Vitantonio Liuzzi (Locorotondo, Olaszország, 1980. augusztus 6. –) olasz autóversenyző, volt Formula–1-es pilóta.

Pályafutása A Formula–1 előtt Liuzzi 1991-ben kezdett el gokartozni. 1993-ban megnyerte az Olasz Gokart-bajnokságot, 1995-ben második helyen végzett a sportág világbajnokságában és ötödikként az Európa-bajnokságban. 2001-ben megnyerte a Gokart Világbajnokságot – az utolsó futamon a Formula–1-es szezon után beugró, akkor már négyszeres világbajnok Michael Schumachert is megverve. Ugyanebben a szezonban már autókkal is versenyzett, és a második helyen végzett a német Forma-Renault bajnokságban.

2002-ben már a német Formula–3-ban versenyzett, ahol három pole-pozíciót szerzett, és összetettben a kilencedik helyen végzett. Ugyanebben az évben megnyerte a nemzetközi San Marinói Formula–3-as futamot, tesztelt a Coloni Motorsport Forma-3000-es csapatnál, valamint a Formula–1-es BMW-Williams istállóval.

2003-ra a Coloni leszerződtette a nemzetközi Forma-3000-es bajnokságba, amelyben a negyedik helyen végzett. 2004-ben az Arden International csapat versenyzője lett ugyanebben a sorozatban és dominálta a szezont. Tíz versenyből hetet megnyert és kilenc pole-pozíciót szerzett – ami Forma-3000-es rekord az egy szezonban elért sikereket illetően. Természetesen ezekkel az eredményekkel fölényesen megnyerte a bajnokságot.

A Formula–1-ben bélyegkép|balra|A Red Bull harmadik számú versenyzőjeként a 2005-ös brit nagydíj egyik szabadedzésén bélyegkép|275px|balra|A 2007-es brazil nagydíjon a Toro Rossóval Eredményei figyelmet kaptak a Formula–1-ből is. A 2004-es szezon végén összefüggésbe hozták Liuzzi nevét a Ferrarival (mint lehetséges tesztpilóta) és a Sauber-Petronasszal (utóbbival tesztelt is egy alkalommal szeptemberben), végül azonban a Red Bull csapat szerződtette le.

A csapatnak egy állandó versenyzője volt 2005-ben – David Coulthard –, míg a másik autóban Liuzzi és egy másik fiatal reménység Christian Klien váltotta egymást. A szezont Klien kezdte: az első három versenyen ő ülhetett a Red Bullba, majd San Marinóban került Liuzzira a sor. A csapatvezetőket jobban meggyőzte Klien teljesítménye, így az olasz csak négy verseny erejéig vezethette a Red Bullt, a kanadai nagydíjtól ismét Klien ülhetett az autóba és a szezon végig Liuzzi már nem is kapott több lehetőséget – csak tesztpilótaként. Liuzzi négy versenyén a csapattal 1 pontot szerzett Imolában.

A 2005-ös szezon végén a Red Bull kivásárolta a Minardi csapatot és Toro Rosso néven saját „B-csapataként” működtette tovább. Miután Coulthardnak és Kliennek 2006-ra is meghosszabbították a szerződését a Red Bullal, Liuzzi a Toro Rossóhoz került az új szezonban, ahol az amerikai Scott Speed a csapattársa. Liuzzi Indianapolisban, ahol csak 9-en értek célba, szerzett egy pontot. Speed nem szerzett pontot a szezonban. 2007-ben mindketten maradtak a csapatnál, Scott Speed teljesítményével azonban nem voltak megelégedve a Toro Rosso vezetői, ezért a magyar nagydíjtól kezdve Liuzzi csapattársa az újonc Sebastian Vettel lett. Az esős kínai nagydíjon Vettel a 4., Liuzzi a 6. lett, máig is ez volt az egyetlen alkalom, amikor mindkét Toro Rosso pontszerző helyen ért célba. Ezen kívül 2007-ben egyikük se szerzett több pontot. Liuzzi Japánban a 8. helyen ért célba, de utólag 25 másodperc időbüntetést kapott, mert sárga zászló alatt előzött, így csak a 9. helyre értékelték. 2008-ban és 2009-ben a Force India tesztversenyzője.

Miután 2009. szeptember 3-án - előzetes tárgyalásokat követően - a Force India engedélyezte, hogy addigi pilótája, Giancarlo Fisichella a Ferrari színeiben folytassa pályafutását, a várakozásoknak megfelelően Liuzzi ülhetett be a 21-es számú versenyautóba. Életének második esélyét remekül kihasználta, Monzában pályafutása legjobb rajthelyével nyitott, a 7. pozíciót ráadásul kimondottan magas benzinszinttel teljesítette. Az olasz nagydíj is kiválóan kezdődött számára, a rajtot követően feljött a 6. helyre, majd optimális 1 kiállásos taktikájának és erős tempójának hála a 4. helyen találta magát, többek közt csapattársát megelőzve. A 23. körben azonban a hajtáslánc egyik elemének meghibásodása folytán feladni kényszerült a futamot. right|thumb|260px|A 2009-es japán nagydíjon A várakozásoknak megfelelően az alacsony leszorító erő mellett remeklő Force India autóinak kevésbé ízlett a szingapúri utcai versenypálya, Liuzzi újoncként próbált helyállni, ez az időmérőn az utolsó rajtkockára volt elegendő. (Heidfeld későbbi büntetése miatt ez 19. helyre módosult.) A futamot hiba nélkül lehozta, volt néhány előzési kísérlete, de végül a 14 célba érő közül utolsóként intették le. A szuzukai hétvége is rosszul indult számára, váltóproblémák miatt az utolsó, 19. helyen végzett az időmérőn, Timo Glock kényszerű távolmaradása miatt egy hellyel előrébb indulhatott. A versenyen aztán tartani tudta riválisai tempóját, két versenyzőt megelőzve a 14. helyen haladt át a célvonalon. A brazil nagydíj időmérőjén bejutott a Q2-be, ott azonban rögtön az első gyors körében megcsúszott a célegyenesben felgyülemlő egyik vízátfolyáson, majd a sikánt övező gumifalban alaposan összetörte versenygépét. Váltót kellett cserélni, így csak a mezőny végéről indulhatott. A versenyt a 11. helyen fejezte be. A szezonzáró abu-dzabi nagydíj ismét nem kedvezett az autónak, így csak a 17. helyről indulhatott, igaz, csapattársát első alkalommal megelőzte. A futamon egy kiállással próbálkoztak, de a fékprobléma miatt csak a 15. helyre tellett, Sutilt vasárnap is maga mögött tartotta.

Pályafutása, eredményei kronológiai sorrendben

1991 gokart-pályafutásának kezdete

1993 olasz gokartbajnok

1994 2. hely az olasz gokartbajnokságban (CRG Factory Junior Team)

1995 2. hely a gokart-világbajnokságon; 2. hely az olasz gokartbajnokságban; 5. hely a gokart Európa-bajnokságon

1996 1. hely az olasz gokartbajnokságban

1997 gokart, Senior Formula A kategória; 1. hely a gokart brazil nagydíjon (Sao Paulo); 2. hely az olasz gokartbajnokságban; 7. hely a világbajnokságon

1998 Formula Super A kategória (ez a gokartban a legmagasabb osztály); 3. hely a gokart Európa-bajnokságon; 7. hely a világbajnokságon

1999 1. hely Val D’Argentonban, az Eb második fordulójában; 1. hely az Ayrton Senna emlékversenyen, Szuzukában; Formula Palmer Audi tesztvezetés

2000 6. hely a gokart-világbajnokságon (Braga, Portugália); 2. hely a gokart Világkupában (Motegi); 3. hely a 125 kcm-es világbajnokságon; Formula–3-as tesztvezetés (Van Amersfoort csapat)

2001 FIA-CIK gokart-világbajnok; 2. hely a német Formula–Renault bajnokságban – az első nem gokartos éve

2002 9. hely a német Formula–3-as bajnokságban; 1. hely a San Marinó-i nemzetközi Formula–3-as versenyen; Formula–3000-es teszt a Coloni Motorsportnál; Formula–1-es teszt a BMW Williamsnél

2003 2. hely az ötödik Formula–3000-es nemzetközi versenyén (Coloni Motorsport), pole-pozíció a Hungaroringen, 2. hely Hockenheimben, 4. hely az összetettben (a legjobb eredményt elérő újonc)

2004 Formula–3000-es bajnok (Arden International) – 7 győzelem 10 futamon (abszolút rekord a szakág történetében), 9 pole-pozíció

2005 Formula–1, a Red Bull harmadik számú versenyzője – 4 verseny, 1 pont, 24. hely az összetettben

2006 Formula–1, a Scuderia Toro Rosso versenypilótája – 1 pont, 19. hely

2007 A Scuderia Toro Rosso pilótája

2008 Tesztpilóta a Force Indiánál ( A Scuderia Toro Rossonál Sébastien Bourdais vette át a helyét )

2009 A szezon utolsó 5 futamát - Giancarlo Fisichella Ferrarihoz igazolása miatt- a Force India csapat színeiben teljesíti. Az olasz nagydíj után elhintette a csapatfőnök, hogy jövőre is a csapattal versenyezhet, majd 2 hónappal később a csapat hivatalosan is bejelentette, hogy a csapat változatlan felállással indul 2010-ben.

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 Helyezés Pont 2005 Red Bull AUSTp MALTp BHRTp SMR8 ESPKi MONKi EUR9 CAN USA FRATp GBRTp GERTp HUNTp TURTp ITATp BELTp BRATp JPNTp CHNTp 24. 1 2006 Toro Rosso BHR11 MAL11 AUSKi SMR14 EURKi ESP15 MON10 GBR13 CAN13 USA8 FRA13 GER10 HUNKi TURKi ITA14 CHN10 JPN14 BRA16 19. 1 2007 Toro Rosso AUS14 MAL17 BHRKi ESPKi MONKi CANKi USA17 FRAKi GBR16 EURKi HUNKi TUR15 ITA17 BEL12 JPN9 CHN6 BRA13 18. 3 2009 Force India AUS MAL CHN BHR ESP MON TUR GBR GER HUN EUR BEL ITAKi SIN14 JPN14 BRA11 UAE15 22. 0 2010 Force India BHR9 AUS7 MALKi CHNKi ESP15† MON9 TUR13 CAN9 EUR16 GBR11 GER16 HUN13 BEL10 ITA12 SINKi JPNKi KOR6 BRAKi UAEKi 15. 212011HRT AUSNK MALKi CHN22 TUR22 ESPKi MON16 CAN13 EUR23 GBR18 GERKi HUN20 BEL19 ITAKi SIN20 JPN23 KOR21 IND UAE20 BRAKi 23. 0 † Nem fejezte be a futamot, de helyezését értékelték, mert teljesítette a futam több, mint 90%-át.

Magánélet

Liuzzi nőtlen, jelenleg az olaszországi Pescarában él. Anyanyelvén kívül angolul és franciául beszél, példaképeinek Ayrton Sennát és Nigel Mansellt tartja. Menedzsere a Lotus csapat egykori vezetője, Peter Collins.

Külső hivatkozások Vitantonio Liuzzi hivatalos honlapja

Kategória:Olasz autóversenyzők Kategória:Olasz Formula–1-es versenyzők Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Red Bull Racing Kategória:Toro Rosso Kategória:Force India