dr. Szilágyi Szilárd (Silaro) (Siklós, 1959. június 13.) magyar festőművész.

Élete Szülei pedagógusok. Édesapja a magyarbólyi, bakócai, bükkösdi nevelőotthonok igazgatója volt, édesanyja tanítói, tanári végzettsége után gyógypedagógusi, később pszichológusi diplomát is szerzett. Apja a pécsi Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ igazgatójaként, anyja a Nevelési Tanácsadó vezetőjeként ment nyugdíjba. 1964-ben Pécsre költöztek, Eszter húga már ott született.

Iskoláit Pécsett végezte. A Gyakorló Általános iskolában német nyelvet is tanult. Mivel abban az időben aktívan sportolt, öttusázott, az akkori Komarov Gimnázium (ma Babits Mihály Gyakorló Gimnázium) sporttagozatán kezdte a középiskolát, azonban később a Széchenyi Gimnáziumban érettségizett. Humán érdeklődése miatt a Jogi Egyetemre felvételizett, majd a sorkatonai szolgálat után meg is kezdte tanulmányait. Diplomáját 1983-ban kapta kézhez. Az egyetemi évek alatti szakmai gyakorlatok során világossá vált számára, hogy a hivatali munka, a kötöttség nem neki való. A Pécsi Galériában kezdett dolgozni, mivel a képzőművészet iránti érdeklődése az egyetemi évek alatt komolyra fordult. Ezt a munkát – viszonylagos kötetlensége, változatossága miatt – szerette, 1985-ben mégis váltott, vállalkozóként teljesen a maga ura lett.

A természet szeretetéből fakadóan a fák, vizek, állatok, halak állandó motívumai képeinek. A színekkel, formákkal, ritmusokkal, az emberek groteszk, néha torz ábrázolásával a világhoz való viszonya, gondolatai, érzései vetülnek a vászonra, papírra.

Kiállításai Számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt, a fontosabbak a következők:

1984 Pécs, Helyőrségi Művelődési Otthon 1985 Kecskemét 1987 Frankfurt am Main (Wasserweg Galéria) 1988 Budapest, FMK (Fiatal Művészek Klubja) Galéria 1988 Pécs (Kisgaléria) 1989 Békéscsaba (Tégla Galéria) 1990 Frankfurt am Main (McCann Erikson Galéria, Galéria Arietta) 1991 Pécs, Kisgaléria (Dechandt Antal szobrászművésszel) 1991 Párizs, Ader Tajan Aukciós Ház 1992 Budapest, (Galéria by Night) 1996 Pécs, Képcsarnok – Ferenczy terem 2001 Pécsi Galéria Pincegalériája 2004 Pécs, Civil Közösségek Háza 2008 Kalocsa, Városi Galéria (Dechandt Antal szobrászművésszel) 2009 Pécsi Galéria 2011 Budapest (Melange Gallery) 2016 Pécs, Hungary 2016 Budapest (Union Gallery)

Jegyzetek

Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar festők Kategória:Siklósiak Kategória:Pécsi képzőművészek