Aila Meriluoto (Pieksämäki, 1924. január 10. – Helsinki, 2019. október 21.) finn író, költő és műfordító.
Életpályája és munkássága Meriluoto első verseskötetét Üvegablak (Lasimaalaus) címmel adták ki 22 éves korában. A kötet sikeres volt mind a kritikusok, mind az olvasók körében. A legünnepeltebb és széles körben ismert költőnővé vált a háború utáni Finnországban. Korai költészetének központi témája a művészet és a nőiesség volt. Első gyűjteménye Rainer Maria Rilke hatását tükrözi. A Rémálmok (Pahat Unet, 1956) c. kötetében megjelent néhány szabadverse is. A következő kötetben, a Lépcsőkben (Portaat), melyet öt évvel később adtak ki, Merilouto rátalált saját, modern kifejezési formájára.
Meriluoto 13 évig Svédországban élt. 1974-ben költözött vissza Finnországba, itt költészetének nyelvezete ismét megváltozott, közelebb kerülve az élőbeszédhez.
Versei mellett Meriluoto írt regényeket és ifjúsági könyveket, valamint fordította Harry Martinson, Rainer Maria Rilke, Shakespeare és Goethe munkáit is.
1948–1956 között élt együtt férjével, a szintén költő és prózaíró Lauri Viitával. Róla és viharos házasságáról életrajzi regényében írt.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:1924-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Finn költők, írók Kategória:20. századi költők, írók Kategória:Finn nők Kategória:Finn műfordítók