David Schumacher (Bergheim, 2001. október 23.–) német autóversenyző.
Magánélete Édesapja a korábbi Formula–1-es versenyző Ralf Schumacher, nagybátyja pedig a hétszeres-világbajnok Michael Schumacher. Unokatestvére, Mick szintén autóversenyző, aki korábban szintén a királykategória mezőnyének tagja volt. Párja a magyar autóversenyzőnő, Keszthelyi Vivien, aki 2026-ban a felesége lett.
Pályafutása A kezdetek: 2011–2017 Schumacher már fiatal korában részt vett különböző gokart versenyeken. Első komolyabb eredményét 2017-ben érte el, amikor is második lett a német gokart-bajnokságban.
Az első együléses bajnokságok - Formula–4 és Formula–3: 2018–2022 Élete első együléses versenyén 2018-ban vett részt. 2017 augusztusában bejelentésre került hogy a Német Formula–4-es bajnokság mezőnyének tagja lesz és hogy a szezont a US Racing színeiben teljesíti. A szezon során 103 pontot szerzett, ezzel pedig a 9. pozíciót érte el a a szériában és az év újonca lett a kategóriában. Az idény kezdete előtt a Rasgaira Motorsports csapattal teljesítette az Arab Formula–4-es bajnokság fordulóit. 3 győzelemmel és 16 dobogóval, 2. lett a bajnokság végén. Két versenyhétvége erejéig az Euroformula Open bajnokság és a Spanyol Formula–3-as bajnokság versenyein is részt vett. 2019-ben két bajnokságban állt rajthoz; a Formula–3 Ázsia-bajnokságban, ahol két versenyhétvégét teljesített és egy dobogót is szerzett, valamint a Formula Regionális Európa-bajnokságban. 2019. szeptember 24-én bejelentették, hogy ő veszi át a Monzában megsérült Alex Peroni helyét a Campos Racing színeiben az FIA Formula–3 bajnokság szezonzáróján. A versenyeket a 22., illetve a 20 pozícióban zárta.
2020. február 5-én a Charouz Racing System bejelentette, hogy a német fiatal csatlakozik hozzájuk a 2020-as idényre. A spanyol hétvége után nem sokkal, augusztus 19-én hivatalossá vált, hogy szezon közben elhagyja a csapatot, mivel 12 futam alatt pont nélkül állt a bajnoki tabellán. A legjobb eredménye egy 12. pozíció volt a Ausztriából. Augusztus 25-én nyilvánosságra hozta, hogy a brit Carlin Buzz Racing csapatához szerződik.
2021. február 5-én bejelentésre került, hogy az olasz Trident versenyzője lesz a 2021-es szezonban. A szezonnyitó hétvége második versenyén az első sorból indulhatott, a rajt után kis időre átvette a vezetést, de a 15. körben összeütközött Enzo Fittipaldival és kiesett. Az osztrák nagydíj második sprintfutamán a fordított rajtrács miatt az élről kezdhetett, amely pozíciót végig tartotta és ezzel egyszerre első pontjait, első dobogóját és első futamgyőzelmét ünnepelhette a Formula–3-ban. A belga forduló második versenyén csapattársa, Jack Doohan mögül startolhatott, végül ugyanitt, a 2. helyen látta meg a kockás zászlót, második dobogóját szerezve. A hollandiai Zandvoortban, szeptember 5-én sokáig a legjobb háromban haladt, de két körrel a vége előtt Victor Martinssal ért össze és ütközött falnak. Az év végi összetett pontversenyben a 11. pozícióban zárt.
2022. április 20-án korábbi csapata, a Charouz Racing System hívta vissza a 2022-es kiírás Imolában lebonyolított hétvégéjére, Ayrton Simmons pótlására.
A sportautózás világa - DTM : 2022– 2021 novemberében a francia Paul Ricard versenypályán tesztelte a Haupt Racing Team Mercedes AMG GT3 Evo versenyautóját. 2022. február 22-én az amerikai Team Winward szerződtette a 2022-es Német túraautó-bajnoki szezonra (DTM) a regnáló bajnok Maximilian Götz és Lucas Auer mellé. Korábban édesapja, Ralf is megfordult a szériában, 2008 és 2012 a Mercedes gyári pilótájaként.
Eredményei Karrier összefoglaló Év Bajnokság Csapat Verseny Győzelem Pole Leggyorsabbkör Dobogóshelyezés Pont Helyezés 2017–18 Arab Formula–4-es bajnokság Rasgaira Motorsports 20 3 5 4 16 325 2. 2018 ADAC Formula–4 US Racing–CHRS 20 0 0 0 0 103 9. Euroformula Open RP Motorsport 4 0 0 0 0 0 HN† Spanyol Formula–3-as bajnokság 4 0 0 0 0 38 6. 2019Formula Regionális Európa-bajnokság US Racing 24 4 5 3 9 285 4. Formula–3 Ázsia-bajnokság Pinnacle Motorsport 6 0 0 0 1 43 8. Formula–3 Campos Racing 2 0 0 0 0 0 32. Makaói nagydíj Sauber Junior Team by Charouz 1 0 0 0 0 — 21. 2019–20 MRF Challenge Formula–2000 MRF Racing 4 1 2 2 4 82 9. 2020 Formula–3 Charouz Racing System 12 0 0 0 0028. Carlin Buzz Racing 6 0 0 0 0 2021 Formula–3 Trident 20 1 0 0 2 55 11. 2022 DTM Team Winward 15. 0 0 0 0 0 28. Formula–3 Charouz Racing System 4 0 0 0 0 0 28. 2023 DTM Team Winward 16. 0 0 0 0 16 25. GT Európa Endurance-kupa - Gold 5 1 1 0 3 88 3. 2024 ADAC GT Masters Haupt Racing Team 13 3 2 2 5 172 3. * A szezon jelenleg is zajlik. † Mivel Schumacher vendégversenyző volt, így nem jogosult pontszerzésre.
Teljes FIA Formula–3-as eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 Helyezés Pont 2019 Campos Racing ESPFEA ESPSPR FRAFEA FRASPR AUTFEA AUTSPR GBRFEA GBRSPR HUNFEA HUNSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR RUSFEA RUSSPR 32. 0 2020 Charouz Racing SystemAUT1FEAAUT1SPRAUT2FEAAUT2SPRHUNFEAHUNSPRGBR1FEAGBR1SPRGBR2FEAGBR2SPRESPFEAESPSPR 28. 0 Carlin Buzz RacingBELFEABELSPRITAFEAITASPRMUGFEAMUGSPR 2021 Trident ESPSP1 ESPSP2 ESPFEA FRASP1 FRASP2 FRAFEA AUTSP1 AUTSP2 AUTFEA HUNSP1 HUNSP2 HUNFEA BELSP1 BELSP2 BELFEA NEDSP1 NEDSP2 NEDFEA RUSSP1 RUSSP2 RUSFEA 11. 55 2022 Charouz Racing System BHRSPR BHRFEA IMOSPR IMOFEA ESPSPR ESPFEA GBRSPR GBRFEA AUTSPR AUTFEA HUNSPR HUNFEA BELSPR BELFEA NEDSPR NEDFEA ITASPR ITAFEA 28. 0 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.
Teljes DTM eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Helyezés Pont 2022 Mercedes-AMG Team Winward ALG1 ALG2 LAU1 LAU2 IMO1 IMO2 NOR1 NOR2 NÜR1 NÜR2 SPA1 SPA2 RBR1 RBR2 HOC1 HOC2 28. 0 2023 Mercedes-AMG Team Winward OSC1 OSC2 ZAN1 ZAN2 NOR1 NOR2 NÜR1 NÜR2 LAU1 LAU2 SAC1 SAC2 RBR1 RBR2 HOC1 HOC2 25. 16
Teljes ADAC GT Masters eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Helyezés Pont 2024 Haupt Racing Team OSC16 OSC2Ki ZAN16 ZAN23 NÜR11 NÜR21 SPA1Ki SPA27 RBR12 RBR21 HOC11 HOC27 3. 174
Jegyzetek
További információk DriverDB honlapja
Kategória:Német autóversenyzők Kategória:2001-ben született személyek Kategória:Élő személyek