A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság egy 19. század végén létrehozott magyar keresztény irodalmi társaság.

Története A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság 1888-ban, a magyar evangéliumi reformált (református) és ágostai hitvallású (evangélikus) egyháznak számos tagjának egyesüléséből alakult. Célja volt, hogy a hazai protestáns tudományos irodalomnak, elsősorban a protestáns egyháztörténelemnek művelését, továbbá a nép között az erkölcsi és vallásos irányú olvasmányok terjesztését és egyházközségi könyvtárak létrejöttét előmozdítsa. A rendes tagok legalább öt éven át 6 forint, a pártoló tagok legalább 3 éven át 3 forint évi díjat fizettek; pártfogókul azokat tekintették, akik legalább 500 forint; alapítóknak, akik legalább 100 forint; segélyezőknek, akik 100 forintnál kisebb összeget fizettek vagy kötelezvényen biztosítottak a társaság céljaira. Az igazgató választmány 20 fővárosi és 30 vidéki tagból állt.

Az első világháborút követő zavaros állapotok között, 1921-ben beszüntette a működését. 1924-ben újjáalakult, és az 1940-es évekig működött.

Az összes tagok száma a 19. század végén mintegy 1300 fő volt, akik évdíjaiból és az 54.000 forintnyi készpénzben és kötelezvényeken tett alapítványokból a társaság évi jövedelme és kiadása 8-9000 forint volt.

Kiadványai A társaság kiadványai a következők voltak témakörük szerint: Időszaki folyóirat. Az időszaki folyóirat Protestáns Szemle cím alatt jelent meg évenként 10 füzetben összesen 40 ív terjedelemben, amelyet minden rendes és pártoló tag díjtalanul kapott; Egyháztörténelmi emlékek és monográfiák, amelyek a rendes tagok könyvilletményét képezték, évenként 25-35 ív terjedelemben lettek kiadva: A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság Kiadványai (20 kötet) Magyar Protestáns Egyháztörténeti Monográfiák (1898–?) A Protestáns Irodalmi Társaság Házi Kincstára (1897–1916, 16 kötet) ; Magyar Protestáns Egyháztörténeti Adattár (1902–1934, 15 évfolyam)Zoványi, i. m. Vallásos és erkölcsi irányú népes tartalmú olvasmányok: Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai cím alatt jelentek meg (1894–1918, 245 füzet) ; ;

Vezetőség Elnökei Lelkészi elnökei: Szász Károly (1889–1896) Gyurátz Ferenc (1896–1904) Zelenka Pál (1904–1905) Bachát Dániel (1905–1906) Antal Gábor (1907–1914) Baltazár Dezső (1915–1920) Ravasz László (1924–1931) Kapy Béla (1931–1938) Makkai Sándor (1938–1940-es évek) Világi elnökei: Hegedűs Sándor (1899–1906) Zsilinszky Mihály (1907–1915) gr. Tisza István (1915–1918) gr. Bethlen István (1924–1938) br. Kaas Albert (1931–1934) Tomcsányi Vilmos Pál (1934–1938) Hegedűs Lóránt (1938–1943) Fáy István (1943–1940-es évek)

Másodelnökei Lelkészi másodelnökei: Antal Gábor (1903–1907) Baksay Sándor (1907–1915) Petri Elek (1915–1921) Kapy Béla (1924–1931) Világi másodelnökei: br. Radvánszky Béla (1889–1895) Hegedűs Sándor (1895–1899) Zsilinszky Mihály (1903–1907) gr. Tisza István (1907–1915) Zsilinszky Mihály (1915–1921) br. Kaas Albert (1924–1931)

Főtitkárai Zsilinszky Mihály (1889–1889) Kenessey Béla (1889–1895.) Szőts Farkas (1895–1915) Raffay Sándor (1915–1918) Maday Gyula (1918–1921) Török Pál (1923–1938) Szabolcska László (1938–1940-es évek)

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar irodalmi társaságok