bélyegkép|jobbra|A Drain Normal School 1902-ben Drain az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Oregon állam Douglas megyéjében, a 38-as és 99-es utak csomópontjában, a Délnyugat-oregoni Parti-hegység egyik szorosa mellett helyezkedik el. A 2010. évi népszámláláskor 1151 lakosa volt. A város területe 1,58 km², melynek 100%-a szárazföld.
A településen az Umpqua folyó két patakja (Elk és Pass) torkollik egymásba.
Utóbbi patak felett korábban egy fedett híd ívelt át, majd ezt az önkormányzat 1987-ben a közösségi központ mögötti parkba helyezte át; ettől fogva gyalogoshídként működött. 2014-ben a faszerkezet korhadása miatt a műtárgyat lezárták.
Történet 1876-ban a Drain–Scottsburg–Gardiner–Umpqua folyó útvonalon új postakocsi-útvonalat (Drain–Coos Bay Stagecoach Line) jelöltek ki.
A helyiség iskoláját (Drain Normal School) a metodista egyház alapította 1883-ban. Az 1885-ös állami átvétel után Central Oregon State Normal Schoolnak hívták, majd 1908-ban bezárták.
Éghajlat A város éghajlata a Köppen-skála szerint a régió nagy részéhez hasonlóan mediterrán (Csb-vel jelölve). Nyarai szárazak, hideg reggelekkel és forró délutánokkal; telei hűvösek, esetenként fagyosak és csapadékosak, ezt a Cascade-hegység felől áramló hideg légtömeg okozza. A havazás ritka; a havi átlag 4,3 centiméter. A havi hóátlag 1950 decemberében (56 centiméter), az évszaki pedig 1970/1971 telén (59 centiméter) dőlt meg. A havi átlaghőmérséklet eddig két alkalommal csökkent fagypont alá: 1930 januárjában (-0,4 °C) és 1949 januárjában (-0,1 °C); a hidegrekord (-17,8 °C) 1962. január 22-én dőlt meg. Telente erős esőzésekre kell számítani; a legcsapadékosabb hónap 1955 decembere (557 mm), 1903 óta a legcsapadékosabb év (1805,4 mm) pedig az 1973 júniusától 1974 júniusáig tartó időszak volt. Az eddigi legcsapadékosabb nap 195,6 mm lehullott mennyiséggel 1951. január 18-a volt.
A nyári nappalok forróak és szárazak, az éjszakák pedig kellemesen hűvösek: 2003 nyarán összesen 5,3 mm csapadék hullt, 1951-ben pedig a május 24. és augusztus 26. közötti 95 napban nem esett mérhető mennyiség. A kontinentális légáramlatok hatására a hőmérséklet forróvá válhat; a melegrekord (42,8 °C) 2015. július 31-én dőlt meg. Az éjszakák ekkor is hidegek lehetnek: 1916. június 10-én -0,6 °C-ot, 1905. augusztus 28-án pedig -1,1 °C-ot mértek.
Népesség
2010
2000
Híres személy David M. „Dave” Ward – Harney megye jelenlegi seriffje
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Oregon Blue Book A Salemi Közkönyvtár történelmi fotói
Kategória:Douglas megye települései (Oregon)