Octavia Lenora Spencer (Montgomery, Alabama, 1970. május 25. –) Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő.

Első filmes szerepét a Ha ölni kell című filmdrámában kapta meg 1995-ben. Az áttörést A segítség (2011) hozta el számára, alakítását női mellékszereplőként Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díjakkal méltatták. Azóta több jelentős filmszerepet kapott: feltűnt A megálló (2013), A beavatott-sorozat: A lázadó (2014), A beavatott-sorozat: A hűséges (2016) és A számolás joga (2016) című filmekben – utóbbival egy második Oscar- és Golden Globe-jelölést is szerzett. A két filmes díjra a 2017-es A víz érintése című fantasyfilmjével harmadik alkalommal is jelölték.

Fiatalkora és családja Hat testvére van. Édesanyja nevelte őket, aki elhunyt, mikor Spencer tizennyolc éves volt.NYT

Spencer az Auburn Egyetem hallgatója lett angol és színművészet szakon, 1994-ben végzett.Biography

Pályafutása Egy évvel később megkapta első filmes szerepét a Ha ölni kell című filmdrámában főszerepben Sandra Bullockkal, Matthew McConaughey-val és Samuel L. Jacksonnal. A film forgatása közben ismerkedett meg Tate Taylorral, akivel barátságot kötött. 1997-ben Spencer A kulcsjátékos című vígjátékban szerepelt, de sok jelenetét kivágták. A következő évek apróbb vendégszerepekkel teltek el filmekben és televíziós sorozatokban, mint a Vészhelyzet vagy az X-akták. 2000-ben kapott nagyobb volumenű szerepet a City of Angels című sorozatban Viola Davisszal, Blair Underwooddal és Vivica A. Foxszal.

A váratlan fordulat 2010-ben következett be, mikor barátja, Tate Taylor bemutatta A segítség filmezési jogait megvásárló Kathryn Stockettnek. A regény sikere nyomást helyezett a készítőkre, hogy egy ismert színészt válasszanak Minny szerepére, azonban Spencer elég meggyőző volt a meghallgatásokon. A film kereskedelmileg és kritikailag is megütötte az elégedettségi mércét, Spencer pedig Oscar-díjat nyert. A következő években szerepelt A megálló című drámában, A beavatott-sorozat filmjeiben és hangját is kölcsönözte a Zootropolis – Állati nagy balhé című animációs filmben. Legnépszerűbb alakítása A számolás jogában volt, matematikust játszik, aki más afro-amerikai nőkkel egyetemben segít a NASÁ-nak elstartolni az űrbe.

2017-es A víz érintése című filmjéért Golden Globe-díjra jelölték.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1996 Ha ölni kell A Time to Kill Annette nővér Valley Girls (rövidfilm) pomponlány 1997 A kulcsjátékos The 6th Man Nativity Watson Csillagszóró Sparkler Wanda 1998 Making Sandwiches (rövidfilm) 1999 A bambanő Never Been Kissed Cynthia Némedi Mari A John Malkovich menet Being John Malkovich lift utasa Állj, vagy jövök! Blue Streak Shawna Kocsis Mariann Vigyázz, kész, szűz! American Virgin Agnes Large The Sky Is Falling nővér 2000 Everything Put Together nővér A nőfaló ufó What Planet Are You From? bébiszitter Auto Motives (rövidfilm) Rhonda Gagyi mami Big Momma's House Twila Balogh Anna Haláli blöff Four Dogs Playing Poker pincérlány 2001 The Journeyman Black Belly 2002 Pókember Spider-Man recepciósnő 2003 Tökös srác Sol Goode munkaközvetítő ügynök Doktor Szöszi 2. Legally Blonde 2: Red, White & Blonde testőrnő Némedi Mari S.W.A.T. – Különleges kommandó S.W.A.T. szomszédasszony Tapló télapó Bad Santa Opal Kiss Anikó 2004 Nyerj egy randit Tad Hamiltonnal! Win a Date with Tad Hamilton! Janine Braun Rita Szakítani tudni kell Breakin' All the Rules stylist 2005 Carter edző Coach Carter Mrs. Battle A bosszú iskolája Pretty Persuasion nő Szabad egy táncra? Marilyn Hotchkiss' Ballroom Dancing and Charm School Ayisha Lebaron Beépített szépség 2. – Csábítunk és védünk Miss Congeniality 2: Armed and Fabulous Octavia a könyvesboltban Szép még lehetsz Beauty Shop kövér vásárló Wannabe Lady Chanet Janney Jones 2006 Mezsgye Pulse lakástulajdonos Némedi Mari 2007 9 – A szám hatalma The Nines járókelő 2008 Csúnyán szép az élet Pretty Ugly People Mary Makay Andrea Hét élet Seven Pounds Kate, az ápolónő 2009 Pokolba taszítva Drag Me to Hell banki alkalmazott Jesus People: The Movie Angelique angyal A szólista The Soloist zaklatott nő Külvárosi kamaszok Just Peck tanárnő Halloween 2. Halloween II Daniels nővér Love at First Hiccup Mrs. Hambrick Herpes Boy Rochelle 2010 Small Town Saturday Night Rhonda Dooley Gyógyegér vacsorára Dinner for Schmucks Madame Nora Peep World Alison 2011 Bankcsapda Flypaper Madge Wiggins Makay Andrea A segítség The Help Minny Jackson Kocsis Mariann Girls! Girls! Girls! 2012 Szárazon Smashed Jenny Pálos Zsuzsa Blues for Willadean LaSonia Robinson 2013 A megálló Fruitvale Station Wanda Kocsis Mariann Lost on Purpose Keller nővér Snowpiercer – Túlélők viadala Snowpiercer Tanya Makay Andrea Percy Jackson: Szörnyek tengere Percy Jackson: Sea of Monsters Martha (hangja) Németh Borbála Kitérek a hitemből Paradise Loray Andresz Kati 2014 Get on Up – A James Brown sztori Get on Up Honey néni Makay Andrea Black or White Rowena Jeffers 2015 A beavatott-sorozat: A lázadó The Divergent Series: Insurgent Johanna Timkó Eszter Apák és lányaik Fathers and Daughters Dr. Corman Kocsis Mariann The Great Gilly Hopkins Mrs. Harris 2016 The Free World Linda Workman Zootropolis – Állati nagy balhé Zootropolis Vidrovszki asszony (hangja) Kovács Nóra A beavatott-sorozat: A hűséges The Divergent Series: Allegiant Johanna Timkó Eszter Car Dogs Mrs. Barrett Tapló télapó 2. Bad Santa 2 Opal Makay Andrea A számolás joga Hidden Figures Dorothy Vaughan Bognár Gyöngyvér2017 A viskó The Shack Papa Kocsis Mariann Small Town Crime Kelly Banks A tehetség Gifted Roberta Balogh Anna A víz érintése The Shape of Water Zelda Fuller Kocsis Mariann 2018 Egy olyan srác, mint Jake A Kid Like Jake Judy Náray Erika Instant család Instant Family Karen Kocsis Mariann 2019 Mami Ma Sue Ann Kocsis Mariann Luce Harriet Wilson 2020 Dolittle Dolittle Dab-Dab (hangja) Kocsis Mariann Előre Onward Corey, a Mantikór (hangja) Kocsis Mariann Roald Dahl: Boszorkányok The Witches nagymama Kocsis Mariann Szuperagy Superintelligence önmaga (hangja) Kocsis Mariann 2021 A lecsap csapat Thunder Force Emily Stanton / Bingo Kocsis Mariann Találkozás Encounter Hattie2022 A karácsony szellemében Spirited Kimberly 2025 A hupikék törpikék Smurfs Asmodius (hangja) Menszátor Magdolna Tow Barbara

Televízió

Ki ez a lány?

Fontosabb díjak és jelölések Év Cím Díj Eredmény 2012 A segítség BAFTA-díj a legjobb női mellékszereplőnek Golden Globe-díj a legjobb női mellékszereplőnek Oscar-díj a legjobb női mellékszereplőnek Screen Actors Guild-díj a legjobb női mellékszereplőnek Screen Actors Guild-díj a legjobb szereplőgárdának (mozifilm) 2017 A számolás joga Golden Globe-díj a legjobb női mellékszereplőnek Oscar-díj a legjobb női mellékszereplőnek Screen Actors Guild-díj a legjobb női mellékszereplőnek Screen Actors Guild-díj a legjobb szereplőgárdának (mozifilm) 2018 A víz érintése Golden Globe-díj a legjobb női mellékszereplőnek BAFTA-díj a legjobb női mellékszereplőnek Oscar-díj a legjobb női mellékszereplőnek 2020 Madam C. J. Walker: Az önerejéből lett milliomos Primetime Emmy-díj a legjobb női főszereplőnek (minisorozat, antológiasorozat vagy tévéfilm) 2024 Lost Women of Highway 20 Primetime Emmy-díj a legjobb narrátornak 2026 Lost Women of Alaska Primetime Emmy-díj a legjobb narrátornak

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Oscar-díjasok Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Screen Actors Guild-díjasok Kategória:Emmy-díjasok Kategória:Alabamaiak Kategória:Afroamerikaiak