBN 0‐87893‐175‐9 Az amfetamin túladagolás klinikai tünetei között szerepel az intenzív verejtékezés, ami abszurd módon még fagypont alatti külső hőmérsékletben is fellép.Feldman, R. S., Meyer J. S., Quenzer L. F.: Principles of neuropsychopharmacology. Sinauer Associates Inc. Publishers, Sunderland, Massachusetts, 1997. 564–566. oldal. ISBN 0‐87893‐175‐9
A verejték fent ismertetett kémiai összetétele normál fiziológiás állapotra vonatkozik, amelyben xenobiotikumok (testidegen anyagok) nem találhatók. Ennek ellenére néha – főleg magas dózis alkalmazásakor – farmakológiai szempontból nem jelentős mennyiségben, de kimutatható a verejtékben a hatóanyag vagy más testidegen vegyület is.Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 77. oldal. Mint ismeretes, az alkohol és metabolitjai elsősorban a vizelettel távoznak a szervezetből, de maga az alkohol megjelenik a kilélegzett levegőben is. Az elfogyasztott alkohol ugyanakkor kisebb mennyiségben a verejtékben is kiválasztódik, ami megfelelő érzékenységű műszer segítségével mérhető. Természetesen az így kiválasztott alkohol mennyisége nem reprezentálja a véralkohol szintet.Katzung B. G.: Basic and Clinical Pharmacology. Norwalk, Connecticut, Appleton & Lange 1995. 6. kiadás, 350–352. oldal, A morfin jelentős része a szervezetben viszonylag gyorsan, körülbelül 6 óra alatt lebomlik és a vízoldékony metabolitok a vizelettel távoznak, de ugyanakkor a morfin mérhető mennyiségben szintén megjelenik a verejtékben is.Brunton, L.L.: Goodman & Gilman's The Pharmacological Basis of Therapeutics. New York, McGraw-Hill Medical Publishing Division, 2006. 11. kiadás, 564–566. oldal, A szervezet számára nélkülözhetetlen mikroelem a vas. Érdekes módon a szervezet vasforgalmának nincs specifikus vaskiürítő mechanizmusa. Ezért a vas távozhat a bélhámsejtek leválásakor a széklettel és ugyancsak távozhat a verejtékkel, mert a verejtékmirigyek nem rendelkeznek vasvisszatartó képességgel.Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 557. oldal.
Klinikai vonatkozások A verejtékezés élettani folyamat, azonban bizonyos kóros állapotokban a normál működéstől eltérhet.