Frederick William Franz a Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania (Jehova Tanúi jogi szervezete) egyik elnöke volt. 1945 és 1977 között alelnök volt; és 1978-ig a Vezető Testület tagja. A tisztséget Nathan Homer Knorr-től vette át, és Milton George Henschel követte őt.

Életének első szakasza A Kentuckybeli Covingtonban született. Édesapja, aki Németországban született, lutheránusnak vallotta magát, és őt is lutheránusnak keresztelték a szokásos módon. Ezután kiállították a keresztlevelét. Két bátya volt, Albert Edward és Herman Frederick. 1911-ben végezte el a középiskolát. A University of Cincinnati Egyetemre járt, ahol bibliai görög és latin nyelvet hallgatott. Presbiteriánus lelkész szeretett volna lenni.

1913. november 30-án azonban megkeresztelkedett a bibliakutatóknál, 1914 májusában kilépett az egyetemről, és teljes idejű úttörőszolgálat keretében evangelizáló munkát kezdett. Ugyanebben az évben találkozott először a Társulat első elnökével, Charles Taze Russell-lel.

Jehova Tanúinak végzett munkája A prédikálás mellett 1926-ban az írói bizottsághoz csatlakozott. Bizonyára részt vett a New World Translation of the Bible fordításában, amit névtelenül adott ki a szervezet, mint a legtöbb Watchtower kiadványt.

Életének egyik csúcspontja 1958 júliusa, amikor egy nemzetközi kongresszuson a Yankee Stadiumban 253.922 embernek tartott előadást. Úgy jósolta, hogy 1975-ben lesz a világvége. Ez 1975-ben egy nagyobb egyház-elhagyáshoz vezetett, mivel elmaradt a jóslat beteljesülése.

Majd 1977. június 22-én barátja (Nathan Homer Knorr) halála után a Szervezet elnöke lett.

Halála és hatása 1992-ben a New York-i Brooklynban halt meg 99 évesen. A december 24-i The New York Times méltatta, mint nagy keresztény vezetőt és bibliatudóst.

Ő volt Raymond Franz nagybátyja, aki szintén a Vezető Testület tagja volt, azonban őt 1980-ban kiközösítették.

Kapcsolódó szócikkek A Jehova Tanúi története

Külső hivatkozások Frederick fényképe Frederick William Franz fényképe, ahogy általában öltözködött Franz úr színes fényképe

Fordítás

Franz, Frederick William Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1992-ben elhunyt személyek