Az addig Bizánci Birodalomhoz tartozó Egyiptom 641-re, az Amr ibn al-Ász vezette arab hódítás során került muszlim fennhatóság alá. Az első időkben a „helyesen vezetett”, majd omajjád kalifák helytartói irányították al-Fusztát központtal a tartományt. Az Omajjádokat 750-ben megbuktatták az Abbászidák, akik egy idő urán már nem tudták elég sikeresen egyben tartani a kalifátust, így arról többek között Egyiptom is elveszett számukra a 9. század közepén (Túlúnidák), majd véglegesen a 10. században (Ihsídidák) – igaz, ekkor névleges fennhatóságukat még meg tudták őrizni.

969-ben Egyiptom az imám és kalifa címmel uralkodó iszmáilita síita Fátimidák kezére került. Ők alapították meg Egyiptom új központját, az azóta fővárosként szolgáló Kairót (al-Káhira). 1171-ben a szunnita Szaláh ad-Dín, azaz Szaladin letette az utolsó, megrendült hatalmú fátimida kalifát, és szultánként elfoglalta a trónt. Az általa alapított ajjúbida dinasztia az 1250-es években megbukott, és egy nem dinasztikus alapon szerveződő szultánság jött létre a mamlúkok vezetésével, akik a szír térséget is tartósan ellenőrzésük alatt tartották.

A Mamlúk Birodalom központjául szolgáló Egyiptom az 1517-es oszmán hódításig független, majd a birodalmon belül autonóm – a 19. századra kvázi-független, részben britek ellenőrizte – státuszt élvezett, Muhammad Alitól származó pasái 1805–1914 között khedive címmel uralkodtak. Az első világháborúban Egyiptom ténylegesen is függetlenedett Isztambultól, és 1914–1922 között ismét szultáni, majd pedig 1922-től a monarchia 1953. június 18-án történő megbuktatásáig királyi című uralkodók irányították.

Története során mindvégig a Masrik (a hagyományos muszlim Kelet) legjelentősebb hatalmi és gazdasági erejű területei közé tartozott.

Független emírdinasztiák Az alábbi dinasztiák névlegesen az Abbászida Kalifátus függésében uralták Egyiptomot, a gyakorlatban azonban független államokat építettek ki.

Túlúnida Emirátus (868–905)

A dinasztia függetlenedésére a szamarrai anarchia néven ismert, a kalifátus időleges széteséséhez vezető káosz adott módot.

+UralkodóSzületési időHalálozási időÉlethosszUralkodási időUralkodási évekMegjegyzés Ahmad 835 szeptembere884. május 10. 48 év emír: 868 – 884 16 év Humáravajh 864896. január 18. 32 év emír: 884 – 896 12 évIbn Túlún fia. Dzsajs 881?896 novembere 15? év emír: 896 – 896 1 évHumáravajh fia. Hárún 882905. január 1. 23 év emír: 896 – 905 9 évHumáravajh fia. Sajbán?905 után ? emír: 905 1 évHumáravajh fivére.

Az ideiglenesen megerősödő Abbászidák helyreállították közvetlen uralmukat Egyiptomban.

Ihsídida Emirátus (935–969)

Az Abbászidák hatalmának teljes összeomlásával párhuzamosan szerzett hatalmat a dinasztiaalapító.

+UralkodóSzületési időHalálozási időÉlethosszUralkodási időUralkodási évekMegjegyzés Muhammad 882. február 5.946. július 24. 64 év emír: 935 – 946 11 év Unúdzsúr?961 januárja ? emír: 946 – 961 15 évIbn Tugdzs fia. Ali?966 januárja ? emír: 961 – 966 5 évIbn Tugdzs fia. Káfúr 905 körül968 áprilisa kb. 63 év emír: 966 – 968 2 évNúbiai fekete rabszolga, eunuch. Ahmad957969 után 12< év emír: 968 – 969 1 évAli kiskorú fia.

A fátimida hódítással Egyiptom kikerült a névleg Abbászida Birodalomhoz tartozó szunnita államok köréből.

Fátimida Kalifátus (969–1171)

Az iszmáilita síita Fátimidák magukat tekintették az iszlám világ legitim urainak, imámoknak, az Abbászidákat pedig illegitim bitorlóknak tartották. 909-től uralkodtak Észak-Afrika nagy része felett, Egyiptomot csak negyedik próbálkozásukra tudták elfoglalni 969-ben.

+UralkodóSzületési időHalálozási időÉlethosszUralkodási időUralkodási évekMegjegyzés al-Muizz 931. szeptember 26.975. december 19. 44 évkalifa: 969 – 975 6 év al-Azíz 955. május 10.996. október 14. 41 évkalifa: 975 – 996 21 év al-Hákim 985. augusztus 13.1021. február 13. (?) 35 év (?)kalifa: 996 – 1021 25 év az-Záhir 1005. június 20.1036. június 13. 30 évkalifa: 1021 – 1036 15 év al-Musztanszir 1029. július 2.1094. január 10. 64 évkalifa: 1036 – 1094 58 év al-Musztaali 1076. augusztus 24.1101. december 10. 25 évkalifa: 1094 – 1101 7 év al-Ámir 1096. december 31.1130. október 8. 33 évkalifa: 1101 – 1130 29 év al-Háfiz 1074 szeptembere1149. október 10. 75 évkalifa: 1130 – 1149 19 év az-Záfir 1133. február 23.1154. április 15. 21 évkalifa: 1149 – 1154 5 év al-Fáiz 1149. május 31.1160. július 23. 11 évkalifa: 1154 – 1160 6 év al-Ádid 1151. május 16.1171. szeptember 13. 20 évkalifa: 1160 – 1171 11 év

A dinasztikus problémák miatt megrendült legitimitású, a rivalizáló vezírek mellett tényleges hatalmat jó ideje nem gyakorló, keresztes támadásoknak kitett Fátimidák az 1160-as években az észak-szíriai és felső-mezopotámiai területeket uraló, szunnita Zangidák befolyása alá kerültek. Az utolsó két vezír ez utóbbiak hadvezére volt: a második, Szaladin 1171-re végleg felszámolta a fátimida uralmat.

Ajjúbida Szultanátus (1171–1254)

Szaladin 1174-ig a zangida Núr ad-Dín Mahmúd megbízottjaként tevékenykedett, annak halálakor viszont önállósodott és rövid úton részben meghódította, részben befolyása alá vonta a zangida területeket, önálló szultánságot kialakítva Egyiptomban, a szíriai és felső-mezopotámiai térségben pedig alárendelt fejedelemségeket hozott létre rokonai számára. A szunnita dinasztia legitimitását az abbászida kalifától kapott kinevezés biztosította.

+UralkodóSzületési időHalálozási időÉlethosszUralkodási időUralkodási évekMegjegyzés Szaladin11371193. március 3. 56 év szultán: 1171 – 1193 22 év Al-Aziz11711198. november 29. 27 év szultán: 1193 – 1198 5 év Al-Manszúr11881216 után 28< év szultán: 1198 – 1200 2 év I. al-Ádil 1145 januárja1218. augusztus 31. 73 év szultán: 1200 – 1218 18 év Al-Kámil 11771238. március 6. 61 év szultán: 1218 – 1238 20 év II. al-Ádil 12211248. február 9. 27 év szultán: 1238 – 1240 2 év Asz-Szálih Ajjúb 1205. november 5.1249. november 22. 44 év szultán: 1240 – 1249 9 év Al-Muazzam Túránsáh?1250. május 2. ? szultán: 1249 – 1250 1 év Sadzsar ad-Durr?1257. április 28. ? szultán: 1250 1 év Al-Asraf Múszá 12291263 34 év szultán: 1250 – 1254 4 év

Az Ajjúbidák bukásához dinasztikus küzdelmek, a saját mamlúkseregük túlzott megerősödése, illetve a keresztesek és a mongolok támadása vezetett. A hatalom a rabszolgából katonákká képzett mamlúkok kezébe került.

Mamlúk Szultanátus (1250–1517) Türk (bahri) mamlúkok (1250–1382; 1389–1390)

Név Uralkodása Megjegyzések al-Muizz Ajbak 1250; 1254–1257Ajjúb mamlúkjából lett atabég, majd szultán. I. Al-Manszúr Ali 1257–1259Ajbak kiskorú fia, helyette Kutuz gyakorolta a hatalmat.al-Muzaffar Kutuz1259–1260Ajbak mamlúkjából lett al-Manszúr Ali mellett atabég, majd lemondatása után szultán. az-Záhir Bajbarsz 1260–1277Ajjúb mamlúkja volt, Kutuz meggyilkolásával jutott trónra.asz-Szaíd Muhammad1277–1279Bajbarsz fia, Ajjúb bahri mamlúkjai megbuktatták. al-Ádil Szalámis1279Bajbarsz fia, asz-Szaíd Muhammad féltestvére volt. Kaláún bábszultánja volt, aki végül lemondatta.al-Manszúr Kaláún1279–1290Ajjúb bahrí mamlúkja volt, kulcsszerepe volt asz-Szaíd Muhammad megbuktatásában. Folytatta a Szentföld visszahódítását.al-Asraf Halíl1290–1293Kaláún fia, ő fejezte be a Szentföld visszahódítását. I. An-Nászir Muhammad 1293–1294Kaláún fia, először a trónon. al-Ádil Kitbuga 1294–1296 al-Manszúr Ládzsín 1296–1299 I. An-Nászir Muhammad 1299–1309másodszor a trónon al-Muzaffar Bajbarsz1309 I. An-Nászir Muhammad 1310–1341harmadszor a trónon al-Manszúr Abu Bakr 1341An-Nászir fia. al-Asraf Kúdzsuk 1341–1342An-Nászir fia, az előbbi féltestvére. an-Nászir Ahmad 1342An-Nászir fia, az előbbi féltestvére. asz-Szálih Iszmáíl 1342–1345An-Nászir fia, az előbbi féltestvére. al-Kámil Saabán 1345–1346An-Nászir fia, az előbbi édestestvére. al-Muzaffar Háddzsi 1346–1347An-Nászir fia, az előbbi féltestvére. an-Nászir Haszan 1347–1351első uralkodása asz-Szálih Szálih 1351–1354 an-Nászir Haszan 1354–1361másodszor a trónon al-Manszúr Muhammad 1361–1363 al-Asraf Saabán 1363–1377 II. Al-Manszúr Ali 1377–1382 asz-Szálih Háddzsi 1382először a trónon az-Záhir Barkúk 1382–1389bitorló, az első cserkesz (burdzsi) mamlúk származású szultán al-Manszúr Háddzsi 1389–1390asz-Szálih Háddzsí restaurációja alkalmával új titulust vett fel.

Cserkesz (burdzsi) mamlúkok (1382–1389; 1390–1517)

Név Uralkodása Megjegyzések az-Záhir Barkúk 1390–1399másodszor a trónon; ismét megbuktatta a restaurált hatalmú Háddzsitan-Nászir Faradzs1399–1405Barkúk fia, összeesküvéstől tartva elmenekült a palotából, mire lemondattákal-Manszúr Abd al-Azíz 1405Barkúk fia, Faradzs öccse. Bátyja távollétében kiáltották ki szultánnak, ám az visszatérve lemondattaan-Nászir Faradzs1405–1412másodszor a trónon; a lázadó szíriai helytartók elleni harcban fogságba esett és kivégezték al-Musztaín1412kalifa, Faradzs meggyilkolása után a lázadók tették szultánná; Még abban az évben lemondattákal-Muajjad Sajh1412–1421Barkúk mamlúkja, szíriai helytartó és lázadóal-Muzaffar Ahmad1421Sajh fia, kétéves csecsemőként került trónra az-Záhir Tatar 1421Barkúk mamlúkja, a csecsemő Ahmadot letéve került trónra, ám rövidesen elhunyt asz-Szálih Muhammad 1421–1422Tatar fia, tízesztendősen került trónra al-Asraf Barszbáj 1422–1438Barkúk mamlúkja, atabég Muhammad mellett, akit megbuktatva lett szultán al-Azíz Juszuf 1438Barszbáj fia, tizennégy évesen került trónra az-Záhir Csakmak 1438–1453Barkúk mamlúkja, Júszufot letéve került trónra al-Manszúr Uszmán 1453Dzsakmak fia, két hónap után megbuktatták al-Asraf Inál 1453–1461Barkúk mamlúkja, Uszmánt letéve került trónra al-Muajjad Ahmad 1461Ínál fia, hónapokon belül letették az-Záhir Huskadam 1461–1467al-Muajjad Sajh mamlúkja, Ahmad atabégje és megbuktatója az-Záhir Jalbáj 1467al-Muajjad Sajh mamlúkja, az előkelőségek jelölték ki Huskadam örökösének az-Záhir Timurbuga 1467–1468Dzsakmak mamlúkja, a hatalmi harc során tették trónra, majd két hónap múltán lemondatták al-Asraf Káitbej 1468–1496Dzsakmak mamlúkja, a hatalmi harc során tették trónra II. An-Nászir Muhammad 1496–1498Kájitbáj fia, tizennégy évesen került trónra; de önállósodási tervei miatt meggyilkolták az-Záhiir Kánszauh 1498–1500Kájitbáj mamlúkja, a befolyásos Túmán Báj tette trónra és buktatta meg al-Asraf Dzsanbulát 1500–1501Kájitbáj mamlúkja, atabég; Túmán Báj tette trónra és buktatta meg al-Ádil Túmán Báj 1501Kájitbáj mamlúkja, davádár, két elődjének trónra segítője és megbuktatója al-Asraf Kánszauh 1501–1516Kájitbáj mamlúkja, az előkelőségek tették trónra al-Asraf Túmán Báj 1516–1517Kánszauh unokaöccse, davádár. Elődje halála után választották szultánná, az oszmán hódítás során elvesztette hatalmát és életét.

Oszmán időszak

A oszmán törökök 1517-ben meghódították a Mamlúk Birodalmat. Innentől kezdve a Nílus völgye a török szultán befolyása alá tartozott, helytartóit Isztambulból nevezték ki. A birodalom válságával párhuzamosan a tényleges oszmán befolyás a 17. század végére elenyészett a térségben. Ha továbbra is voltak kinevezett helytartók, a tartomány vezetése a gyakorlatban a mamlúk eredetű, rivalizáló előkelőségek kezébe került.

1798–1801 között Napoléon Bonaparte tábornok csapatai szállták meg Egyiptomot, megrendítve a mamlúk elit hatalmát. Az Oszmán Birodalom megpróbálta helyreállítani uralmát Egyiptomban, de a tartomány megtartásához nem volt elég ereje, így 1805-től a hatalom az új, albán származású helytartócsalád kezébe került. Muhammad Ali Pasa végleg kiirtotta a korábbi mamlúk vezetést, és az oszmánokkal eleinte együttműködve, majd ellenük harcolva örökletessé tette a kormányzóságát. Egyiptom 1882-ben brit megszállás alá került, de a Muhammad Ali-dinasztia megőrizte a trónját, és Egyiptom jogi értelemben 1914 decemberéig az Oszmán Birodalom tartományát képezte, amikor az Egyesült Királyság egyoldalúan kinyilvánította Egyiptom elszakadását a szultánságtól, és mint „önálló államot”, saját protektorátusává tette.

A Muhammad Ali-dinasztia oszmán alkirályai (1805–1914)