A Diósgyőri VTK (alapításkori név: Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre, később Diósgyőri Vasgyárak Testgyakorló Köre, ma DVTK, avagy Diósgyőri VTK)DVTK történelem egy több sportág bajnokságában csapatot, versenyzőket indító sportklub Miskolcon. Az egykori sokszakosztályos egyesület az 1990-es évek elején szétesett, a 2000-es évektől épült újjá. A klub színeiben többek között férfi és női labdarúgók (DVTK), női kosárlabdázók (DVTK HUN-Therm), jégkorongozók (DVTK Jegesmedvék), sakkozók (DVTK-EMSE), asztaliteniszezők (DVTK-Volán), E sportolók (DVTK ESPORT), valamint birkózók (DVTK-MVSI) szerepelnek.
Az egyik legismertebb magyar élvonalban szereplő labdarúgócsapat. A sportegyesületet 1910-ben eredetileg a Diósgyőri Vasgyárban dolgozó fiatalok hozták létre, ami csak a későbbiekben vált profi csapattá. 1940-ben szerepelt először a legfelsőbb osztályban, míg egyik fénykorát az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején élte a csapat. Ekkor kétszer megnyerte a Magyar Kupát, és bronzérmes lett az NB I-ben. A Diósgyőr híres a fanatikus szurkolóiról, hazai mérkőzésein még az 1990-es–2000-es években sem volt ritka a 8000– fős nézőszám, amivel Magyarország egyik legkedveltebb csapatának számít.
A klub az évek során sokat változott a tulajdonosok váltakozása, majd átmeneti megszűnése miatt. Története során új szakosztályok jelentek meg a klubban, de a rendszerváltás után ezek különváltak. A futballcsapat a kilencvenes években a Diósgyőri Football Club nevet viselte, és csak később, a klub újraindítása után vette fel újra a DVTK nevet.
Története A kezdeti évek Az első, Angliából származó futball-labda ajándékként került Diósgyőr-Vasgyárba, melyet a Magyar Királyi Vas-, Acél- és Gépgyár mintaasztalosa, Petőfi Sándor a fiának szánt. A gyermekek azonban nem sokáig élvezhették a játék örömét, mert a labda hamar tönkrement. Mivel a játékszer pótlása elmaradt, így a játék – melyet hamar megkedveltek – egy időre feledésbe merült.
1909. szeptember 19-én a miskolci sajtó a következő beszámolóval jelentkezett a miskolci labdarúgók egri vendégszereplése kapcsán: „Vasárnap délután volt a futballmérkőzés az ETE (Egri Torna Egyesület) és a miskolczi tornaegyesület (Diósgyőr – Miskolczi Rambellerek) tagjai között az Érsekkert mögötti térségen. A közönség arról győződött meg, hogy az egriek csapata már igen jól képzett, gyakorlott csapat, a diósgyőrieké kezdő játékos csapat. Erre vall, hogy az első félórában 0:3, a másodikban 0:8 volt az eredmény az egriek javára.”
A mérkőzés után két hónappal Vanger Vilmos elemi iskolai tanító és egy öt tagból álló bizottság kérelemmel fordult a helyi vasgyár igazgatójához egy labdarúgó-egyesület létrehozásának céljából. A példát a Miskolci Sportegyesület, a Diósgyőri Ifjúsági Kör és a Diósgyőr-Vasgyári Labdarúgó Ifjúság szolgáltatta, mely alapján Vangerék egy „szabályszerűen működő sportegyesület megalapítását határozzák el”. Az egyesület alapító gyűlésére 1910. február 6-án került sor a Vasgyár munkáséttermében. A gyűlés határozata alapján a klub Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre (DVTK) néven alakult meg. A vezető tisztségek a következő személyek között oszlottak meg: Vanger Vilmos az elnöki, Ihring Antal és Waisz Árpád az alelnöki, Erdélyi Andor a titkári, Hamza István a pénztárosi, Sárossy Lajos az intézői, Sebestyén Antal az ellenőri, Molnár Gyula az edzői, Rozlozsnik József a kellékesi feladatokat látta el.
1910. május 1-jén a DVTK a Miskolci Sportegyesülettel játszott gyakorló mérkőzést. Erről a következő jelent meg a korabeli sajtóban: „A vasgyári csapat színe piros-fehér. Mintegy két éve már, hogy a vasgyárban komoly gondolkodású iparos ifjú szövetkezett, s a maguk gyönyörűségére elkezdték az általánosan kedvelt labdarúgó játékot művelni. (…) Saját jószántukból, önerejükből, a kezdet sok nehézségeit és akadályát leküzdve, egy 70 tagból álló egyesületet képesek megalkotni, a léha mulatozások helyett szabad idejükben a sport nemes szórakozásában lelik ambíciójukat”.
A csapat első kapusa Révai Károly volt, a kulcsjátékosok pedig Posteiner Árpád, Ferenczi Sándor, Zeltner Hanzli, Wrbata Ferenc és a három Bova fiú voltak. A DVTK alapszabályának belügyminisztériumi jóváhagyására 1910-ben került sor, 1912-ben pedig a csapat már bajnoki mérkőzésen is részt vett. 1912. május 16-án került sor a Miskolci AK–Diósgyőr-Vasgyári TK barátságos mérkőzésre, mely a miskolci csapat fölényes győzelmét hozta. A mérkőzés végeredménye 11:0 lett. A Miskolczi Újság tudósítója így számolt be az összecsapásról: „A mérkőzés kezdetén óriási zápor tette csúszóssá a pályát, mely körülmény a labdatechnikát erősen befolyásolta. A játék egész menete alatt a MAK fölényesen erős tempót diktált, sőt az erős iramot a játék végéig bírta. A II. félidőben a DVTK részéről erőszakosság lép föl, ami két játékos kiállítását eredményezi.”
1916-ban és 1918-ban a klub megnyerte az észak-magyarországi kerületi bajnokság bajnoki címét. A DVTK 1920-ban már elmondhatta magáról, hogy megmérkőzött a korszak összes első osztályú csapatával. A diósgyőriek a magyar bajnokság első osztályában először az 1940–41-es idényben szerepeltek DiMÁVAG néven, és újoncként a 6. helyet sikerült elérniük.
Az első mérkőzés a magyar élvonalban Diósgyőr csapata 1940. augusztus 25-én szerepelt először a magyar labdarúgó-bajnokság első osztályában. Ellenfele az élvonalbeli tapasztalatokkal már rendelkező Csepel volt. A találkozó a vendég Csepel sikerét hozta (DiMÁVAG – WMFC Csepel: 3:4). A DVTK első találatát Fazekas szerezte a tizedik percben. A Diósgyőr első élvonalbeli mérkőzésen részt vevő csapatának összeállítása a következő volt: Lukács – Solt II, Felföldi, Bohus, Turán, Barta, Füzér, Berecz 1, Fazekas 1, Barna 1, Magyar.
A csapat első győzelmére az ötödik fordulóig kellett várni. A DVTK a Szolnoki MÁV elleni mérkőzést magabiztos nyerte 6:3 arányban, majd a szezon során sikerült legyőzniük az akkor világhírű Ferencvárost is Budapesten. A klub végül a 6. helyezést érte el története első NB1-es szezonjában, Füzér János és Berecz István összesen 33 góllal segítették a csapatot.
Az 1941/42-es szezon végén a tabella 8. helyét foglalta el a DVTK, és Miskolcon sikerült kiharcolniuk egy 3-2-es győzelmet a Ferencváros ellen. A klub az 1942-es Magyar Kupa döntőjébe is bejutott, az Újpest 6-3-as legyőzése után, azonban 2-6 arányban maradt alul, ismét a zöldek ellen.
1943-ban a csapat a 12. helyezést érte el, pozitívum a Ferencváros újbóli legyőzése Budapesten. A következő szezonban, egy helyet javítva, 11. lett a klub. Ebben az évben a Kupa negyeddöntőjéig menetelt a csapat, ahol azonban a Ferencváros kiejtette. Az 1944/45-ös szezon a 4. forduló után félbeszakadt, és nem lett bajnok meghirdetve. A miskolci csapat 4 meccs után az első helyen tartózkodott.
A 2. világháború végeztével a csapat Diósgyőri Vasas néven folytatta küzdelmeit. 1946-ban a klub kiesett az élvonalból, miután a 18. helyen zárt. A hidegháborús-korszak első NB2-es szezonjában majdnem sikerült is visszajutnia a klubnak, azonban 2 ponttal lemaradtak a feljutásról, ami végül a Mateosz Munkás SE-t illette. A következő kettő szezonban egy 5., illetve 6. helyet jegyezhetett fel magának a csapat. 1950-ben a DVTK megnyerte a másodosztályt, 2 ponttal a Kerámia SE előtt, így visszatért az élvonalba, Tomecskó József vezetésével.
A csapat a feljutást követően előbb a 8., majd a 11. helyet érte el. 1952-ben megvált Tomecskótól a vezetőség, helyére Szabó Pál került. Szabó vezetése alatt mindössze 4 bajnokit nyert meg a csapat, az utolsó két mérkőzését a szezonban 5-1, majd 0-7 arányban veszítette el az akkori MTK, illetve Újpest ellen.
1953-ban újra másodosztályú a csapat, azonban nem sok időt töltött ott hiszen 8 ponttal maga mögé utasítva a Miskolci Honvédot, bajnokként feljutott a Diósgyőr, Jávor Pál vezényletével. A csapat a feljutást követő szezonban a 9. helyet érte el, és hazai pályán mindössze három alkalommal maradt alul, a Honvéd, a Ferencváros illetve az MTK ellen. A DVTK történelmének legeredményesebb játékosa, Dobó Zoltán 16 találattal segítette a csapatot.
Az 1955-ös szezont a csapat a 12. helyen zárta, miután az utolsó fordulóban vereséget szenvedett a Dorogi Bányász ellen. A DVTK 2-0-ra vezetett Bujtor duplája révén, azonban a Dorogi csapat a meccs utolsó félórájában három gólt is tudott lőni válaszként.
A diósgyőri csapat történetében az első válogatottságot elérő játékos Berecz István volt. A korabeli diósgyőri válogatott játékosok között találhatjuk Dudás Zoltánt is, aki 1955-ben az Aranycsapat védelmében játszott a Csehszlovákia elleni, 3:1-es magyar győzelemmel végződő mérkőzésen. 1958-ban Szigeti Oszkár (a Werner–Szigeti–Paulás hátvédhármas tagja, amelyet ma is a legjobb védelemként tartanak számon a szurkolók) válogatottként szerepelt a 2:0-ra végződött Magyarország–Jugoszlávia mérkőzésen. Solymosi Ernő válogatottbeli pályafutása is a DVTK-ban indult, majd az Újpesthez került. Solymosi a válogatottban hatalmas lövőerejével tűnt ki. 1960 és 1968 között 38 válogatott mérkőzésen vett részt és 7 gólt szerzett. 1960-ban Rómában tagja volt az olimpiai bronzérmes csapatnak. 1962-ben a Chilében megrendezett világbajnokságon ötödik, 1964-ben pedig a Spanyolországban lebonyolított Európa-bajnokságon harmadik helyet ért el a magyar válogatottal. A szurkolók szemében legendássá vált Werner–Szigeti–Paulás hátvédhármas 1957. szeptember 8-án szerepelt először együtt. Szigeti Oszkár 1953. március 15-én, Paulás Tibor 1956. május 2-án, Werner Gyula pedig 1957. augusztus 25-én szerepelt először a DVTK-ban.(Szigeti válogatott mérkőzésének jegyzőkönyve)
1956-ban a DVTK megnyerte az NB2 keleti csoportját egyetlen ott töltött évad után, Felföldi Sándor vezényletével. A klub 30 mérkőzésen 85 gólt szerzett. A következő szezonnak Teleki Pállal vágott neki a DVTK, aki 1939-ben már irányította a csapatot.
Az 1957–58-as bajnoki szezonban került sor a DVTK 300-adik élvonalbeli mérkőzésére a Csepel ellen, és a csapat a Tatabánya ellen szerezte meg az ötszázadik élvonalbeli találatát. Ezt a mérkőzés tudósítója a következőképpen kommentálta: „Paulás hozza fel a labdát, Ivánhoz játszik, a jobbszélső nagy lendülettel elfut, s a tisztán álló Papp mintegy hat méterről okosan, belsővel a kapu jobb oldalába helyezi a labdát. 3:1”. A szezont a klub a 9. helyen zárta, és hazai pályán a bajnok MTK-t is legyűrte 2-1-re, Török Sándor és Pál László góljaival. Az 1958-59-es szezont ismét a 9. helyen fejezte be a Diósgyőr. Teleki utolsó mérkőzése a DVTK kispadján az 1958 decemberi, Szombathely elleni 2-0-s hazai vereség volt. A tavaszi idényben már Kiss Gábor látta el az edzői feladatokat. 1958 Júniusában 6 év után tudott nyerni a gárda a Ferencváros ellen, 3-2-re. 18,000 néző volt jelen a helyszínen.
A következő években tovább folytatódtak a DVTK sikerei. Sor került a klub századik élvonalbeli győzelmére, és az 1959–60-as szezonban első alkalommal lett a legjobb vidéki csapat (4. helyezés). A csapat hazai pályán mindössze kettő vereséget szenvedett az idényben. Az elért eredmény értékét emeli, hogy a szocializmusban a vidéki csapatoknak nehéz dolguk volt a favorizált budapesti klubokkal szemben. Emellett először került sor városi derbire is, mivel először játszott egyszerre két miskolci klub a magyar bajnokság első osztályában. Az 1960/61-es szezonban a csapatnak nem sikerült megismételnie a bravúrt, és búcsúzott az első osztálytól, miután az utolsó helyen zárt. Az egész évad során 12 pontot gyűjtött össze a csapat. A szezon első DVTK győzelmére Decemberig kellett várni, és az az megelőző mérkőzéseke nagy pofonokba szaladt bele a csapat az Újpest, az MTK, a Ferencváros illetve a Salgótarjáni BTC ellen.