Szemlér Ferenc, I. Szemlér Ferenc (Székelyudvarhely, 1906. április 3. – Bukarest, 1978. január 9.) romániai magyar költő, író, műfordító, kritikus, atyja id. Szemlér Ferenc költő, író, magyar nyelvész.

Pályája 1923-tól jelentek meg első versei, írásai. 1923-tól a bukaresti egyetem jogi karán tanult, jogi tanulmányokat végzett, 1930-tól 1948-ig ügyvéd és újságíró volt Brassóban. Az Új arcvonal (1931) és az Új erdélyi antológia (1937) című kötetek munkatársa volt. A marosvécsi Helikon írói közé tartozott. 1938-ban megalapította az Erdélyi Enciklopédia kiadót. 1944-1946-ban Brassóban szerkesztette a Magyar Népi Szövetség Népi Egység című napilapját. 1953-tól az Igaz Szó szerkesztője volt. 1956-tól végleg Bukarestbe költözött. Vezető szerepe volt a romániai magyar irodalomban, egy ideig az írószövetség titkára volt, az Utunk és a Művelődés szerkesztőbizottsági tagja volt.

Természetes közegének érezte a kisebbségi sorsot, és műveiben is ennek az érzésnek ad hangot. Költői nyelvére az expresszionizmus és a whitmani szabadvers hatott. Az 1930-as években a klasszikus eszményekhez fordult. A háborúban a dél-erdélyi magyar értelmiség félelmeinek adott hangot, és őszinte hittel üdvözölte a kommunista fordulatot. Ez a politikai irány sematikussá tette költészetét. Az 1960-as évektől ifjúságának emlékeit idézte föl, a táj szépségét festette kulturális élményeiről beszélt, elégikusan adott számot az öregedés fájdalmáról.

Díjai Baumgarten-díj (1943) Román Népköztársaság Állami Díja (1953)

Művei Számos műfajban alkotott: versek, regények, színművek, memoár, esszék maradtak utána. Művei változó színvonalúak.

Versei Éjszakai kiáltás (1930) Ember és táj (1934) Búvópatak. Szemlér Ferenc versei; Bibliotéka, Bp., 1940 Lángoló napok (1944) Tavaszodik. Versek; Athenaeum, Cluj-Kolozsvár, 1948 (Népművelési füzetek) Mind több a fény. Költemény a villamosításról; Állami Irodalmi és Művészeti, Bukarest, 1951 Harcolni híven (1953) Gyökerestől! Szatirikus költemények; Állami Irodalmi és Művészeti, Bukarest, 1954 Válogatott versek; Állami Irodalmi és Művészeti, Bukarest, 1955 Dúdoló. Versek; Állami Irodalmi és Művészeti, Bukarest, 1957 Téli alma. Versek; Állami Irodalmi és Művészeti, Marosvásárhely, 1959 Szelek tenyerén (1960) Változó vidék. Versek; Állami Irodalmi és Művészeti, Bukarest, 1960 Álmok között. Versek; Irodalmi, Bukarest, 1961 Szemlér Ferenc legszebb versei (1962) Egy életen át (1963) Vándorló évek (1964) Minden halhatatlan (1965) Különös korban (1966) Versek, 1-3.; bev. Deák Tamás; Irodalmi, Bukarest, 1967–1983 (Romániai magyar írók) Madárjóslat (1971) Varázsvessző (1972) Fekete csillag. Válogatott szerelmes versek; Albatrosz, Bukarest, 1973 Kései kaszálás (1973) Az álom túlsó partján, avagy egy lelkiállapot története (1976) Fegyveres felhők (1977) Nagy folyamok mellett (1979) Hajnali eső. Válogatott versek; Kriterion, Kolozsvár, 2006 (Romániai magyar írók)

Regényei Más csillagon; Erdélyi Enciklopédia, Kolozsvár, 1939 (Az Erdélyi Enciklopédia könyvei) Arkangyalok bukása. Regény; Józsa Béla Athenaeum, Kolozsvár, 1947 A földalatti erdő (1950) A hárompúpú hegy (1957) Napforduló (1959) Földön, égen (1962) Augusztustól augusztusig I-III. (1963) Libasorban (1967) A sárkányok meghalnak (1967) A mirigy esztendeje (1969) Udvarhelyi Odüsszeia I-III. (1971)

Egyéb művei Hazajáró lélek, előszó: Kakassy Endre (emlékezések, 1943)Fecskés könyvek sorozatban A tűz sebesen jár, (egyfelvonásos 1948) A híd elkészül (dráma, 1949) Lépésről lépésre. Tanulmányok, cikkek; Irodalmi és Művészeti, Marosvásárhely, 1956 Búcsú az ifjúságtól és egyéb történetek (1957) A költészet értelme. Esszék és jegyzetek; Irodalmi, Bukarest, 1965 Életünk és halálunk (3 dráma, 1968) Négyarcú világ. Útiképek; Kriterion, Bukarest, 1970 Évgyűrűk. Prózai írások 1930–1944; Kriterion, Bukarest, 1970 Az Erdélyi Helikon költői. 1928–1944; sajtó alá rend., bev. Szemlér Ferenc; Kriterion, Bukarest, 1973 (Romániai magyar írók) Személyes ügy. Vallomások, emlékek; Kriterion, Bukarest, 1975 Emlékezés egy süvölvényre (emlékezések, 1978) Harc szélmalmokkal. Kísérletek; Eminescu, Bukarest, 1979 Százlátó üveg; Kriterion, Bukarest, 1979 Lim-lom. Vidám játszadozások; Kriterion, Bukarest, 1986

Műfordításai Mai román költők. Lírai antológia; ford. Szemlér Ferenc; Vajda János Társaság, Bp., 1940 (Flora mundi) V. Eftimiu: Az ember, aki látta a halált (1941) G. Kanin: Ócskavas nagyban (1949) J. Lafitte: Életre-halálra (1949) Z. Stancu: Mezítláb (1949) M. Beniuc: Ének Gheorghiu-Dej elvtársról (1951) N. Cassian: Deli Nika (1954) V. Alecsandri: A tél (1955) T. Arghezi: 1907 – Tájak és emberek (1956) Z. Stancu: A föld virága (1956) V. Porumbacu: Versek (1957) T. Arghezi: Telehold (1958) V. Alecsandri: Válogatott versek (1958) E. Jebeleanu: Válogatott versek (1958) E. Jebeleanu: Kisebb költemények (1958) Ötsarkú égi csillag (1959) V. Alecsandri: Mezei hangverseny (1960) A. Macedonski: Decemberi éj (1961) B. Brecht: A vágóhidak Szent Johannája (1961) M. Beniuc legszebb versei (1962) M. Banuș: Aranycsináló (1963) R. Graves: Homérosz leánya (1968) Változott egekben (1969) T. S. Eliot legszebb versei (1970) M. Sorescu: Együtt álmodunk (1971) Alexandru Macedonski legszebb versei (1972) Z. Stancu: A piros fa (1973) Octavian Goga legszebb versei (1974) E. Sitwell: Káin árnyéka (1974) K. Grahame: Szél lengeti a fűzfákat (1974) Vasile Alecsandri legszebb versei (1975) I. Minulescu: Nem az vagyok, akinek látszom (1977) T. Arghezi: Ének az emberről (1980)

Jegyzetek

Források dr. Gremsperger László és Gyeskó Ágnes: Ki kicsoda a magyar irodalomban?, Könyvkuckó, Budapest 1999.

https://mek.oszk.hu/00000/00019/html/index.htm

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Nem lehet-vita 1937 Romániai magyar összehasonlító irodalomtudomány Román–magyar irodalmi kapcsolatok Román Költők Műfordítás Erdélyben

Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar kritikusok Kategória:Romániai magyar újságírók Kategória:Brassóiak Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:Az Igaz Szó vezetői, újságírói