Finnország építészete mintegy 800 éves múltra tekint vissza,Richards, J.M. 800 Years of Finnish Architecture. London: David & Charles, 1978. és míg a modern kor kezdetéig erősen hatott rá a két szomszéd nemzet, melyeknek uralma alatt állt, Svédország és Oroszország, a 19. századtól kezdve más közvetlen hatások is érték, egyrészt külföldi építészek megtelepedése, másrészt a finn építészeti szakma kialakulása következtében. A finn építészet a maga részéről szintén nemzetközi hatást gyakorolt olyan irányzatokban, mint a szecesszió, az északi klasszicizmus és funkcionalizmus. Nemzetközi hatása leginkább az ország korai modernista építészének, Eliel Saarinennek volt. Nála is híresebb a szintén modernista Alvar Aalto, akit a modern kori építészet világszinten jelentős képviselőjének tartanak.Alvar Aalto-thisisFINLAND Egy 2000-ben megjelent cikkben Frédéric Edelmann, a Le Monde műkritikusa, azt írta, hogy a népesség arányában Finnországnak több Alvar Aaltóhoz mérhető építésze van, mint bármely más országnak.Frédéric Edelman, article in Le Monde, Paris, September 19, 2000.
Finnország legfontosabb teljesítménye az építészetben a modern korhoz kötődik, főleg mivel a jelenlegi épületeknek csak mintegy 20%-a épült 1955 előtt, ami a második világháború utáni újjáépítés és az azt követő urbanizációs hullám következménye.Constructing the Finnish welfare state since 1945
A svéd uralom a 13. századtól 1809-ig tartott, amelyet az orosz uralom követett. Az orosz korszakban azonban az ország Finn Nagyhercegségként viszonylagos autonómiát élvezett,Pentti Virrankoski, Suomen historia - Maa ja kansa kautta aikojen, SKS, Helsinki, 2012. majd 1917-ben kikiáltotta függetlenségét. Ezek a történelmi tényezők különös jelentőséggel bírtak a finn építészet történetében, egyrészt a városok alapítása és a számos, svédek és oroszok közti háború miatt szükségessé vált várak építése vonatkozásában, másrészt az építőanyag és szakképzett munkaerő rendelkezésre állását illetően, valamint később az építésre vonatkozó kormányzati politikát illetően. Mivel az ország alapvetően erdős területen fekszik, a fa volt a természetes építőanyag, míg a helyi kőzetek (elsősorban gránit) keménysége eleinte nehézkessé tette a felhasználást. A téglagyártás csak a 19. században terjedt el.Riitta Nikula, Architecture and Landscape - The Building of Finland, Otava, Helsinki, 1993. A beton használata az 1960-as években, a jóléti állam kialakulásával vált hangsúlyossá, különösen az állami építkezéseken, ahol az előre gyártott elemek domináltak.Jouni Kaipia (ed.), Tehdään betonista - Concrete in Finnish Architecture, Museum of Finnish Architecture, Helsinki, 1993.
A korai építészettől 1809-ig Faépületek bélyegkép|200px|Számi kota az 1870-es években
Finnország népi építészetében a faanyag használata dominál. A legkorábbi ismert lakóépület az úgynevezett kota, egy textillel, tőzeggel, mohával vagy fával fedett sátor vagy kunyhó, amit a 19. századig használtak Finnországban, és Lappföldön a számik ma is használják. A szauna szintén hagyományos épülettípus Finnországban: a legrégebbi szaunákat földbe ásták, és téli szállásul szolgáltak. Az első finn szaunák, az úgynevezett füstszaunák abban különböztek a modern szaunáktól, hogy nem volt ablakuk, a fűtést fa égetésével felmelegített kövek biztosították, és a 6–8 órás faégetés során keletkezett füstöt nyílásokon kiengedték, mielőtt bementek volna a szaunába.Harri Hautajärvi, "Suuntana Lappi", Sankaruus ja Arki - Suomen 50-luvun miljöö. Suomen rakennustaiteen Museo, Helsinki, 1994.
A kota mellett a fából készült épületek már a történelem előtti idők óta hagyományosak voltak a tajgaövezetben.Lars Pettersson, Finnish Wooden Church, Helsinki: Museum of Finnish Architecture, 1992. A hagyományos finn faházak két típusát különböztethetjük meg: Kelet-Finnországban, orosz hatás alatt épültek. Ilyen például a Pertinotsa-ház, ami a helsinki Seurasaari Szabadtéri Múzeumban látható. A család lakóhelyiségei az emeleten találhatóak, míg a földszintet az állati lakhelyek és tárolóhelyiségek foglalják el. Nyugat-Finnországban, svéd hatás alatt épültek. Ilyen például az Antti-gazdaság, eredetileg Säkylä faluban, jelenleg szintén a Seurasaariban. A gazdaság több önálló épületből áll, amelyek egy központi udvart vesznek körül. Hagyományosan a szauna épült meg először, utána a főház első szobája (tupa), ahol a család főzött, étkezett és hált. Nyáron kint főztek, és a család egyes tagjai az istállóban aludtak.Seurasaari - The Open-Air Museum. Museovirasto, Helsinki, 1996.
A faépületek magasabb szintjét képviselik a fatemplomok. A legelső fatemplomokat nem építészek tervezték, hanem építőmesterek. Az egyik legrégebbi ismert fatemplom a santamalai, amelynek maradványai Nousiainenben találhatók. A 12. században épült, egyszerű négyszögletű alaprajzzal, 11,5×15 méteres alapterülettel. A legrégebbi fennmaradt finn fatemplomok 17. századiak, például Sodankylä régi temploma a Lappföldön, 1689-ből. A középkori fatemplomok nagy része a tűzesetek miatt már nem áll, a 17. századból csak 16 fatemplom maradt fenn – jóllehet nem volt szokásban, hogy egy fatemplomot lebontsanak az új kőtemplom építésekor.
A fatemplomok kialakítására a közép- és dél-európai illetve orosz templomépítészet volt hatással, ami megmutatkozik a kereszt alakú alaprajzokban, gótikus, román, illetve reneszánsz vonásokban és részletekben. Ezek a hatások főleg Svédország közvetítésével kerültek be. A fatemplomok fejlődését a bonyolultabb alaprajzok, nagyobb méret és a részletek gazdagsága jellemezték. Sodankylä régi temploma (1689 körül) Finnország legjobb állapotban fennmaradt és legkevésbé átalakított fatemploma, melynek 13×8,5 méter alapterületű, 3,85 méter magasságú, egyszerű, festés nélküli, négyszögletes épülete parasztházra emlékeztet. Ezzel szemben Petäjävesi ótemploma (amelyet Jaakko Klemetinpoika Leppänen építőmester tervezett és épített 1765-ben), az utólag hozzátoldott sekrestyével és haranglábbal (Erkki Leppänen, 1821), noha kívülről szintén festetlen, már bonyolult kereszt alakú, 18×18 méteres alaprajzzal és 13 méteres belső boltozattal rendelkezik.
Már a petäjävesi templom építésének idejében is léteztek ennél bonyolultabb alaprajzok, de a későbbi években ezek még bonyolultabbá váltak. Az első kettőskereszt alaprajzú épület Finnországban valószínűleg a haminai Ulrika Eleonora-templom volt (1731, leégett 1742-ben), amely Henrik Schultz építőmester irányításával épült. Utána hasonló jellegű templom került a helyébe: az Erzsébet-templom (1748–51, elpusztult 1821-ben), amely Arvi Junkkarinen irányításával épült. A kettőskereszt alaprajz a belső sarkoknál kiterjesztéseket tartalmazott; ez mintául szolgált a későbbi templomok számára, mint például a mikkeli templom (1754, elpusztult 1806-ban) és a lappee-i templom (Juhana Salonen, 1794). Lars Pettersson történész szerint a haminai templom mintája a stockholmi Katalin-templom (1724), amelyet a francia születésű Jean de la Vallée tervezett.
A középkorban csak hat város volt Finnországban (Turku, Porvoo, Naantali, Rauma, Ulvila és Vyborg); ezekben a faépületek egy-egy kőtemplom vagy kastély körül helyezkedtek el. Henrik Lilius történész rámutatott, hogy a fából épült finn városokat átlagosan harminc-negyven évente tűzvész pusztította el.Henrik Lilius, The Finnish Wooden Town, Anders Nyborg, Birthe Krüger (DK), 1985. Utána soha nem az eredeti alakjukban épültek vissza, és a tűz alkalmat teremtett arra, hogy a város új kialakítása az éppen aktuális ideálokhoz igazodjon, például teljesen új, rácsszerkezetű utcahálózat, az utcák szélesítése vagy szűkítése, előírások a kőépületek építésére (amelyeket a gyakorlatban sokszor nem tartottak be) és a tüzek megállítására szolgáló nagy szabad területek az épületek között. A tűzvészek miatt a fennmaradt favárosok többsége 19. századi, mint például Oulu városa, amelyet IX. Károly svéd király alapított 1605-ben, a középkori kastély mellett. A városnak 1651-ben Claes Claesson új tervrajzot készített, amelynek utcái szabályos rácsot alkottak, de megtartotta benne a templom központi szerepét. Az évek során további három tűzvész pusztította a várost, amelyek következtében még szigorúbb szabályokat hoztak az utcák szélességét és a tüzek elterjedését gátló szabad területeket illetően. Finnország hat középkori városa közül csak Porvoo őrizte meg középkori alaprajzát.
Kőépületek A kő használata Finnországban eleinte csak a néhány középkori várra és templomra szorítkozott. A várépítés a svéd korona terve alapján történt, amelynek során Finnországot védelmi és egyben igazgatási központokkal látták el. Hat nemzeti jelentőségű vár épült a 13. századtól kezdve: Kastelholma Ålandon, a turkui vár, Raseborg a délnyugati parton, a vyborgi vár egy délkeleti part menti szigeten, a hämei vár és Olavinlinna a szárazföld belsejében.Olli Alho (ed.), Finland - A Cultural Encyclopedia, Finnish Literature Society, Helsinki, 1997. A legészakibb várkastély, a kuusistói vár és a korsholmai vár a 17. századból származnak.
A várépítések korai példáit a nehéz gránitépítmények jellemzik, amelyek a későbbi időszakokban finomodtak. Stratégiai szempontból a két legfontosabb vár Turku és Vyborg volt. A három késő középkori váruradalmat az 1360-as évektől kezdve Turku, Hämenlinna és Vyborg uralták. A 14. század elején a turkui vár a negyven szobájával a legnagyobbak közé tartozott Európában; a 16. század közepén alkalmassá tették az ágyútűz elleni védelemre is. A vyborgi vár építése 1293-ban kezdődött Torkel Knutsson parancsára. Olavinlinna építését 1475-ben kezdte el a dán születésű Erik Axelsson Tott (Eerik Akselinpoika Tott) lovag, aki svéd szolgálatban állt, és egyúttal a vyborgi várat is kormányozta. A két vár stratégiai jelentősége az volt, hogy a keleti határt védte a Novgorodi Köztársaság ellen. Axelsson saját feljegyzése szerint a várat „16 jó külföldi kőművesmester” építette. A hämei várat Birger jarl építtette az 1240-es években, legrégebbi részei feltehetőleg az 1260-as években épültek eredetileg fából, majd kőből újjáépítették, majd a 14. században vörös téglákkal radikálisan átépítették.
Finnország középkori építményeiből 75 kőtemplom és 9 sekrestye maradt fenn a fatemplomok mellett. Közülük feltehetőleg az Ålandi Jomala Szent Olaf-temploma a legrégebbi, amely 1260–1280 között készült el. A kőtemplomokat masszív fal, és tipikusan osztatlan belső tér jellemzi. Egyes részleteket, például ablakokat néha vörös téglával díszítettek, mint például a sipooi ótemplomban (1454).Markus Hiekkanen, Suomen keskiajan kivikirkot, Suomalaisen Kirjallisuuden Seura, Helsinki, 2007. Kivételt képez a turkui katedrális, amelyet a 13. században építettek, és jelentősen kibővítettek a 14. és 15. század során. A katedrális súlyos károkat szenvedett az 1827-es tűzvészben, és jórészt téglából építették újjá.
Már a 16. században volt arra példa, hogy kifinomult reneszánsz építészeti elveket importáltak Finnországba. János herceg (utóbb III. János svéd király) (1537–92) reneszánsz stílusú épületbelsőket építtetett az amúgy középkori turkui várban. A 17. században, amikor Svédország fontos politikai erővé vált Európában, kiterjesztve területét a mai Észtországra, illetve Oroszország és Lengyelország egyes területeire, ez a terjeszkedés nyomot hagyott a következő évszázad finn építészetén is. Ezeket az időket Finnországban az új városok építése fémjelezte. II. Gusztáv Adolf uralkodása alatt négy új várost alapítottak Finnország nyugati partján, a Botteni-öböl mellett: Nystadot (Uusikaupunki) 1617-ben, Nykarlebyt (Uusikaarlepyy), Karlebyt (Kokkola) és Torneåt (Tornio) 1620-ban. Mindegyik várost a szigorú rácsos utcahálózat jellemzi, épületeik tipikusan népies stílusú, egyemeletes faépületek voltak. 1637-ben Finnország kormányzója, Per Brahe ennél is szigorúbb építési előírásokat vezetett be. A Brahe által alapított városok között volt Hämeenlinna, Savonlinna, Kajaani, Raahe és Kristinestad.