Bárányos Zsolt (Budapest, 1975. december 15. –) magyar válogatott labdarúgó.
Pályafutása Bárányos Zsolt 1994-ben mutatkozott be az NB I-ben a Kispest-Honvéd színeiben, 1994. május 28-án az MTK ellen. A futballt a budapesti születésű Bárányos az ESMTK-ban kezdte, majd onnan került a kispestiek utánpótlásába. Első élvonalbeli gólját 1995. április 15-én a Ferencváros ellen lőtte. Ezt követően légiósnak állt, és bár járt próbajátékon a spanyol FC Barcelona csapatánál, végül a belga FC Lommel igazolta le. A belga bajnokságban 71 mérkőzésen húsz gólt szerzett, szerződése lejárta után hazatért és újra a Kispest-Honvéd játékosa lett. Nevelőegyüttesében három különböző időszakban játszott, 148 tétmérkőzésen 33 gólt szerzett, és kupagyőzelmet valamint bajnoki ezüstérmet ünnepelhetett. Az 1999–2000-es szezont kölcsönben a Ferencvárosnál töltötte, 31 bajnokin kilenc gól volt a mérlege.nemzetisport.hu: Bárányos: A Barcelona vitt volna, a menedzserek áldozata lettem, 2016. október 27.
Pályafutása során légióskodott még a görög Asztérasz Trípoliszban illetve megfordult alsóbb osztályú osztrák csapatnál is. Sikerei közül kemelkedik a Matáv Sopron tagjaként elért 2005-ös kupagyőzelem. 2009 februárjában 2 és fél éves szerződést írt alá a Lombard Pápa Termál FC-nél.nb1.hu: Bárányos: Lombard! , 2009. február 21. Az ezt követő években kisebb első osztályú, vagy alsóbb ligákban szereplő csapatoknál fordult meg, 2016 nyarától a Rákosmente KSK játékosa.JÁTÉKOSSORS. Bárányos Zsolt (RKSK): „Jobb, ha nem mondok semmit Dajka Lászlóról”, 2021. december 15.
A válogatottban A válogatottban 26 évesen mutatkozott be, 2002-ben, Csehország ellen (0–2). A nemzeti csapatban összesen hat meccsen lépett pályára, utoljára 2005 októberében Horvátország ellen kapott lehetőséget (0–0).
Sikerei, díjai Kispest-Honvéd Magyar Kupa-győztes (1): 1995-1996 Magyar bajnoki ezüstérmes (1): 1994-1995 Matáv Sopron Magyar Kupa-győztes (1): 2004-2005 Puskás Ferenc-díj : 1998
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Jegyzetek
További információk Profil a Nyíregyháza hivatalos honlapján Bárányos Zsolt adatlapja a HLSZ.hu-n Profil a footballdatabase.eu-n
Bárányos Zsolt adatlapja a national-football-teams.com-on Pályafutása statisztikái a fussballdaten.de-n NS online játékosprofil Fanzone adtalap Interjú Bárányos Zsolttal Bárányos Zsolt adatlapja a(z) ÖFB weboldalán
Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Budapest Honvéd labdarúgói Kategória:A KFC Lommel labdarúgói Kategória:A Ferencváros labdarúgói Kategória:A Vasas labdarúgói Kategória:Az FC Sopron labdarúgói Kategória:A REAC labdarúgói Kategória:Az Asztérasz Tripolisz labdarúgói Kategória:A Nyíregyháza Spartacus labdarúgói Kategória:A Lombard Pápa labdarúgói Kategória:A Szigetszentmiklósi TK labdarúgói Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Salgótarjáni BTC labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:Az NB I labdarúgói