A Chiqitita a svéd ABBA együttes 1979 januárjában megjelent első kimásolt kislemeze a Voulez-Vous című stúdióalbumról. Eredetileg az If It Wasn’t For The Nights című dal jelent volna meg elsőként kislemezen, mely végül nem jelent meg, azonban a Chiquitita munkálatainak befejezése után úgy döntöttek, hogy elhagyják az eredeti terveket, és ezt jelentetik meg elsőként.
Története
A Chiquitita című dalnak számos előzetes változata létezik, úgy mint „Kålsupare”, a „3 Wise Guys”, a „Chiquitita Angelina”, „In the Arms of Rosalita”.http://moodpoint.com/lyrics/abba/in_the_arms_of_rosalita.html A dal hangulatát és hangzását a perui El Condor Pasa (If I Could) című dal inspirálta, melyet 1978 decemberében Simon and Garfunkel rögzített, és jelentetett meg kislemezen 1979 januárjában.
Az angol nyelvű változat sikere nyomán megjelentették a spanyol változatot is, mely a Gracias Por La Música albumon is megjelent, és az ABBA egyik legsikeresebb spanyol nyelvű dala volt.
Videóklip
bélyegkép|bal|Részlet a videóklipből
A videóklipet a Svájci Alpokban forgatta a BBC a svájci ABBA show műsorhoz, a felvételt 1979-ben húsvétkor mutatták be egész Európában. A klipben egy hóember előtt énekelnek egy hegyoldalon.https://www.youtube.com/watch?v=p4QqMKe3rwY
Sikerek
A dal az ABBA egyik legnagyobb slágere volt, és az 1979-es UNICEF gálán is elhangzott, valamint a Music for UNICEF Concert című filmben is szerepelt. Az ABBA a dal jogdíjbevételeinek felét az UNICEF-nek ajánlotta fel. A dal slágerlistás első helyezés volt Belgiumban, Finnországban, Írországban, Hollandiában, Új-Zélandon, Spanyolországban, Svájcban, Mexikóban, Dél-Afrikában, valamint top 5-ös helyezés volt Svédországban és az Egyesült Királyságban. A dal így a Voulez-Vous album legkiemelkedőbb sikere, valamint a jótékonysági dalok közül is az egyik legismertebb. A mai napig a dalból származó bevételek 50%-a az UNICEF-et illeti meg.
A dal az Egyesült Királyság kislemezlistáján a 8. helyen debütált.
Argentínában 1979. július végéig a spanyol kiadásból darabot adtak el, míg az eredeti angol nyelvű változatból darabot értékesítettek.https://books.google.hr/books?id=6CMEAAAAMBAJ&pg=PT62&lpg=PT62&dq=yugoslavia+album+sales&source=bl&ots=AePxOfjVBk&sig=tXqgQ3ggwA1miVOXebUDdn9uh64&hl=en&sa=X&ved=0ahUKEwiBssvSwq7cAhXEA5oKHXv2AdkQ6AEIajAH#v=onepage&q=argentina&f=false
Megjelenések
7" Magyarország Pepita – SPSK 70375https://www.discogs.com/ABBA-Chiquitita-cw-Lovelight/release/1704728 A Chiquitita 5:26 B Lovelight 3:46
12" Németország Polydor – 2141 065https://www.discogs.com/ABBA-Chiquitita/release/1195261 A Chiquitita 5:26 B Lovelight 3:46
Slágerlista
Heti összesítések Slágerlista (1979–80)Helyezések Argentína Argentinian Singles Chart7 Ausztrália Kent Music Report4 Ausztria Austrian Singles Chart6 Belgium Belgian Singles Chart1 Kanada Canadian Singles Chart17 Chile Chilean Singles Chart5 Costa Rica Costa Rica Singles Chart1 Hollandia Dutch Top 40https://www.top40.nl/top40/1979/week-91 Hollandia Single Top 100https://dutchcharts.nl/showitem.asp?interpret=ABBA&titel=Chiquitita&cat=s1 Finnország Finnish Singles Chart1 Franciaország French Singles Chart13 Németország German Singles Chart3 Írország Ír slágerlista1 Olaszország Italian Singles Chart48 Japán Japanese Singles Chart19 Mexikó Mexican Singles Chart1 Új-Zéland New Zealand Singles Chart1 Norvégia Norwegian Singles Chart4 Spanyolország Spanish Singles Chart1 Svédország Swedish Singles Chart2 Svájc Swiss Singles Chart1 Egyesült Királyság UK Singles Charthttp://www.officialcharts.com/search/singles/chiquitita/?Day=&Month=01&Year=19582 Amerikai Egyesült Államok Billboard Hot 10029 Amerikai Egyesült Államok Billboard Adult Contemporary15 Amerikai Egyesült Államok Cashbox Top 100 Singles36
Év végi összesítések Slágerlista (1979)Helyezés Ausztrália ARIA40 Új-Zéland Recorded Music NZ9 SvájcSwiss Year-End Charts, 19799 Egyesült Királyság16 Amerikai Egyesült Államok (Joel Whitburn's Pop Annual)167
Feldolgozások, egyéb megjelenések
A Menudo nevű Puerto Ricó-i együttes Chiquitita címen jelentetett meg albumot, melyen szerepelt saját feldolgozásuk is. A dal szerepel a Mamma Mia! című filmben is, ahol Tanya és Rosie éneklik. Ekkor érkezik meg lánya három lehetséges apja, és a dalt barátai is éneklik, miközben vigasztalják. A dal nem jelent meg a hivatalos filmzene albumon. Leona Lewis előadta a dalt a brit X Factor adásában. A Chiquitita a Strawberry on the Shortcake című japán drámasorozat nyitódala volt. A dal hallható volt a Queer as Folk című film egyik epizódjának utolsó 2.04 percében. Charo előadta a dalt Renoban 1988-ban a Ballyban megrendezett koncertjén. 1991-ben Raúl di Blasio zongorista felvette saját változatát, mely Alrededor Del Mundo című albumán hallható. Stephen Gately felvette saját változatát az Abbamania: Tribute to Abba című albumra 1999-ben, amely 2004-ben is szerepelt az ABBA – Forever című albumon. 1980-ban Harangozó Teri is felvette saját változatát a Magyar Rádióban.https://www.youtube.com/watch?v=GgYo87pF2Co Zdenka Vučković saját változata hallható Zdenka című albumán. 2014. november 20-án Laleh Pourkarin is előadta a dalt az UNICEF rendezvényen New Yorkban.https://www.svd.se/ulvaeus-och-laleh-i-fn Sinéad O’Connor saját feldolgozása 1999-es Across the Bridge of Hope című albumán szerepel. A dalhoz klipet is forgatott.https://www.youtube.com/watch?v=iE3meFEZEyI A spanyol Amaia Montero saját változatát adta elő 2010-ben, mely a spanyol slágerlistára is felkerült.https://spanishcharts.com/showinterpret.asp?interpret=Amaia+Montero A dal elhangzik a Három óriásplakát Ebbing határában című 2017-ben bemutatott filmben is. Cher felvette saját változatát, mely Dancing Queen című albumán hallható.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:1979 kislemezei Kategória:ABBA-kislemezek