Móricz Erzsébet, ismert becenevén Csibe, Árvácska, születési nevén Littkey Margit Erzsébet,Névpont.hu 1941-től Littkey-Móricz Erzsébet) (Budapest,Halálesete bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami halotti akv. 710/1971. folyószám alatt. 1916. május 3.Születése bejegyezve a Budapest VII. ker. állami születési akv. 2047/1916. folyószám alatt. – Budapest, 1971. március 7.) Móricz Zsigmond fogadott leánya. Fia Móricz Imre (1935–2021) gépészmérnök, közgazdász.Meghalt Móricz Imre, Móricz Zsigmond fia
Élete bélyegkép|jobbra|200px|Móricz Erzsébet sírja Budapesten. Farkasréti temető: 11/1-1-179 Litkei Margit törvénytelen leányaként született egyes források szerint Budapesten, más források szerint Tiszafüreden. Édesapját nem ismerte, édesanyja korán öngyilkos lett, állami gondozásba került, „lelencgyerekként“. Kisgyermekkorában több falusi nevelőcsaládnál is megfordult, ahol nagyon keményen dolgoztatták, megalázták, rendszeresen ütötték-verték. Még nem volt tizenhét éves, amikor a fővárosba szökött, egy Bérkocsis utcai lakásban ágyrajáróként élt, alkalmi munkákból és prostitúcióból élt.
Ebben az időszakban (1935-ben) született Imre nevű fia egy ismeretlen alkalmi kapcsolatából. (Egyes feltételezések szerint az őt és fiát később nevére vevő Móricz Zsigmond volt fiának az apja.)
Úgy ismert (szemben a fentiekkel), hogy csak 1936. szeptember 25-én ismerkedett meg Móricz Zsigmonddal, aki elnevezte Csibének, és mintegy 1500 oldalnyi jegyzetet készített a lány elbeszéléseiből, s belőlük 1936–1937 között 28 novellát írt. Móricz Zsigmond naplójából kiderül, hogy Csibe a szerelme-szeretője is volt.
Örökbe fogadta, s taníttatta, Leányfalun vezette Móricz Zsigmond háztartását, később a Kelet Népe szerkesztőségében dolgozott. Gyermekkorának művészi megjelenítése az Árvácska című Móricz-regény (Budapest, 1941).
Móricz halála után (1942) könyvüzletet nyitott (Móricz Zsigmond könyvesbolt), 1943-ban. Rövid ideig kiadóként is működött. 1948-ban trafikot vezetett, majd 1949-től a Dohánybolt Vállalat alkalmazottja lett. 1968-ban antikváriumi dolgozóként ment nyugdíjba. 1971-ben hunyt el alig 54 éves korában.
Sírja a Farkasréti temetőben található.
Magánélete 1944-ben házasságot kötött dr. Keresztes Károly (1911–1948) jogásszal.
Jegyzetek
Források
További információk Hamar Péter: Móricz Zsigmond utolsó szerelme; Kairosz, Bp., 2007 Kálmán Kata: A Csibe-ügy. Egy fotográfus naplója Móricz Zsigmond utolsó éveiről; sajtó alá rend., bev., jegyz. Varga Katalin; Palatinus, Bp., 2012 Móricz Virág: Apám regénye (Budapest, 1953) Móricz Zsigmond hagyatékából (Budapest, 1960) Móricz Zsigmond levelezése (I–II. Budapest, 1963) Ruffy Péter: Elment „Árvácska”. Egy Móricz-hős halálára (Magyar Nemzet, 1971. március 14.) Móricz Virág: Tíz év I–II. (Budapest, 1981) Keresztény magyar közéleti almanach. 4. kötet. Délvidék. Felelős szerkesztő és kiadó Hortobágyi Jenő. Budapest, 1944
Kategória:Móricz család Kategória:1916-ban született személyek Kategória:1971-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar nők Kategória:Világ Igaza Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek