A budapesti 10É jelzésű éjszakai villamos Rákospalota, Dózsa György út (visszafelé Rákospalota, Kossuth utca néven) és Újpest, forgalmi telep között közlekedett. A járatot a Budapesti Közlekedési Vállalat üzemeltette.
Története 1982. május 3-án 10É jelzéssel új éjszakai villamosjárat indult Rákospalota, Kossuth utca és Újpest, forgalmi telep között. A villamoskocsiszínt július 1-jén bezárták, de az Árpád út felől jövő vágányok még megmaradtak, így a 10É végállomása nem változott. 1984. március 5-étől április 29-éig felújították a rákospalotai hurokvágányt, ezzel egy időben a Kossuth Lajos utcai megállót megszüntették. 1984. február 4-étől június 5-éig a külső Váci úton csatornázást végeztek, ez idő alatt a 10-es nappali villamos az éjszakai villamos útvonalán járt Újpest, forgalmi telepig. 1984. november 30-án a villamosjárat megszűnt, részleges pótlására a 182-es jelzésű éjszakai autóbuszt a Tito (ma Rózsa) utcáig hosszabbították, illetve 12É jelzéssel új éjszakai villamosjárat is indult az Élmunkás tér és Rákospalota, Dózsa György út között.
Útvonala Újpest, forgalmi telep felé Rákospalota, Kossuth utca feléRákospalota, Dózsa György út vá. – Dózsa György út – Czabán Samu tér – Ságvári Endre utca – Hubay Jenő tér – felüljáró – Árpád út – Váci út – Újpest, forgalmi telep vá.Újpest, forgalmi telep vá. – Váci út – Árpád út – felüljáró – Hubay Jenő tér – Ságvári Endre utca – Czabán Samu tér – Dózsa György út – Juhos utca – Kis-mező utca – Rákospalota, Kossuth utca vá.
Megállóhelyei
! !Megállóhely ! !Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésekor |- |0 |Rákospalota, Dózsa György út (↓)Rákospalota, Kossuth utca (↑)végállomás |18
|1 |Czabán Samu tér |15
|3 |Hubay Jenő tér |14
|5 |Víztorony (↓)Geduly utca (↑) |12
|7 |Árpád Kórház (↓)Povázsay György utca (↑) |11
|8 |Tito utca |10
|10 |Erzsébet utca |8
|12 |Bajcsy-Zsilinszky út |6
|14 |Berzeviczky Gergely utca (↓)Temesvári utca (↑) |4
|16 |Váci út (↓)Árpád út (↑) |2
|18 |Újpest, forgalmi telepvégállomás |0 |align=left|
Források A BKV 1982-es Forgalmi Szolgálati Utasításai A BKV 1984-es Forgalmi Szolgálati Utasításai
(A 10-es villamos 1985 eleji megállólistája)
Kategória:Budapest megszűnt villamosvonalai