Egyházi rend

Az egyházi rend vagy papi rend (latinul: ordo, sacramentum ordinis) a katolikus egyházban, az ortodox egyházakban és több keleti keresztény egyházban szentség, amely által a felszentelt személy az egyházi szolgálat meghatározott fokába kerül. A katolikus tanítás szerint a hét szentség egyike, és általa Krisztus apostoli küldetése folytatódik az Egyházban az idők végéig.A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1536–1600.

A katolikus egyházban az egyházi rend három fokozata a püspökség vagy episzkopátus, az áldozópapság vagy presbiterátus és a diakonátus. A szentséget kézrátétellel és a felszentelő imával szolgáltatják ki. Érvényes kiszolgáltatója felszentelt püspök.Codex Iuris Canonici (1983), 1008–1054. kánon.

A „papi rend” kifejezés a magyar nyelvben gyakori, de szűkebb értelemben félreérthető, mert a szentség nemcsak az áldozópapokra, hanem a püspökökre és a diakónusokra is vonatkozik. A diakónusok nem papok a szűkebb, eucharisztikus értelemben, mégis az egyházi rend szentségének első fokozatát kapják meg.

A felszentelés eltörölhetetlen szentségi jegyet ad. Ez azt jelenti, hogy az érvényesen felszentelt személy felszentelése nem ismételhető meg és nem válik semmissé. A katolikus egyházjog ismeri a klerikusi állapot elvesztését, köznyelven a laicizálást, de ez nem törli el magát a szentségi felszentelést.Codex Iuris Canonici (1983), 290–293. kánon.

Elnevezése

A latin ordo szó rendet, rendezett állapotot, testületet vagy fokozatot jelent. Az egyházi szóhasználatban a szent szolgálatra rendelt személyek fokozatait jelöli. Az ordinatio, vagyis felszentelés azt a szertartást jelenti, amelyben a jelöltet az adott rendbe felveszik.

Az „egyházi rend” nem azonos a szerzetesrenddel. A szerzetesrend olyan közösség vagy intézmény, amelyben tagjai fogadalmak szerint élnek. Az egyházi rend ezzel szemben szentségi felszentelés. Egy szerzetes lehet laikus, diakónus, pap vagy püspök is, de a szerzetesi fogadalom önmagában nem egyházi rend.

A katolikus teológiában az egyházi rendet az apostoli szolgálat szentségének is nevezik. Ez arra utal, hogy a püspökök, papok és diakónusok szolgálata nem pusztán közösségi megbízatás, hanem a katolikus hit szerint Krisztus Egyházában tovább élő apostoli küldetéshez kapcsolódik.

Bibliai és ókeresztény alapjai

Az Újszövetség több helyen beszél kézrátétellel átadott szolgálatról. Az Apostolok cselekedetei szerint a hét kiválasztott férfit az apostolok elé állították, imádkoztak fölöttük és rájuk tették kezüket (ApCsel 6,6). A Timóteushoz írt levelek a kézrátétel által kapott ajándékra és a szolgálatra való megbízásra utalnak (1Tim 4,14; 2Tim 1,6).„Holy Orders”, in: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 7. kötet, Gale / The Catholic University of America, 2003, 35–41.

Az újszövetségi szóhasználat nem mindig egyezik meg a későbbi, rögzült egyházi terminológiával. A preszbüterosz („vén”, „idősebb”) és az episzkoposz („felügyelő”, „püspök”) kifejezések egyes szövegekben átfedésben vannak. A későbbi püspök–presbiter–diakónus hármas rendje fokozatosan vált egyértelművé.

A 2. század elején Antiochiai Szent Ignác levelei már világosan megkülönböztetik a püspököt, a presbitereket és a diakónusokat. Ez a hármas szerkezet az ókeresztény egyházakban egyre általánosabbá vált. Az egyházi rend későbbi teológiája ebből a bibliai és patrisztikus hagyományból indult ki.

Az ókeresztény egyházi rendtartások, például az Apostoli hagyomány, a Didascalia Apostolorum és az Apostoli Konstitúciók, részletesen tárgyalják a püspökök, presbiterek és diakónusok szolgálatát, valamint a kézrátétel és felszentelő ima szertartását. Ezek a források nem azonos korúak és nem azonos tekintélyűek, de fontos adatokat őriznek a korai egyházi szolgálatok fejlődéséről.Apostoli Konstitúciók, VIII. könyv; vö. R. H. Cresswell: The Liturgy of the Eighth Book of The Apostolic Constitutions, London, 1924.

Katolikus tanítása

A szentség lényege

A katolikus egyház szerint az egyházi rend Krisztustól alapított szentség. A tridenti zsinat megerősítette, hogy az egyházi rend valódi és sajátos értelemben vett újszövetségi szentség, amely szent hatalmat közöl és eltörölhetetlen jegyet ad.Tridenti Zsinat, XXIII. ülésszak: Doctrina et canones de sacramento ordinis; Denzinger–Hünermann, 1763–1778.

A második vatikáni zsinat a püspökök, papok és diakónusok szolgálatát az Egyház közösségén belül tárgyalta. A zsinat tanítása szerint a szolgálati papság és a hívők közös papsága egymáshoz rendelt, de lényegük szerint különböző módon részesedik Krisztus papságában.II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium, 10, 18–29.

A katolikus teológia szerint a felszentelt szolgálat nem a közösség általános vallási aktivitásának egyszerű megbízott formája. A felszentelt személy a szentség által sajátos módon kap küldetést a tanításra, a megszentelésre és a pásztori vezetésre. A püspökök és papok bizonyos cselekményekben Krisztusnak, a Főnek személyében cselekszenek; a diakónusok a szolgálat, az ige és a szeretetszolgálat rendjébe kapnak felszentelést.

A szentségi jel

A katolikus latin rítusban az egyházi rend lényegi szentségi jele a püspök kézrátétele és az adott fokozathoz tartozó felszentelő ima. XII. Piusz pápa 1947-ben a Sacramentum Ordinis apostoli konstitúcióban rögzítette, hogy a püspökség, az áldozópapság és a diakonátus kiszolgáltatásának lényegi jele a meghatározott kézrátétel és a felszentelő prefáció szavai.XII. Piusz pápa: Sacramentum Ordinis apostoli konstitúció, 1947. november 30.

A szertartásban a kézrátétel mellett más jelek is szerepelnek. Ilyen lehet a felszentelt személy beöltöztetése liturgikus ruhába, a püspök és a pap esetében a kéz megkenése vagy a liturgikus eszközök átadása. Ezek fontos szertartási elemek, de a latin katolikus tanítás szerint nem ezek alkotják a felszentelés egyetlen lényegi érvényességi jelét.

Hatásai

A katolikus tanítás szerint az egyházi rend fő hatásai:

eltörölhetetlen szentségi jegyet ad; sajátos kegyelmet közöl a szolgálat végzéséhez; a felszentelt személyt a tanítás, megszentelés és pásztori szolgálat meghatározott fokába állítja; a püspök és a pap esetében részesít Krisztus főpapi szolgálatának olyan módjában, amely az eucharisztikus és szentségi szolgálathoz kapcsolódik; a diakónus esetében a szolgálat, az igehirdetés és a szeretetszolgálat sajátos rendjébe avat.

A szentségi jegy miatt az egyházi rend nem ismételhető meg. Ha egy felszentelés érvényes volt, akkor ugyanarra a fokozatra nem szentelik fel újra az illetőt. Ha egy múltbeli felszentelés érvényessége kétséges, az egyházjogi gyakorlat külön szabályokat alkalmazhat, de ez nem jelenti az eltörölhetetlen jegy tanának tagadását.

Fokozatai a katolikus egyházban

Fokozat Latin név Fő feladatok Püspök episcopus Az egyházi rend teljessége; tanítás, megszentelés, kormányzás; papok és diakónusok szentelése. Áldozópap / presbiter presbyter Az evangélium hirdetése, az eucharisztia bemutatása, a bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatása, lelkipásztori vezetés a püspökkel közösségben. Szerpap / diakónus diaconus Az ige, az oltár és a szeretetszolgálat szolgálata; keresztelés, esketés, temetés, evangéliumolvasás és prédikáció bizonyos feltételekkel.

Püspökség

A püspökség az egyházi rend teljessége. A püspök az apostolok utódaként vezeti a rábízott részegyházat, rendszerint az egyházmegyét. Sajátos feladata a hit tanítása, a liturgia és szentségi élet vezetése, valamint az egyházi közösség kormányzása.

A püspök szentelhet püspököt, papot és diakónust. Püspökszentelésnél a katolikus jog szerint rendszerint három püspök vesz részt, hogy látható legyen a püspöki kollégiumhoz és az apostoli folytonossághoz való kapcsolódás.

Áldozópapság

Az áldozópap vagy presbiter a püspök munkatársa. Szolgálata a püspöki szolgálatból részesedik, de nem birtokolja az egyházi rend teljességét. A latin katolikus szóhasználatban a „pap” kifejezés legtöbbször az áldozópapot jelenti.Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából, Szombathely, 1898, „Az egyházirend szentségéről”.

A pap legfontosabb szentségi feladata az eucharisztia bemutatása és a bűnbánat szentségének kiszolgáltatása. Emellett keresztel, esket, betegek kenetét szolgáltatja ki, temet, tanít és lelkipásztori vezetést végez. Mindezt a püspökkel való hierarchikus közösségben teszi.

Diakonátus

A diakonátus az egyházi rend első fokozata. A diakónus nem az áldozópapságra, hanem a szolgálatra kap felszentelést. A katolikus liturgiában felolvassa az evangéliumot, prédikálhat, segédkezik az oltárnál, kiszolgáltathatja a keresztséget, asszisztálhat házasságkötésnél, vezetheti a temetési szertartást és különösen a szeretetszolgálatban kap szerepet.Nemzetközi Teológiai Bizottság: From the Diakonia of Christ to the Diakonia of the Apostles, 2002.

A diakonátusnak a latin egyházban két formája van. Az átmeneti diakonátust azok kapják meg, akik az áldozópapság felé készülnek. Az állandó diakonátust olyan férfiak is megkaphatják, akik nem készülnek pappá. Az állandó diakonátust a második vatikáni zsinat után állították helyre a latin egyházban. Házas férfiak is felszentelhetők állandó diakónussá, de a felszentelés után új házasságot csak külön engedéllyel köthetnek.II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium, 29.

A latin egyház szolgálatai és a régi kisebb rendek

A latin egyházban a 20. századig a papság felé vezető út részei voltak a kisebb rendek és a szubdiakonátus. A hagyományos római beosztásban a kisebb rendek az ajtónálló, a lektor, az exorcista és az akolitus voltak; a nagyobb rendek közé a szubdiakonátust, a diakonátust, az áldozópapságot és a püspökséget sorolták. A tonzúra nem rend volt, hanem a klerikusi állapotba való felvétel jele.

VI. Pál pápa 1972-ben a Ministeria quaedam motu proprióval átalakította a latin egyház fegyelmét. A kisebb rendek és a szubdiakonátus megszűntek a latin egyház rendes jogi rendszerében. Helyükbe intézményes szolgálatok léptek, elsősorban a lektori és az akolitusi szolgálat. Ezek nem az egyházi rend fokozatai, hanem laikus szolgálatok.VI. Pál pápa: Ministeria quaedam apostoli levél motu proprio formában, 1972. augusztus 15.

Ferenc pápa 2021-ben a Spiritus Domini motu proprióval módosította a kánonjogot, és az intézményes lektori és akolitusi szolgálatot nők számára is megnyitotta. Ugyanebben az időszakban az Antiquum ministerium apostoli levél intézményes szolgálatként létrehozta a katekista szolgálatát. Ezek a szolgálatok nem azonosak a diakonátussal, az áldozópapsággal vagy a püspökséggel.Ferenc pápa: Spiritus Domini apostoli levél motu proprio formában, 2021. január 10.Ferenc pápa: Antiquum ministerium apostoli levél motu proprio formában, 2021. május 10.

A felszentelés kiszolgáltatása

A katolikus egyházjog szerint a szent rendek kiszolgáltatója felszentelt püspök. A felszentelés nem magánszertartás: rendszerint liturgikus közösségben, mise keretében történik. A szertartásban szerepel a jelölt bemutatása, megválasztása, a püspök homíliája, az ígéretek, a mindenszentek litániája, a kézrátétel, a felszentelő ima és az adott fokozathoz tartozó további jelek.

A püspökszentelésnél a szentelő püspökök a jelölt fejére teszik kezüket, majd elmondják a felszentelő imát. A pap- és diakónusszentelésben szintén a kézrátétel és a felszentelő ima alkotja a szertartás magját. A pap szentelésénél a püspök után a jelen lévő papok is ráteszik kezüket a jelöltre, jelezve a presbitérium közösségét.

A latin egyházban a felszentelt személyt az adott rend liturgikus ruháiba öltöztetik. A diakónus stólát és dalmatikát kap, a pap stólát és miseruhát, a püspök pedig a püspöki szolgálathoz tartozó jelvényeket. Ezek a jelek a szolgálatot magyarázzák és láthatóvá teszik, de nem helyettesítik a kézrátételt és a felszentelő imát.

Ki vehető fel az egyházi rendbe a katolikus egyházban?