Nicolas Boileau-Despréaux (Párizs, 1636. november 1. – Párizs, 1711. március 13.) francia költő, esztéta, műkritikus.

A párizsi irodalmi élet szervezője és teoretikusa, 1677-től XIV. Lajos történetírója, 1684-től a Francia Akadémia tagja.

Életpályája Egy parlamenti írnok tizenötödik gyermekeként született. Teológiát, majd jogot tanult, s az irodalomnak szentelte az életét. Költői pályafutását irodalmi szalonokban felolvasott szatírákkal kezdte, amelyek félelmetes hírnevet szereztek számára, és az új irodalom szervezőjévé tették. Racine-nal együtt XIV. Lajos udvari történetírója volt.

Az utókor a „Költészettan” (1674) miatt a klasszicizmus dogmatikus törvényhozójának tartotta, pedig újdonsága éppen az volt, hogy a puszta elmélet helyett szenvedélyes költeményt írt maga és nemzedéktársai védelmében. Nemzedékét tartotta a görög–római kor egyetlen törvényes utódjának. A romantikusok mint költőt nagyra becsülték, kiváltképpen szatíráit és „A pulpitus” (Le lutrin, 1674) című vígeposzát.

Magyarul bélyegkép|jobbra|Boileau 1674-es kötetének címoldala Bojleau Despreaux Miklósː A’ Pulpitus, egygy Mulatságos Vitézi költemény; magyar versekbe foglalta, ki-adta Kováts Ferenc; Streibig József, Győr, 1789. 136 p. A költészetről: tanköltemény négy énekben; ford. Erdélyi János. 2. kiad. Budapest : Franklin-Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, 1885. 74, p. (Olcsó könyvtár / szerk. Gyulai Pál ; 467-467) A pulpitus. Komikus eposz; ford. Lothár László, előszó Lakits Pál, illetve Kondor Lajos; Európa, Bp., 1961. 83 p. Költészettan; ford. Rónay György, Vajda Endre; inː Poétikák; jegyz. Osztovits Szabolcs, Unghy-Seress Fanny; Európa, Bp., 2007 (Európa diákkönyvtár)

Irodalom

Hack Alfréd: Boileau a magyar irodalomban. Pécs : Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., 1933. 57 p. (Ser. Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem (Pécs). Francia Intézet ; Specimina dissertationum Facultatis Philosophicae Regiae Hungaricae Universitatis Elisabethinae Quinqueecclesiensis)

Jegyzetek

Források Dobossy László: A francia irodalom története. Budapest, Gondolat, 1963. 1. köt. Boileau l. 268-273. o.

Világirodalom (szerk.: Pál József), Budapest, Akadémiai Kiadó, 2005. 999 o. Boileau l. 380-381. o.

További információk Nicolas Boileau A Pallas nagy lexikonában, 19. század

Kategória:Francia költők Kategória:Párizsiak Kategória:1636-ban született személyek Kategória:1711-ben elhunyt személyek Kategória:Francia történetírók Kategória:A Francia Akadémia tagjai Kategória:Francia irodalomkritikusok