Idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula (teljes nevén Andrássy Gyula Károly) (Oláhpatak, Magyar Királyság, 1823. március 3. – Volosca (ma Abbázia része), Osztrák–Magyar Monarchia, 1890. február 18.)Halálesete bejegyezve a voloscai rk. halotti akv. 15/1890. fsz. alatt az Andrássy családból való magyar arisztokrata politikus, előbb a Magyar Királyság miniszterelnöke 1867 és 1871 között (ideiglenesen a Monarchia pénzügyminisztere és Magyarország honvédelmi minisztere is), majd az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere 1871 és 1879 között.

Kulcsszerepet játszott az 1867-es kiegyezés létrejöttében, miniszterelnöksége alatt vetették meg a magyar polgári államrendszer alapjait. Az 1868-as horvát–magyar kiegyezés létrejöttében, a nemzetiségi törvény megalkotásában, és az önálló Magyar Honvédség megalakításában úgyszintén tevékeny részt vállalt. Az, hogy az orosz fenyegetés miatt a Monarchiának a bismarcki Németországgal való szövetségét szorgalmazta, illetve a balkáni terjeszkedés mellett tette le a voksát, életművének vitathatóbb aspektusa.

Mindenesetre Andrássy a Monarchia közigazgatási rendszerében a legmagasabb rangra emelkedett magyar politikusának számít.

Munkásságából az kiemelendő, hogy sokat tett azért, hogy Pest-Buda Közép-Európa jelentős központjává váljon.

Élete Származása és családja bélyeg|bal|120px|Kendeffy Katinka A magyar főnemesi származású csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy családban született. Apja csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Károly (1792–1845), országgyűlési követ, nagybirtokos, anyja szapári, muraszombati és szécsiszigeti gróf Szapáry Etelka (1798–1876) csillagkeresztes hölgy, Erzsébet királyné udvarhölgye.

Születési helyét illetően a források hol Tőketerebest, hol Kassát, hol Oláhpatakot említik. (Tőketerebesen valójában fia, ifj. Andrássy Gyula gróf született, 1860-ban.)

Viszonylag későn, harminchárom esztendősen nősült meg. A tekintélyes erdélyi főnemesi családból származó és nagy szépségnek tartott Kendeffy Katinka grófnővel emigrációja idején, 1856-ban kötött szerelmi házasságot. (Katinka biztos hátteret teremtett férjének. Unokája, Andrássy Katinka visszaemlékezései szerint „a megtestesült szelídség, önfeláldozás és alázat volt”.)A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram honlapján olvasható Andrássy Gyuláné és Tiszadob című írás

Gyermekeik: Andrássy Tivadar (Párizs, 1857. július 10. – Budapest, 1905. május 13.) Andrássy Ilona (1858–1952), ifj. gróf Batthyány Lajos (1860–1951) felesége Ifj. Andrássy Gyula (1860–1929), a Magyar Királyság bel- és külügyminisztere

Ifjúkora Hazafias szellemű nevelést kapott, a család hagyományosan ellenzéki szellemű volt.

Gimnáziumi tanulmányait a sátoraljaújhelyi piaristáknál kezdte, ahol 1830 és 1832 között bátyjával, Andrássy Manóval együtt a rendházban lakó konviktorként végezték az 1. és 2. grammatikai osztályokat.Az anyakönyv ezen kötete a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium könyvtárában található. Ld. Csiffáry Gabriella, Magyar politikusok az iskolapadban, Budapest, 2021, 120. Tévesen írja Szepesi Bódog, hogy Andrássy az I. és II. humanista osztályokba járt volna Sátoraljaújhelyen (Id. Andrássy Gyula gróf emlékezete, Sátoraljaújhelyi kegyestanítórendi róm. kath. reálgimnázium értesítője, 1934/1935, 18). Tanáruk az első évben Cseri János (1791–1856), a másodikban Bartos Károly (1796–1847) piarista volt.Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára, I.1.a: Archivum Provinciae Hungariae vetus, For. 58/D: Familiae religiosae, Fasc. 5. A grammatikai 3. osztályt 1832/1833-ban a két testvér még együtt járta a tatai piarista gimnáziumban, Schüller Flórián (1802–1859) piarista osztályában, szintén konviktorként. Amíg egy osztályba jártak, a két évvel idősebb Manó volt a jobb tanuló. 1833/1834-ben Gyula már egyedül végezte a 4. grammatikai osztályt Tatán, ahol Kandl Adolf (1802–1838) piarista tanította. Manót ebben az évben máshová küldték szülei.Juventus Gymnasii Tatensis apud Scholas Pias, 1833–1834: Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Könyvtára, Iskolai értesítők. Az eddigi kutatások szerint nem tudjuk, hogy a két Andrássy fiú hol fejezte be a gimnázium felső két osztályát.Korábbi feltételezésekkel szemben biztosan nem jártak a budai egyetemi gimnáziumba, mert az 1835-ben és 1836-ban kinyomtatott érdemsorokban nem szerepelnek (Juventus Regii Archi Gymnasii Budensis Scholarum Piarum, 1835–1836: Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Könyvtára, Iskolai értesítők.)

Gyula 1840-ben már a pesti egyetemen tanult jogot.Csiffáry Gabriella, Magyar politikusok az iskolapadban, Budapest, 2021, 120.

Ifjúkorában a reformkor pezsgése igen jelentős hatást gyakorolt rá. Jogi tanulmányainak befejezése után a korabeli arisztokrata ifjak szokását követve hosszú külföldi utazást tett.

Példaképeként tisztelte Széchenyi Istvánt, akivel a Tisza szabályozása kapcsán személyesen is megismerkedett. A „legnagyobb magyar” felismerte kitűnő képességeit, és nagy jövőt jósolt az akkor politizálni kezdő fiatalembernek: „minden lehet belőle, még Magyarország nádora is”.

Első politikai jellegű felszólalása Zemplén megye 1844. szeptember 25–27-i közgyűlésén hangzott el. „Ha a közjóról van szó – mondta – , akkor nem szabad provinciális szempontoknak hódolni, mert különben lehet ugyan az ember jó zempléni, de sohasem jó hazafi."

1847-ben Zemplén vármegye országgyűlési követe lett, a diétán többször felszólalt, Kossuth Lajos politikájának támogatójaként.

A szabadságharc idején 1848 áprilisától Zemplén vármegye főispánja, Jellasics betörése után a megyei önkéntes nemzetőrök parancsnokaként részt vett a pákozdi csatában, majd harcolt Schwechatnál is. A tavaszi hadjáratban Görgei Artúr segédtisztjeként szolgált.

1849 tavaszán honvéd ezredessé léptették elő. A Szemere-kormány külügyminiszterének, gróf Batthyány Kázmérnak megbízásából Isztambulba utazott diplomáciai küldetésben, a szorongatott magyar szabadságharc számára igyekezett külföldi támogatást szerezni. Azzal bízták meg, hogy próbálja a török kormányt meggyőzni arról, hogy járjon közbe a románoknál az osztrák császári csapatok lefegyverzése érdekében. A törökök az angolok támogatása nélkül nem mertek lépni. Andrássy annyit azért el tudott érni, hogy a magyar emigránsokat nem szolgáltatták ki a bosszúéhes osztrák kormányzatnak. Többször ment Párizsba és Londonba is.

A magyar szabadságharc bukása után nem térhetett haza. Törökországból Párizsba utazott.

Száműzetésben 1851-ben távollétében halálra ítélték, és jelképesen (in effigie) felakasztották a szabadságharcban való részvételéért. Kisebb megszakításokkal a francia fővárosban élt ezután, ahol élénken részt vett a társasági életben. Daliás alkata, ibolyakék szemei miatt kora egyik legszebb férfiának tartották, noha az arca himlőhelyes volt.

A párizsi hölgyek a „szép akasztott” (le beau pendu) néven emlegették. Számos sikerrel dicsekedhetett a nők körében.

Emigránstársai irigykedve szóltak jó anyagi helyzetéről levelezéseikben, mert míg ők kölcsönkérni vagy munkát vállalni voltak kénytelenek, Andrássy Londonban versenyistállót tartott fenn, Párizsban pedig luxuskurtizánt tartott ki.

A kiegyezés

balra|250px|bélyegkép|Anton von Werner: A berlini kongresszus (középen Andrássy Gyula kék egyenruhában, Otto von Bismarck német kancellár fekete ruhában és Suvalov orosz diplomata díszöltözetben) bélyegkép|260px|Andrássy Gyula kormánya megalakulásakor (1867. február 20.) Felül középen: Andrássy Gyula miniszterelnök; felső sor balról: Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter, Wenckheim Béla belügyminiszter, Lónyay Menyhért pénzügyminiszter, Horvát Boldizsár igazságügy-miniszter ; alsó sor balról: Mikó Imre közmunka- és közlekedésügyi miniszter, Festetics György király személye körüli miniszter, Gorove István földművelés- ipar- és kereskedelemügyi miniszter (Barabás Miklós kőrajza) 1857-ben édesanyja kijárta számára, hogy amnesztiával hazatérhessen. Azonnal bekapcsolódott a politikába, Deák Ferenc követőjeként. Kegyelmet nem kért, a főispáni tisztséget sem vállalta el újra, meg kívánta várni, míg újra alkotmányos viszonyok jöhetnek létre. Továbbra is kapcsolatban maradt az emigrációval. Sátoraljaújhely követe az 1861-es és az 1865–1868-as országgyűlésen, 1865 és 1867 között a képviselőház alelnöke volt.

Eljött annak az ideje, hogy békés úton rendezzék a Béccsel fennálló ellentéteket. Ferenc József 1865-ben már enyhülni látszott, egyre kompromisszumkészebbnek tűnt a magyarokkal szemben a külpolitikai kudarcok és Deák Húsvéti cikkének hatására. Ismét összehívta az országgyűlést, Andrássy pedig a kiegyezési okmány szövegezésére létrehozott, úgynevezett „hatvanhetes országgyűlési bizottság” elnöke lett.

A kiegyezést előkészítő tárgyalások egyik vezetője lett, az azt megszövegező, ún. Hatvanhetes bizottság tagjaként. Deák számára fontos volt Andrássy diplomáciai és politikai tehetsége, a bécsi udvar által iránta tanúsított elfogadottságára szükség volt ahhoz, hogy a császár is rugalmasan álljon a kiegyezés kérdéséhez. Ezen kívül az Erzsébet császárné és Andrássy közötti jó viszony is döntő fontosságú volt a kitűzött célok elérése szempontjából.Andrássy Gyula gróf élete – Az „akasztott ember”, akiből miniszterelnök lett , andrassygyula.org

Deák Ferenc javaslatára 1867. február 17-én Ferenc József miniszterelnökké nevezte ki. Az Andrássy-kormány, Magyarország első kormánya az 1848–49-es forradalom és szabadságharc óta február 20-án tette le hivatali esküjét.

Június 8-án Ferenc József magyar királlyá koronázásakor ő látta el a nádor feladatait a ceremónia során. A miniszterelnöki tisztséget 1871. november 14-ig látta el. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a dualista államon belül az önálló modern magyar államszervezet megteremtésében. Politikai helyzete kényes volt, mivel miniszterelnökként nem ő, hanem Deák volt a parlamenti többség vezetője, másrészt ekkor még a kiegyezés ellenzőinek tábora is igen erős volt.

Andrássy álma egy „hatalmas, egységes, szabadelvű, királyához hű, Ausztriával egyezségben, Németországgal szövetségben, keleten uralkodó Magyarország volt”.

Jelentős szerepe volt a horvát-magyar kiegyezés (1868) létrejöttében, a liberális szellemiségű nemzetiségi törvény megalkotásában„Kivégzése” után végül elítélője fejére helyezte a koronát Andrássy Gyula; Múlt-kor történelmi magazin; 2021. február 18. és az önálló magyar Honvédség megalakításában. Miniszterelnöksége idején került sor az Állami Számvevőszék felállítására, a közigazgatás és a bíráskodás szétválasztására, a Határőrvidékek feloszlatására, az központosított ügyészi szervezet létrehozására. A kötelező elemi oktatást is ekkor vezették be. Ugyancsak miniszterelnöksége idejére esik az európai színvonalú polgári perrendtartás törvénybe iktatása.

A Pest-Buda fejlesztése: közép-európai centrummá való fejlesztése is Andrássy nagy álma volt, melynek érdekében ő és munkatársai számos tervet dolgoztak ki.

Közös külügyminiszterként