Samuel Barclay Beckett (Dublin, 1906. április 13. – Párizs, 1989. december 22.) ír költő, próza- és drámaíró.
A nagyközönség által hosszú ideig alig olvasott, inkább csak az irodalmi elit által ismert és elismert szerző első jelentős színpadi műve, a Godot-ra várva az abszurd dráma alapműve (1952). A Játszma vége (1957) az író drámai művészetének másik vonalát emeli ki, a teljes semmibe hullás peremén játszódó darab a Lear király paródiájaként is értelmezhető. Rövid Proust tanulmánya (1931) a szakirodalomban máig kiemelkedőnek számító filozófiai értelmezés, és bár Proust műveiről alig beszél direkt módon, de már saját későbbi filozófiájának vázlatát adja. A visszhang csontjai (1936) című verseskötetét a szürrealista automatikus írás, T. S. Eliot-i költői példája ösztönözte. A szürrealisták által kedvelt fekete humor változata Murphy (1938) című regénye. Beckett hősei elidegenedett világban élnek, mégsem képesek lemondani a jelentésről, létezésük értelmét keresik és makacsul igyekeznek kitartani a legvégső időkig.
Samuel Beckett élete Származása és ifjú kora A Beckett család ősei (családnevük eredeti írásmódja Becquet volt) hugenották leszármazottjai voltak, akik Franciaországból menekültek Írországba, amikor 1685-ben XIV. Lajos francia király visszavonta a IV. Henrik által kiadott nantes-i ediktumot. A család otthonát, a Cooldrinagh nevű Tudor-stílusú házat, William Frank Beckett jr., Beckett apja építette 1903-ban.
Foxrockban született, Dublin előkelő külvárosában, 1906. április 13-án, nagypénteken. Ötéves korában Beckettet beíratták a helyi óvodába, majd a város központjához közeli Harcourt Street-i Earlsford House Schoolba járt. 1919-től a közeli enniskilleni Portora Royal Schoolba íratták be szülei. Atletikus alkatának is köszönhetően kitűnő sportoló volt, többek között krikettezett, rögbizett, teniszezett, golfozott és bokszolt. Később egyetemi krikettcsapatával két első osztályú mérkőzést is játszott a Northamptonshire ellen, ezzel – mint az egyetlen Nobel-díjas – bekerült a Wisden krikett almanachba.
Az első megjelenések
1923–1927 között a dublini Trinity College hallgatója, ahol francia, olasz és modern angol irodalmat tanult. Tanára, barátja és mentora ebben az időben Thomas Brown Rudmose-Brown, a francia irodalom professzor volt. Miután az egyetemet kiváló eredménnyel fejezte be és rövid ideig egy belfasti magániskolában tanított, angol előadó (cseretanár) lett az École normale supérieure-ön, a híres párizsi elit egyetemen. Ekkor ismerkedett meg James Joyce-szal és a köréhez tartozó művészekkel, valamint későbbi közeli barátjával és bizalmasával, a katolikus ír költővel és kritikussal, Thomas MacGreevyvel.
Első nyomtatásban megjelent munkái a Dante... Bruno. Vico.. Joyce című tanulmány és a Mennybemenetel (Assumption) című elbeszélés voltak a Eugene Jolas szerkesztésében kiadott transition nevű avantgárd irodalmi folyóiratban. A Párizsban angol nyelven kiadott lapban később más művek – versek és tanulmányok – is megjelentek Beckett-től. Első nyomtatásban megjelent verse a Nancy Cunard által alapított és vezetett The Hours Press kiadó által kiírt pályázatra benyújtott Kúroszkóp (Whoroscope) című költemény volt. A verssel, mely René Descartes életéről szól Beckett elnyerte a 10 fontos fődíjat, majd a vers 300 példányban, mint bibliofil különkiadás megjelent.
1930-as évek 1930-ban visszatért a Trinity College-ba, de egyetemi oktatói posztját két éven belül feladta. Valósággal elmenekült a tanári pálya elől, lemondását a németországi Kasselből küldte el. A következő években ideje nagy részét Londonban, kisebb részét Párizsban töltötte. 1931-ben Londonban jelent meg a Proust tanulmány. 1932-ben Párizsban írta Meglehetősen jó nőkről álmodom (Dream of Fair to Middling Women) című regényét, melyet számos próbálkozása ellenére sem sikerült kiadatnia.
Később Beckett nem csak lemondott a regény megjelenéséről, de kimondottan megtiltotta publikálását. Első angol kiadására, mely a jogörökösök engedélye nélkül történt meg, 1992-ben került sor. Ez az első publikáció ugyanakkor megnyitotta az utat a további – immár hivatalos – kiadásoknak. Magyarul 2001-ben jelent meg Romhányi Török Gábor fordításában.
1933. június 26-án szívrohamban meghalt Beckett apja, William Frank Beckett jr. Temetésére a redfordi protestáns temetőben került sor. Beckett egy napon a Dawson Streeten sétált, amikor megtorpant és úgy érezte nem tud továbbmenni. Előbb beült egy közeli pubba, majd felkereste orvos barátját Geoffey Thompsont, aki semmiféle fizikai problémát nem tudott Beckettnél megállapítani, ezért az akkoriban divatos pszichoterápiát javasolta számára. Dublinban abban az időben nem foglalkozhattak hivatalosan pszichoanalízissel, így Beckett Londonba utazott és szobát bérelt a Paulton’s Street 48-ban. Geoffrey Thompson tanácsára Beckett felkereste a Tavistock klinikát, ahol egy fiatal orvoshoz, Dr. Wilfred Ruprecht Bionhoz utalták be. Kétéves intenzív pszichoterápiás kezelése röviddel 1933 karácsonya után kezdődött meg.
Egy évvel később a Meglehetősen jó nőkről álmodom című regény részleteinek felhasználásával megírja a More Pricks Than Kicks tíz elbeszélését. Ennek első darabja a magyarul is megjelent Dante, homár (Dante and the Lobster) című elbeszélés, melyben először tűnik fel Belaqua Shuah. A szerző Belaqua alakját Dante Isteni színjátékából kölcsönözte, ahol a lustaságáról ismert lantkészítő mester tétlenül hever embriószerű pózban a megváltás reménye nélkül.
Az 1930-as évek derekától Beckett számos művészettörténeti tanulmányt írt és publikált, többek között Thomas MacGreevy, Denis Devlin, Ezra Pound és T. S. Eliot műveiről. 1934 szeptemberében nagyobb lakásba költözik a Gertrude Street 34-ben. 1935-ben jelent meg az Echo’s Bones and Other Percipitates című verseskötete, mely 13 költeményt tartalmaz. A visszhang csontjai címet Beckett Ovidius Metamorfózisából kölcsönözte. Ugyanazon év augusztus 20-án dolgozni kezdett a Murphy című regényen, mellyel 1936 júniusában készült el. 1934-ben a Chatto and Windustól, Beckett korábbi kiadójától, nyugdíjba ment Charles Prentice, így a Murphy kéziratát Oliver Warner és Ian Parson olvasta el. A művet részeiben humorosnak találták, azonban értékelésében Oliver Warner megjegyezte, hogy kereskedelmi forgalomban a regény nem számíthat sikerre. Parson hozzátette, hogy a könyv eladhatatlan. A regény, melyet összesen 42 kiadó utasított vissza, 1938-ban jelent meg először Londonban a Routledge gondozásában. Francia fordítását Beckett és Alfred Péron készítette és 1947-ben jelent meg a párizsi Bordas-nál.
1936 nyarán Beckett levelet írt Szergej Eisensteinnek és Vszevolod Pudovkinnak, hogy megtanulja tőlük a filmkészítés fogásait, de levelére nem kapott választ. 1936 telétől 1937 tavaszáig keresztül utazta Németországot. Művészettörténeti körútja élményeiről naplót vezetett. 1937-ben visszatért Párizsba és végleg letelepedett. Az év decembere körül Beckettnek rövid ideig viszonya volt Peggy Guggenheimmel, az amerikai származású műgyűjtővel.
1938 januárjában Beckett összetűzésbe került egy hírhedt párizsi stricivel, aki késével mellbe szúrta. Beckett kis híján belehalt sérülésébe. A késelés másnapján a hír bejárta a párizsi sajtót. Ez a nem várt publicitás magára vonta Suzanne Dechevaux-Dumesnil figyelmét, akit Beckett első párizsi tartózkodásakor – tíz évvel korábban – ismert meg. Suzanne ezután vált Beckett társává, majd hosszú évekkel később feleségévé, egész életére. 1938-39-ben Beckett megírja első verseit francia nyelven. Ekkor kezdődik meg az a kétnyelvűség, mely szintén haláláig elkísérte Beckettet.
1940-es évek A második világháború kitörésekor Beckett megszakította dublini látogatását édesanyjánál és visszatért Párizsba. Franciaország német megszállását követően Beckett csatlakozott az Ellenállás Gloria SMH nevű sejtjéhez, melyben futárként dolgozott. Amikor 1942 augusztusában egy korábban katolikus papként dolgozó társuk elárulta sejtjüket, Beckettnek és Suzanne-nak menekülnie kellett a Gestapo elől. Franciaország meg nem szállt déli részébe menekültek és egy Vaucluse-i kis faluban, Roussillonban találtak menedéket, ahol az ellenállók más tagjai is éltek. Rejtőzködése idején segítette a német csapatok elleni szabotázsakciókat. Itt végzett munkájáért később a francia állam kitüntetésben részesítette. Megkapta a francia hadikeresztet (croix de guerre) és az ellenállás medáliáját (Médaille de la Résistance).
A háborút követően Beckett csak ritkán beszélt háborús élményeiről, de az ekkor szerzett tapasztalatok mély hatással voltak művészetére. A roussilloni táj például feltűnik legismertebb művében, a Godot-ra várva című drámában is. A rejtőzködés ideje alatt, 1942–45 között született meg Watt című regénye, mely angolul először 1953-ban jelent meg Párizsban, az Olympia Press kiadásában. Magyarul 2005-ben jelent meg Dragomán György fordításában.
1946-ban egy kétrészesre tervezett elbeszélés első része Suite címmel megjelent Jean-Paul Sartre lapjában, a Les Temps Modernes-ben. Simone de Beauvoir azonban visszautasította az elbeszélés folytatásának közlését. Beckett ennek ellenére befejezte a művet, melynek címét A vég-re (The End) változtatta. Ebben az időszakban íródott Beckett első francia nyelven született regénye, a Mercier és Camier (Mercier et Camier), mely csak 1970-ben jelent meg először. 1947-ben írta 1995-ig kiadatlan Eleutheria című színművét.
1950-es évek Az 1940-es évek végén és az 1950-es évek elején születtek meg Beckett legismertebb regényei, a Molloy, a Malone meghal (Malone meurt) és A megnevezhetetlen (L'Innomable). 1948 októberétől 1949 januárjáig íródott Beckett leghíresebb, számos nyelvre lefordított színműve, a Godot-ra várva (En attendant Godot).
A Godot-ra várva először 1952-ben jelent meg a párizsi Les Éditions de Minuit kiadónál. Ősbemutatójára 1953. január 3-án került sor Roger Blin rendezésében a párizsi Théâtre de Babylone-ban. A darabot mind a közönség, mind a szakma lelkesen fogadta. A párizsi bemutató után két évvel Londonban angolul is színpadra került a Godot. A darab, melynek fordítását maga a szerző készítette itt általában rossz kritikákat kapott, de pozitívan nyilatkozott róla Harold Hobson, a Sunday Times kritikusa és később Kenneth Tynan is. Az Egyesült Államokban szintén elutasították a Godot-t – Miamiban megbukott, első New York-i bemutatóján vegyes fogadtatásban részesült. A darab ennek ellenére népszerűvé vált és Beckett nevét világszerte ismertté tette.
Későbbi bemutatói az USA-ban és Németországban zajos sikert arattak. A magyarországi bemutatót követően a Nagyvilág folyóirat háromrészes vitát közölt a művel kapcsolatban, mely jól mutatja a vélemények megoszlását. A Godot-ra várva – a fogadtatás sokszínűsége ellenére – mind a mai napig gyakran színpadra kerül világszerte.
1950. augusztus 25-én meghalt Beckett anyja, May Beckett (született: Maria Jones Roe). Négy évvel később, 1954. szeptember 13-án tüdőrákban meghalt Beckett bátyja, Frank Edward Beckett.
Beckett az 1950-es évek folyamán leginkább választott irodalmi nyelvén, franciául alkotott. Ezen a nyelven íródott többek között a regénytrilógia, a Mercier és Camier, a Godot-ra várva és számos elbeszélés, köztük a Semmi szövegek (Textes pour rien) is.
1953-ban telket vásárolt a Párizshoz közeli Ussy-sur-Marne-ban, ahol a maga építette kis házban kipihenhette a városi élet fáradalmait és nyugodt körülmények között írhatott, illetve fordíthatott. Házát magas szürke fal ölelte körül, mely távol tartotta a kíváncsiskodókat. A falu közelében később utat neveztek el Beckettről.
A Godot-ra várva sikerét követően számos további színmű, hang- és televíziójáték is született Beckett tollából. Többek között A játszma vége (Endgame; 1956), a Minden elesendők (All That Fall; 1956); Az utolsó tekercs (Krapp’s Last Tape; 1958), és az Ó, azok a szép napok! (Happy Days; 1960).