A BNO az egészségügyben használt, a betegségek nemzetközi osztályozására szolgáló kódrendszer rövidítése. A nemzetközi szakirodalom a kódrendszert ICD-nek rövidíti (The International Statistical Classification of Diseases and Related Health Problems). Kialakításának az volt a célja, hogy bármelyik országban megbetegedett, illetve sérülést szerzett személy diagnózisát egységes kódrendszer alapján lehessen besorolni. A szabványos kódolás alapján a különféle statisztikákat, országjelentéseket egységes kódolás alapján lehet összehasonlítani.

Története A betegségek nemzetközi osztályozása (ICD – International Classification of Diseases) több mint egy évszázados múltra tekint vissza. Alapját az 1893-ban elkészült Bertillon-féle osztályozás képezte, amelyet az International Statistical Institute (ISI) dolgozott ki. Az osztályozási rendszer azóta többszöri revízión ment keresztül, elsősorban a betegségek pontosabb megfogalmazása, valamint új kórképek megjelenése miatt.

1948-ban a hatodik revíziót már az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felügyelete alatt dolgozták ki. A szervezet azóta is gondozza és folyamatosan korszerűsíti az osztályozást. A 10. kiadás (ICD–10) előkészítése 1983-ban kezdődött, ekkor tartották Genfben az előkészítő értekezletet. A revízió javaslatát 1984-ben és 1986-ban publikálták világszerte. Az észrevételek alapján a végleges változatot 1989. szeptember 26. és október 2. között fogadták el Genfben, egy olyan nemzetközi konferencián, ahol 43 ország – köztük Magyarország – képviselői is jelen voltak. A tagállamok 1993. január 1-jétől léptették életbe az új rendszert.

Magyarországon a BNO alkalmazása a 9/1993. (IV. 2.) NM rendelettel kezdődött meg,9/1993. (IV. 2.) NM rendelet az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről majd a 10. kiadást a 42/1995. (XI. 14.) NM rendelet vezette be, amely 1996. január 1-jén lépett hatályba.

A WHO 2018. június 18-án kiadta a BNO 11. kiadását,WHO releases new International Classification of Diseases (ICD–11) amelyet a közgyűlés 2019. május 25-én fogadott el, és a tagállamok döntése alapján 2022. január 1-jén lépett hatályba.World Health Assembly Update, 25 May 2019 2026-ban Magyarországon továbbra is a BNO 10. kiadása van érvényben. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), majd 2017-től annak jogutódja, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) ezen kódrendszer alapján finanszírozza az állami egészségügyi ellátások jelentős részét.NEAK – BNO lista

Sajnos a magyar fordítás nem következetes. Emiatt a több ezer kód közül a ritkább diagnózisok kódjait az egészségügyi ellátórendszer dolgozói nehezen tudják megtalálni.

Használata Általában a kiadott leletre, beutalóra és zárójelentésre nemcsak szövegesen, hanem kódolva is megadják a diagnózis kódját. 2006. október 16-ától társadalombiztosítási támogatással csak úgy rendelhető gyógyszer, ha a receptre a páciens diagnóziskódját is feltüntették. Ezt a rendelkezést az Alkotmánybíróság 29/2009-es határozata 2009. december 31-i határidővel megszüntette. Fekvőbeteg-ellátás esetén a beírt diagnózis a finanszírozás egyik alapja. Éves statisztikai adatgyűjtéseknél általában ezt a kódolást használják.

Felépítése A WHO (World Health Organization, Egészségügyi Világszervezet) által kiadott BNO-kódrendszerben a kódok négykarakteresek. Az első karakter betű, majd következik két szám. Ez a három karakter határozza meg nemzetközi statisztikában használt betegségkategóriákat, amelyeket az esetek többségében egy negyedik karakter kisebb egységekre bont. (A negyedik karaktert az első háromtól pont választja el). Az WHO megengedi, illetve ajánlja, hogy az egyes országok az ötödik karakteren további alábontásokat alkalmazzanak. Általában a negyedik pozíción a „.8”-as jel az egyéb állapotot jelöli, míg a „.9” a háromkarakteres tétel címének felel meg, de minden további információ nélkül.

Magyarországon a közfinanszírozott ellátások jelentési rendszerében olyan kódtörzset használnak, amely minden esetben 5 karakter hosszú, nem tartalmazza a harmadik karakter utáni pontot; ahol nincs az ötödik (vagy ritkán a negyedik) karakteren aláosztás, ott a hiányzó pozíciókat '0'-val vagy 'H0'-val töltik fel. A finanszírozási szabályok elvárása miatt sok esetben felhasználják mind az öt karaktert.

Az eredeti WHO-rendszer az első karakteren az U betű kivételével az angol ábécé valamennyi betűjét felhasználja. Az U betűt fenntartották olyan ideiglenes vagy csak egyes országokban használt állapotok kódolására, amelyek nem sorolhatók be semelyik hivatalos kategóriába, vagy még nem kapták meg végleges helyüket. Ezek tehát nem nemzetközi szabványos kódok. Magyarországon például az U9990-et használják a sine morbo (betegség nélkül) fogalom kódolására.

A kódrendszer felépítése azonban ezen túlmenően is hierarchizált, azonban a magasabb egységeket a kódok nem tükrözik vissza, és ezeket az átfogó kategóriákat nem is lehet közvetlenül használni, hanem részben a tájékozódást, részben az adatok statisztikai aggregációját szolgálják.

A hierarchia legfelső szintjét a 21 főcsoport jelenti, amelyek blokkokra bomlanak. Ezek a blokkok tartalmazzák a már említett háromkarakteres tételeket.

Főcsoportok Az osztályozás 21 főcsoportot tartalmaz. Ezek:

Néhány betegség kódja (Itt a kódok az OEP által finanszírozott egészségügyi szolgáltatók számára előírt változat szerint vannak megadva, amely 1 betű és négy szám. A WHO szerinti forma 1 betű, két szám, utána egy pont és még egy szám. Ezek a kódok az 5. karakter elhagyásával és a pont beszúrásával alakíthatók át a hivatalos formátumra.) B86H0 – Rühesség (scabies) E6600 – Elhízás F1950 – Drogok és pszichoaktív anyagok okozta pszichotikus zavarok F2000 – Paranoid szkizofrénia F3220 – Súlyos depressziós epizód F3410 – Disztímia (szorongás) F5210 – Szexuális averzió és a szexuális kapcsolat örömtelensége F6510 – Fetisisztikus transzvesztitizmus F8130 – Az iskolai készségek kevert zavara G35H0 – Sclerosis multiplex G8100 – Féloldali petyhüdt bénulás H2580 – Egyéb öregkori szürkehályog I10H0 – Magas vérnyomás betegség I2090 – Angina pectoris, k.m.n. I2590 – Idült ischaemiás szívbetegség (ISZB) I3510 – Az aorta (billentyű) elégtelensége I6180 – Agyállományi vérzés, egyéb I6320 – Encephalomalacia multiplex (Agyi infarktus) I6720 – Agyi arteriosclerosis I6940 – stroke (nem vérzésként vagy infarktusként jelölt) I7080 – Egyéb ütőerek atherosclerosisa I8300 – Az alsó végtagok visszértágulatai fekéllyel L89H0 – Decubitus fekély L97H0 – Alsó végtag fekélye M0590 – Seropositiv rheumatoid arthritis, k.m.n. (reumatikus gyulladás) M8100 – Osteoporosis S7200 – Combnyaktörés S8000 – Térd zúzódása T7420 – Nemi erőszak, abusus Z21H0 – HIV-pozitív, k.m.n. (panaszmentes) Z6150 – Probléma gyermek kárára elk. nemi zaklatásból, nem családtag részéről Z6300 – Házas- vagy élettárssal kapcsolatos gondok Z6340 – Családtag eltűnése és halála Z6520 – Börtönből való szabadulással kapcsolatos gondok Z7200 – Dohányzás Z7210 – Alkoholizmus Z7260 – Fogadás és szerencsejáték

Néhány, a BNO finanszírozási jelentésekben történő használatára vonatkozó szabály Járóbeteg-ellátásban az S és T-vel kezdődő diagnózisok mellé kiegészítő diagnózist is kell írni, mely a sérülést befolyásoló tényezőt adja meg. Bizonyos diagnózisokat csak meghatározott életkorú páciensnek lehet megadni (például P9600 – Veleszületett veseelégtelenség maximum 1 éves korig írható fel). Bizonyos BNO-k csak adott nemű páciensnek írhatók fel (például O8400 – Ikerszülés, csak nőnek írható fel) Röntgenvizsgálatoknál nem a radiológus által fölállított, hanem a beküldő diagnózist kell jelenteni. Laboratóriumi vizsgálatoknál a diagnózis rögzítése nem kötelező.

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek BNO-10 kódok listája Orvosi vény

Források

A BNO-10 magyar nyelvű teljes kiadása letölthető az alábbi linkekről: 1. kötet (ez a kötet tartalmazza az egyes pszichiátriai betegségek részletes leírását) 2. kötet 3. kötet BNO-kód-kereső – kód/betegség részlete alapján is BNO kód kereső (orvosiszotar.hu) Keresés az aktuális BNO-listán (OEP) Teljes diagnózis törzs Diagnózis kereső icd.who.int – a BNO hivatalos változata a WHO honlapján

Kategória:Diagnosztikai rendszerek