Az Egyesült Királyság legnagyobb példányszámban eladott albuma a Greatest Hits, a brit Queen rockegyüttes válogatáslemeze, amely először 1981-ben jelent meg. 2022 júliusáig több mint hétmillió példányban kelt el, ebből körülbelül letöltés formájában. A Queen második válogatásalbuma, a Greatest Hits II 1991-es megjelenése óta több mint 3,9 millió példányban fogyott, amelybe beleszámítanak a két albumot tartalmazó díszdobozos kiadások eladásainak 50%-a, valamint a Queen három Greatest Hits albumát tartalmazó box setek eladásainak 33%-a is.

Az Egyesült Királyság 40 legnagyobb példányszámban eladott albuma közül több mint a fele brit előadóktól származik, a fennmaradó albumok pedig az Egyesült Államokból, Kanadából, Svédországból, Jamaicából és Írországból származó előadók művei. Hat előadó szerepel a listán egynél több albummal, közülük Michael Jackson az egyetlen, aki három albummal is jelen van. A legtöbbször szereplő lemezkiadó az Epic Records, amely négy albummal képviselteti magát. Az évtizedek közül a 2000-es évek dominálnak a listán: a negyven album közül tizenkettő ebben az időszakban jelent meg, annak ellenére, hogy ekkor már csökkentek a lemezeladások, és egyre nagyobb méreteket öltött az internetes kalózkodás.

Az albumeladási adatokat gyűjtő Official Charts Company (OCC) meghatározása szerint albumnak minősül minden olyan zenei kiadvány, amely négynél több számot tartalmaz, vagy hossza meghaladja a 25 percet. Az albumeladási listákat először a Record Mirror zenei magazin tette közzé, amely 1956. július 22-i héttől kezdve heti rendszerességgel összeállította az ország öt legkelendőbb lemezének rangsorát. A Record Mirror első listavezető albuma Frank Sinatra Songs for Swingin’ Lovers! című lemeze volt. Azóta öt album lépte át az ötmilliós eladási határt: a Queen Greatest Hits, az ABBA Gold: Greatest Hits, a The Beatles Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band, Adele 21, valamint az Oasis (What’s the Story) Morning Glory? című albuma. 1994 óta az albumeladásokat az OCC követi nyomon, amely ettől kezdve a heti UK Albums Chart összeállításáért is felel.

Az albumok értékesítési minősítéseit a British Phonographic Industry (BPI) ítéli oda a kiszállított példányok, a fizikai eladások és a digitális letöltések alapján, 2015 júniusa óta pedig az album dalainak streamelése is beleszámít. A BPI nem sokkal 1973 áprilisi megalakulása után vezette be a minősítéseket. Kezdetben ezek az albumgyártók bevételein alapultak: a font bevételt elérő albumok ezüst-, a fontos bevételt elérők arany-, az 1 millió fontos bevételt elérők pedig platinalemez-minősítést kaptak. A következő hat év során az ezüst- és aranyminősítés küszöbértékét kétszer is megemelték, míg a platinalemez határa változatlanul 1 millió font maradt. 1979 januárjában ezt a rendszert megszüntették, és a minősítések alapját a kiskereskedőknek értékesített példányszám képezte: eladott példányért ezüst-, -ért arany-, -ért pedig platinalemez járt. A többszörös platinalemez-minősítést 1987 februárjában vezették be, a digitális letöltések pedig 2004 óta számítanak bele az eladott példányszámba. Az 1973 áprilisa előtt megjelent albumok minősítéseit 2013 augusztusában visszamenőleg is odaítélték az 1994 utáni eladások alapján, majd 2016 februárjában ismét felülvizsgálták az összes korábbi értékesítés figyelembevételével. A legmagasabb minősítést a Queen Greatest Hits albuma érte el, amely huszonötszörös platinalemez státuszt kapott, ami 7,5 millió eladott egységnek felel meg.

A legkelendőbb albumok

+A legnagyobb példányszámban elkelt albumok AngliábanAlbumElőadóKiadóMegjelenésAlbumlistáshelyezésEladásPlatina minősítések száma1Greatest HitsQueenEMI1981 október17,5 millió+25×2Gold: Greatest HitsABBAPolydor1992 szeptember16,6 millió+22×What's the Story Morning Glory?OasisCreation1995 október15,7 millió+19x21AdeleXL2011 január15,7 millió+19×5Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club BandParlophone1967 június15,4 millió+18×6RumoursFleetwood MacWarner Bros.1977 február15,1 millió+17×7Pink FloydHarvest1973 március24,8 millió+16×ThrillerMichael JacksonEpic1982 november14,5 millió+15×LegendIsland/Tuff Gong1984 május14,5 millió+15×Brothers in ArmsDire StraitsVertigo1985 május14,5 millió+15×Back to BlackIsland2006 október14,5 millió+15×÷Ed SheeranAsylum2017 március14,5 millió+15×13BadMichael JacksonEpic1987 augusztus14,2 millió+14×MadonnaSire1990 november13,9 millió+13×Greatest Hits IIQueenEMI/Parlophone1991 október13,9 millió+13×1Apple2000 november13,9 millió+13×xAsylum2014 június13,9 millió+13×25AdeleXL2015 november13,9 millió+13×Bat Out of HellMeat LoafEpic1977 október33,6 millió+12×StarsSimply RedEast West1991 szeptember13,6 millió+12×Come On OverMercury1997 november13,6 millió+12×Lady GagaInterscope2009 január13,6 millió+12×Bridge over Troubled WaterSimon & GarfunkelCBS1970 január13,3 millió+11×Urban HymnsHut1997 szeptember13,3 millió+11×=23Back to BedlamAtlantic2004 november13,3 millió+11×Curtain Call: The HitsEminemInterscope2005 december13,3 millió+11×ChristmasMichael BubléReprise2011 november13,3 millió+11×The Joshua TreeU2Island1987 március13,0 millió+10×=28Dirty DancingEredeti filmzeneRCA1987 augusztus43,0 millió+10×Definitely MaybeOasisCreation Records1994 augusztus13,0 millió+10×Jagged Little PillAlanis MorissetteMaverick1995 június13,0 millió+10×SpiceSpice GirlsVirgin1996 november13,0 millió+10×White LadderDavid GrayIHT/East West1998 november13,0 millió+10×I’ve Been Expecting YouRobbie WilliamsChrysalis1998 október13,0 millió+10×No AngelDidoArista2000 október13,0 millió+10×A Rush of Blood to the HeadColdplayParlophone2002 augusztus13,0 millió+10×Number OnesMichael JacksonEpic2003 november13,0 millió+10×=28SpiritSyco2007 november13,0 millió+10×Only by the NightKings of LeonHand Me Down2008 szeptember13,0 millió+10×Crazy LoveReprise2009 október13,0 millió+10×In the Lonely HourSam SmithCapitol2014 június13,0 millió+10×The Greatest ShowmanFilmzeneAtlantic2017 december13,0 millió+10×Tubular BellsMike OldfieldVirgin1973 május12,7 millió+9xJeff Wayne’s Musical Version of The War of the WorldsJeff WayneCBS1978 június52,7 millió+9xGracelandPaul SimonWarner1986 augusztus12,7 millió+9xTango in the NightFleetwood MacWarner1987 április12,7 millió+9xTracy ChapmanTracy ChapmanElektra1988 május12,7 millió+9x…But SeriouslyPhil CollinsVirgin1989 november12,7 millió+9xThe Very Best of Elton JohnElton JohnPolygram1990 október12,7 millió+9xNevermindNirvanaDGC1991 szeptember72,7 millió+9xTalk on CornersThe CorrsAtlantic1997 október12,7 millió+9xLadies & Gentlemen: The Best of George MichaelGeorge MichaelEpic1998 november12,7 millió+9xThe Man WhoTravisIndependiente1999 május12,7 millió+9xThe Marshall Mathers LPEminemAftermath2000 május12,7 millió+9xParachutesColdplayParlophone2000 július12,7 millió+9xCome Away with MeNorah JonesBlue Note2002 február12,7 millió+9xLife for RentDidoArista2003 szeptember12,7 millió+9xScissor SistersScissor SistersPolydor2004 február12,7 millió+9xHopes and FearsKeaneIsland2004 május12,7 millió+9xX&YColdplayParlophone2005 június12,7 millió+9xBeautiful WorldTake ThatPolydor2006 november12,7 millió+9x+Ed SheeranAsylum2011 szeptember12,7 millió+9x

Lásd még

A legnagyobb példányszámban eladott albumok listája

Megjegyzések

Jegyzetek

Kategória:Zenei listák Kategória:Zenei albumok Kategória:Brit könnyűzene Kategória:Kulturális rekordok