Beöthy László (Komárom, 1826. május 1. – Pest, 1857. május 20.) Halálának napja Szinnyeinél május 20., A Pallas nagy lexikonában május 27. Szomoru hir. Irodalmunk, különösen szépirodalmi lapjaink olvasó közönsége ismét érzékeny veszteséget szenvedett. Mult szerdán, május 20-án mult ki tüdőszélhüdés következtében, nehány heti szenvedés után kedvelt humoristánk és beszélyirónk Beöthy László. E név napról napra nagyobb népszerüségnek örvendett hazánkban s a boldogult mind szorgalma, mind műveinek belbecse által mindinkább megérdemlé azt. Élete 32-ik évében, legnagyobb munkássága, legszebb szándokai s tervei közepett lepte meg a halál s vele együtt sok szép reményt s kilátást vitt a sirba. Áldozzatok egy részvétteljes megemlékezést az elhunytnak s mondjátok el velünk együtt: Béke hamvainak! író 1857. május 24-én (21. szám) író, humorista.

Családja Édesapja, Beöthy Gáspár, Léván született, de apjával együtt Komáromba költözött, ahol gabonakereskedéssel foglalkozott. 1815-ben vette feleségül nemes Kovács Katalint, Kovács Ferenc Veszprém vármegye főmérnöke, dégi uradalmi jószágigazgató és Felső-eőri Eőry Julianna leányát. Házasságukból született Zsigmond, Károly, László és Gáspár (? – Lőrinte, 1856). A házaspárnak született két lánya is, akik fiatalon meghaltak; Zsófia és Terézia.

Életpályája A középiskola latin osztályait Komáromban a református kollégiumban végezte. Ezután szülei Pozsonyba adták őt a német nyelv tanulása végett, ahol a katolikus gimnáziumban kezdte az iskolai évfolyamot, de csakhamar az evangélikus líceumba ment át. Két évig Pápán folytatta tanulmányait, majd a kecskeméti református főiskolában végezte jogi tanulmányainak utolsó évét. 1847-ben visszatért Komáromba, ahol Asztalos István ügyvédnél végzett jogi gyakorlatot.

1848-ban a megye őt küldte másodmagával Erdélybe, hogy a két ország egyesülése tárgyában működjék. Küldetésének végeztével hazatért és a komáromi önkéntesekkel részt vett a schwechati csatában; ezután honvéddé lett és mint hadbíró főhadnagy kapitulált Komáromban. A szabadságharc után egy ideig színészkedett, de már 1850. év nyarán búcsút vett Szombathelyen társaitól; Komáromba húzódott meg szüleinél és az év végén Pestre költözött és ettől fogva kizárólag az irodalomnak élt. Évenként többször is ellátogatott Komáromba, hol édesanyjánál, kit igen szeretett, a világgal meghasonlott kedélye megnyugodott. bélyegkép|jobbra|250px|Beöthy László sírja Budapesten. Kerepesi temető: 29/1-1-3, a Gerenday cég alkotása

Első dolgozatai, fordításai, humoros rajzai még a negyvenes évek szépirodalmi lapjaiban, a Pesti Divatlapban, a Honderűben, az Életképekben jelentek meg; első önálló kötetét: Hajnalka, szorgalmas növendék leánykák számára, 1846-ban bocsátotta közre. Nagyobb figyelmet 1849 végén Miss Fanny című novellája keltett a Hölgyfutárban, amely lapnak ettől fogva egész haláláig rendes munkatársa volt; egyéb lapokba és évkönyvekbe is dolgozott; maga is szerkesztett egy Romemlékek című albumot, 1851-ben. A társaságban és az irodalomban egyaránt rendkívüli szellemes, humoros temperamentum volt és szellemességének mély kedély és ritka szeretetreméltóság volt a forrása; ő volt az ötvenes évek ifjú irodalmának egyik legnépszerűbb alakja, akinek bohó ötletekben gazdag munkáin sokat kacagott a közönség. Többnyire humoreszkeket és humoros novellákat, regényeket írt, amelyek irodalmi munkásságának rövid ideje alatt gyors egymásutánban jelentek meg. Özvegy és proletár című vígjátékát 1856-ban a Nemzeti Színházban adták elő. Válogatott műveit a szerző halála után bátyja, Beöthy Zsigmond adta ki 3 kötetben, életrajzzal és arcképpel 1859-ben. E nagy termékenység és belső meghasonlása volt oka annak, hogy kiváló tehetsége dacára nem hagyott hátra maradandóbb alkotásokat; nem is forrhatta ki magát kora halála miatt.

Emléke bélyegkép|250x250px|Emléktáblája a róla elnevezett észak-komáromi utcában 1895-ben szülőházán emléktáblát helyeztek el. A házat 1981-ben elbontották. Az emléktábla 1998-ban került mai helyére1895 A komáromi Beőthy-ünnep. Fővárosi Lapok 1895/282, 2578 (október 14.); ma7.sk

Művei Hajnalka. Szorgalmas növendék lánykák számára. Kecskemét, 1846 Natalie. Angol regény Cavanagh grófnőtől. Pest, 1852, fordítás (Sükei Károllyal. Európa. Külföldi regénytár 1–2.) Puncs. Komárom, 1853–1855, három kötet (1. kötet, 2. kiadás. uo., 1853, ism. Pesti Napló, 1854, 16. sz.) Nesze semmi, fogd meg jól. Pest, 1854 (ism. P. Napló 55. sz.) Beszélyek. uo., 1855 Laczi konyha. uo., 1855 (többek közreműködésével) Ördög naplója. Humorisztikus naptár 1856-ra. uo., 1856 101 Cholera-csepp!! Uo., 1856 (2. bőv. remény feletti kiadás, uo., 1856) Beőthy László mint pesti arszlán, vagyis: Díszes társalkodó. Uo., 1856 A ki vesz, annak lesz! Humorisztikus naptár 1857-re. Uo., 1857 Comédia és tragoedia. Novella. Uo., 1857 (Hazai Beszély- és Regénytár 2.) A puszták fia. Regény. Uo., 1857 Novellák. Uo., 1857, két kötet (Hazai Beszély- és Regénytár 7. 8.) «A kék macskához.» Goldbach és com. fűszerkereskedése. Uo., 1858, két kötet (Regény. Ism. Bud. Hirlap 186. sz., 2. kiadás, Összes művei I. kötet. Nemzeti könyvtár XXIV. Bpest, 1883) Válogatott művei. Uo., 1859, három kötet (Kiadta bátyja, Beöthy Zsigmond, a szerző életrajzával és arcképével. Ismertette a Hölgyfutár 71. sz.) Szerkesztette a Romemlékek albumot (Pest, 1851. Ism. Pesti Napló 519. sz.) Özvegy és proletár c. vígj. 1 felv. Először előadták a pesti nemzeti színházban 1856. július 28. és a budai színpadon 1864. szeptember 2. (Ism. Kakas Márton, Vasárnapi Ujság, 1856, 31. sz. Salamon Ferenc a Budai Hirlapban 179. sz. M. Sajtó 178. sz. P. Napló 366. sz. és Greguss Á., Tanulmányai II. 99. l.) 1855. augusztus Bohócz címen folyóiratot akart megindítani, de ez csak terv maradt. Három leány, három csók c. beszélyét a bécsi Szvetovid tót lap közölte fordításban. Zoltán öcsém könyve c. alatt egy igen mulattató gyermekkönyvet fejezett be 1854-ben (elveszett). Még az 1840-es években jelentek meg tőle a szépirodalmi lapokban apróbb dolgozatok, fordítások és humoros rajzok, de többnyire névtelenül vagy álnév alatt; így: Katalin estélye, humoreszk (melyet a szerkesztő megdicsért), Karolina, ered. beszély és Egy bál, humoreszk, mind a három Laczi aláirással a Pesti Divatlapban (1845–47.); neve alatt írt a Honderűbe (1846–47.), Életképekbe (1848. II. 5. sz.) és a Pesti Divatlapba (1848. 7. 28. sz. Bőti László aláírással). Miss Fanny című novellája, amely a Hölgyfutárban jelent meg 1849 végén, figyelmet keltett és ettől fogva rendes munkatársa volt e lapnak haláláig. Még a következő lapokban és évkönyvekben jelentek meg humorisztikus novellái és humoreszkjei: Pesti Napló (1852. 620. sz.), Szépirodalmi Lapok (1853), Müller Gyula Nagy Naptára (1854–57), Családi Lapok (1853), Délibáb (1855), Nővilág (1857) és Müller Gyula Nagy Naptára (1854–55); a Győri Közlöny (1858. 1. sz.) közölte Obsitos címen hátrahagyott humoreszkjét; Menyasszony c. hátrahagyott regénye az Ország-Világban (1881) jelent meg, melyhez unokaöccse, Beöthy Zsolt írt előszót.

Források

További információk Beöthy László: Goldbach & Comp. fűszerkereskedése "A kék macskához" (MEK) Gedeon Endre: Beöthy László élete és művei. Nagy, Budapest (1906). (REAL-EOD)

Kategória:Komáromiak Kategória:Magyar írók Kategória:Az 1848–49-es szabadságharc katonái Kategória:1826-ban született személyek Kategória:1857-ben elhunyt személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek