Hevesy Pál (Paul de Hevesy) (1904-ig Bisitz) (Budapest, 1883. április 9. – Kitzbühel, 1988. március 16. előtt) magyar diplomata, rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter. Hevesy György (1885–1966) kémikus bátyja.

Életpályája Szülei: Hevesy-Bischitz Lajos (1851–1920) földbirtokos, kereskedő és Schossberger Eugénia (1857–1931) voltak. A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett; Teleki Pál barátja lett. Zenésznek készült, de kezének izomkárosodás miatt abbahagyta tanulmányait. Jogot hallgatott Budapesten, Münchenben, Freiburgban, Párizsban és Londonban. Diploma után rövid ideig a fővárosban volt vármegyei jegyző. 1908-ban az osztrák-magyar külügyminisztériumba került. Diplomata pályáját Konstantinápolyban kezdte; jelen volt IV. Károly magyar király 1916-os megkoronázásán. Utoljára, 1936-ban, Madridban képviselte Magyarországot. 1922-től ügyvivőként dolgozott a párizsi-magyar követségen. 1927–1931 között a magyar delegáció vezetője volt a Népszövetségnél, ahol a világ élelmezési ügyeivel foglalkozott. Magyarországot képviselte a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnál és számos nemzetközi konferencián. 1936-ban a Cambridge-i és az Oxfordi Egyetemen tartott előadást. 1942-ben kilépett a külügyi szolgálatból. Angol állampolgárságot kapott, Londonban élt. A második világháborút követően Ausztriába költözött. Emlékiratai Utazás a Föld körül 80 év alatt – Egy osztrák–magyar diplomata emlékiratai címmel az ÁBTL és a pécsi Kronosz könyvkiadó kiadásában 2025-ben jelentek meg.

Az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó diplomatája volt.

1987-ben – tévesen – világszerte halálhírét keltették, amit hamarosan cáfoltak ugyan, a Magyar életrajzi lexikon azonban mégis ezt az 1987-es dátumot rögzítette és internetes változatában a mai napig ezt közli. Elhunytának valós időpontját illető további bizonytalanság, hogy a halálhírt 1988. március 16-án adták közre, mégis, március 17-ét tartja számon a Petőfi Irodalmi Múzeum adatbázisa.

Sírja a Fiumei úti sírkertben található (27). bélyegkép|jobbra|200px|Hevesy György és Hevesy Pál sírja Budapesten. Kerepesi temető: 27

Művei Le problème mondial du blé (Párizs, 1934) World Wheat Planning and Economic Planning in General (1940) Wheat and World Trade (1956) The Unification of the Wold: Proposals of a Diplomatist (Oxford, 1966)

Díjai, kitüntetései Officier de l’Instruction Publique érdemrend (1924) Francia becsületrend: lovag (1928) a francia Académie d’Agriculture (Mezőgazdasági Akadémia) arany érme (1935) spanyol érdemrend nagykeresztje (1936) portugál érdemrend nagykeresztje (1937)

Jegyzetek

Források

Nyugati magyar irodalmi lexikon „Utazás a Föld körül 80 év alatt” – Hevesy Pál diplomata életútja http://www.tapioszecso.hu/e107_files/downloads/szecsotukor/2009_04.pdf Magyar Családtörténeti Egyesület

További információk Sárközi Mátyás: Hungaro-Brits. The Hungarian Contribution to British Civilisation. [London], Szerző, .

Ki-kicsoda? Kortársak lexikona. [Bp.], Béta Irodalmi Rt., . Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. [Részben 2. jav. és bőv. kiad. + Álnévlexikon] Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000 Iratok a magyar külügyi szolgálat történetéhez. Összeállította és szerkesztette: Pritz Pál. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994.

Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolgozta és sajtó alá rendezte: Hubai László. 4. bővített, javított kiadás. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1992.

Kategória:Magyar diplomaták Kategória:1883-ban született személyek Kategória:1988-ban elhunyt személyek Kategória:Századik életévüket betöltött magyarok Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Magyarország követei és nagykövetei Spanyolországban Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyarország követe a Nemzetek Szövetségénél, Genfben Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek