A Portré a lángoló fiatal lányról (eredeti cím: Portrait de la jeune fille en feu, angolul Portrait of a Lady on Fire) 2019-ben bemutatott romantikus filmdráma, melyet Céline Sciamma írt és rendezett. Főszerepben Noémie Merlant és Adèle Haenel látható. A 18. század végi Franciaországban játszódó film egy tiltott kapcsolat történetét meséli el egy arisztokrata és egy festő között, akit a lány portréjának elkészítésével bíztak meg.
A film nagy sikert aratott a 2019-es cannes-i fesztiválon, ahol elnyerte a Queer Pálma és legjobb forgatókönyv díját is, elsőként nő által rendezett filmként a fesztivál történetében.
Franciaországban 2019. szeptember 18-án, Magyarországon 2019. december 26-án mutatták be a mozikban.
A 77. Golden Globe-gálán jelölték a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.
Cselekmény A történet 1770-ben, Bretagne félszigetén, Franciaországban játszódik. Marianne-t, a festőnőt, egy grófnő azzal bízza meg, hogy készítsen portréfestményt Héloïse-ról, akit ennek segítségével akarnak kiházasítani. Héloïse, aki nem akar feleségül menni a neki szánt férfiúhoz, megtagadja a festmény elkészítésének lehetőségét. A festőnő ezért egy női társalgónak adja ki magát és éjjel, az emlékeire hagyatkozva kezdi megfesteni a portrét.
Mikor a kép elkészül, megmutatja azt Heloise-nak, felfedve ezzel valódi személyazonosságát és célját. Héloïse nagyon kritikus a portréval szemben, ezért Marianne úgy dönt, megsemmisíti azt. A grófnő el akarja bocsátani Marianne-t, de Héloïse kijelenti, hogy készen áll egy második portré elkészítésére.
A grófnő néhány napig távol van, a két fiatal nő egyedül marad a szolgálólánnyal, Sophie-val. Romantikus és érzéki kötelék alakul ki Marianne és Héloïse között. A Marianne által készített második portré sokkal jobb, mint az első, de Marianne féltékenységet érez Heloise leendő párja iránt.
Heloise végül Milánóban házasságot köt, Marianne-nel fennálló kapcsolata véget ér. A film végén Marianne újból látja Héloïse-t az operában, ahol Antonio Vivaldi Négy évszak című művét hallgatják.
Szereplők Noémie Merlant – Marianne Adèle Haenel – Héloïse Luàna Bajrami – Sophie Valeria Golino –A grófnő
Háttér és forgatás A forgatás 2018 októberében kezdődött és 38 nap alatt fejeződött be. Helyszínei Saint-Pierre-Quiberon és La Chapelle-Gauthier voltak.
A filmben látható festményeket és vázlatokat Hélène Delmaire festőművész készítette. A forgatás során minden nap 16 órát festett, és bár a filmben ő maga nem szerepel munka közben keze több jelenetben látható.
Bemutató 2018. augusztus 22-én az MK2 filmforgalmazó vállalat megkezdte a filmre vonatkozó nemzetközi jogok értékesítését, miután a Pyramide Films megszerezte a franciaországi forgalmazói jogokat. 2019. február 10-én a Curzon Artificial Eye megszerezte az Egyesült Királyságra vonatkozó jogokat, ahogy a Karma Films Spanyolországban, a Cinéart a Benelux államokban, a Folkets Bio pedig Svédországban. A Neon és a Hulu május 22-én megszerezték az Észak-Amerikára vonatkozó forgalmazói jogokat.
Bemutatója 2019. szeptember 18-án volt Franciaországban, korlátozott számban néhány moziban december 6-től az Egyesült Államokban is vetítették, míg 2020. február 14-től országszerte műsorukra tűzik a mozik. Az Egyesült Királyságban 2020. február 28-án mutatják be, Magyarországon 2019. december 26-tól vetítik a Mozinet forgalmazásában.
Fogadtatás Kritikai visszhang A Rotten Tomatoes weboldalán a film 97%-os minősítést és 9,1 pontot kapott 125 kritikus véleménye alapján. Az oldal véleménye szerint a Portré a lángoló fiatal lányról "elgondolkodtató dráma egy erőteljes romantikus történet keretében". A súlyozott átlagokkal dolgozó Metacritic oldalán 100-ból 95 pontot kapott a film 29 kritikus véleménye alapján.
Díjak, jelölések Díj Díjátadó időpontja Kategória Jelölt(ek) Eredmény ForrásCannes-i fesztivál2019. május 25. Queer PálmaCéline Sciamma Legjobb forgatókönyv díja Európai Filmdíj2019. december 7. Legjobb rendező Céline Sciamma Legjobb színésznő Noémie Merlant Adèle Haenel Legjobb forgatókönyvíró Céline Sciamma Európai Egyetemi Filmdíj Portré a lángoló fiatal lányról A New York-i filmkritikusok díja 2019. december 7. A legjobb idegen nyelvű film Portré a lángoló fiatal lányról Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetsége 2019. december 8. Legjobb operatőr Claire Mathon
Jegyzetek
Fordítás
További információ
Kategória:2019 filmjei Kategória:Francia filmdrámák Kategória:Francia történelmi filmek Kategória:Párizsban játszódó filmek Kategória:Mozinet-filmek