I. Theodosius, eredeti nevén Flavius Theodosius, görögül: Μέγας Θεοδόσιος (Cauca, Galicia, a mai Spanyolországban, 347. január 11. – Mediolanum, a mai Milánó, 395. január 17.) a Római Birodalom utolsó egyeduralkodója volt, a történelemírás a Nagy Theodosiusként is ismeri. A hadviseléssel már fiatalon, édesapja mellett megismerkedett, akit szintén Flavius Theodosiusnak hívtak és I. Valentinianus római császár hadvezére volt. 379-ben már a Római Birodalom keleti részének kormányzója Gratianus császár jóvoltából. Ezután több éven keresztül együtt uralkodott I. Valentinianus fiaival, Gratianusszal és II. Valentinianusszal. 380-ban kiadott vallási rendeletével (→ thesszaloniki ediktum) államvallássá tette a nikaia–konstantinápolyi hitvallás szerinti kereszténységet. A birodalom megvédése érdekében 382-ben szövetséget kötött a vizigótokkal, akiknek engedélyezte a letelepedést is. 388-ban legyőzte a 383. óta ellencsászár Magnus Maximust. 387-től vallási kérdésekben Szent Ambrus mediolanumi püspök nézeteinek hatására és befolyására egyre keményebb intézkedéseket hozott a pogányokkal szemben. 390-ben a thesszaloniki vérengzés miatt nyilvános penitenciára kényszerült. 394. őszétől egyedüli császárként újraegyesítette a birodalom két részét, miután legyőzte Flavius Eugenius ellencsászárt. 395-ben azonban váratlanul meghalt, de halála előtt ismét megosztotta a birodalmat nyugati és keleti részre, két fia, Honorius és Arcadius között.
Családja Első felesége, Aelia Flaccilla Augusta valószínűleg hispániai volt. Két fiuk volt, Arcadius és Honorius, és egy lányuk, Aelia Pulcheria. Arcadius a birodalom keleti felében volt a császári örökös, Honorius nyugaton. Aelia Flaccilla és Pulcheria is meghaltak 385-ben.
Második feleségét, Gallát (I. Valentinianus császár és Justina lányát) sosem nyilvánították Augustává (császárnévá). Theodosius és Galla három gyermeke közül csak Galla Placidia (392–450) érte meg a felnőttkort. Első fiuk, Gratianus gyermekkorában meghalt, a második fiú pedig anyjával együtt születésekor halt meg 394-ben.
jobbra|bélyegkép|263px|Theodosius egy érméje. Köriratai: DN THEODO SIVS SPF AVG és VICTORI A AVCCC
Út a hatalomig Hispániában, Galicia provincia Cauca nevű településén – mai neve Coca – született 347.január 11-én. Gazdag családból származott, apja I. Valentinianus császár hadvezéreként 369-375 között magister equitum rangban szolgált és nagyobb birtoka volt Caucában. Anyját Thermantiának hívták. Nagyszülei az apai ágról, valamint az apja is már nicaeai keresztények voltak. Egy Honorius nevű fiútestvére volt, akinek a lányát, Serenát később I. Theodosius adoptálta, s aki Flavius Stilichóval – Theodosius barbár hadvezérével – kötött házasságot, aminek révén a későbbiekben állítólag nagy befolyásra tett szert.
I.Valentinianus 369-ben az idősebb Theodosiust küldte Britanniába, hogy elfojtsa a piktek és a skótok lázadását. Az ekkor 22 éves I. Theodosius is elkísérte az apját, majd 370-ben a Rajnánál az alemannok, 372-373-ban a Duna mentén a szarmaták ellen hadakozott apjával együtt. Apját még 373-ban átvezényelték Afrikába, a trónbitorló Firmus és a maurusok lázongásának leverésére. Idősebb Theodosius a lázadást leverte, Firmus öngyilkos lett.
I. Theodosiust – vélhetően apja befolyásának is köszönhetően – 374-ben az Alsó-Duna melletti Moesia katonai parancsnokává (dux Moesiae superiors, később Moesiae primae) léptették elő. Ezzel a Balkánon egy saját katonai körzethez jutott. A 27 éves Theodosius felnőtt a feladathoz. Pannoniában legyőzte a Dunát átlépő szarmatákat, s ezzel bizonyította parancsnoki képességeit és katonai tekintélyre tett szert.
375-ben meghalt I. Valentinianus, s utóda a fia, Gratianus lett. Egy germán tisztekből álló csoport ugyanekkor elrabolta I. Valentinianus másik fiát, a négyéves II. Valentinianust és kikiáltotta a gyermeket társcsászárnak. Ez a csoport vádolta meg az idősebb Theodosiust felségárulással, akit a vád alapján elítéltek és 376-ban kivégeztek. Nagy Theodosius – nyilván az eseményektől nem függetlenül – ekkor feladta katonai karrierjét és visszavonult szülőhelyére, a családi birtokra. Az ifjú Theodosius még ebben az évben feleségül vett egy Aelia Flacilla nevű vidéki nemes lányt, aki 377-ben hozta világra idősebb fiúkat, Arcadiust. Egyébként Theodosius birtokának az igazgatásával foglalkozott. Helyzetét azonban gyökeresen megváltoztatta a rómaiak hadrianopolisi csatavesztése 378. augusztus 9-én, mely ütközetben meghalt Valens is, a Birodalom keleti része fölött uralkodó császár. A csatában a római sereg kétharmada megsemmisült, a Balkán nyitva állt a gótok előtt, akik a terület fosztogatásához kezdtek. A katasztrófa után Gratianus visszahívta Theodosiust Hispániából, mert látta, hogy egyedül képtelen a helyzetet Keleten megoldani. Gratianus döntésének legvalószínűbb okaként a történészek jó része azt említi, hogy a császár rátermett, tehetséges és római származású tábornokot akart kinevezni a keleti csapatok élére, hisz a társcsászár II. Valentinianus még gyermek volt és nem jöhetett szóba mint hadvezér.
378 őszén Theodosiust Gratianus magister militummá léptette elő. Theodosius hamar sikereket is ért el a szarmaták ellen Pannóniában, akik újból átlépték a Dunát. A Trákiában és Moesiában letelepedett barbárokat azonban ő sem tudta a Duna mögé szorítani. Az elért katonai sikerek mégis jelentősek voltak. S vannak, akik szerint Theodosius ezek nyomán saját magát kiáltotta ki császárnak és így formailag trónbitorlóvá vált. Az események pontos rekonstruálása azonban nem lehetséges. A tény az, hogy 379. jan. 19-én Sirmiumban Gratianus a keleti részek augustusává nyilvánította Theodosiust, bár formailag Gratianus maradt a senior Augustus, s így Theodosius felettese. Jogilag II. Valentinianus is Theodosius fölé volt rendelve. Az új császár ténylegesen azokat a területeket kapta meg, amelyeket korábban Valens kormányzott.
A hatalomban jobbra|bélyegkép|300px|Anthony van Dyck: Szent Ambrus püspök megtiltja Theodosius császárnak a szentmisén való részvételt I. Theodosius politikáját és ennek megfelelően intézkedéseit három vezérelv köré lehet csoportosítani:
A birodalom védelme a külső fenyegetésekkel szemben. A cél megvalósítását a gótokkal és a perzsákkal szembeni politikája szolgálta. A birodalom szellemi, kulturális egységének megteremtése. Ennek eszköze volt vallási politikája. Az egységes belső irányításra való törekvés. Ezt szolgálta az egyeduralom megszerzése a gótok segítségével.
Stratégiai okokból I. Theodosius székhelyét Thesszalonikiben rendezte be és nagy lendülettel fogott hozzá birodalmán belül a biztonság megteremtéséhez. Ehhez a személyes indítékon kívül a fentebb említett politikai célok elérésének szándéka is ösztönözte. A belső szellemi és kulturális erők egyesítését célozta 380. február 27-én kiadott vallási rendelete, melyben államvallásá nyilvánította a kereszténységet. A császár e híres, Thesszalonikében kibocsátott edictumán kívül számos további vallásügyi rendeletet alkotott, melyek az eretnekek, a zsidók és a pogányok helyzetét szabályozták, s melyek szövegét a Codex Theodosianus őrizte meg számunkra. (E császári rendeletgyűjtemény 429. és 438. között Nagy Theodosius unokájának, II. Theodosiusnak a parancsára készült, s róla kapta nevét.)
I. Theodosius rendeletében elhatárolódva az eretnekmozgalmaktól csak azoknak engedélyezte a katolikus keresztény elnevezés használatát, aki elfogadták a Szentháromságot, ahogy azt az első nikaiai zsinat 325-ben meghatározta. A személyes indíték pedig valószínűsíthetően onnan fakadt, hogy 379. őszén I. Theodosius a tábori élet viszontagságai között súlyosan megbetegedett. Nagy betegen 380-ban vette fel a kereszténységet, s felépülését ennek tudta be. Ettől az időtől kezdve azonban ellenséges indulattal viseltetett nemcsak az arianusok, hanem a pogány rómaiak iránt is. Betegsége idején a gótok újult erővel indítottak támadást a Birodalom ellen. Nikopoliszt és Mursát ( a mai Eszék) megadásra kényszerítették és egészen Görögországig nyomultak. Gratianus nem tudott a szorongatott I. Theodosius segítségére lenni, mivel neki a vandálok támadása ellen kellett védekeznie. Nagy Theodosius a belső vallási egység erősítése céljából 381-ben az általa összehívott első konstantinápolyi zsinaton elérte a Nikaia–konstantinápolyi hitvallás dominanciáját. Majd az egységes vallás támogatásával, a gótok között időközben keletkezett belső viszályt kihasználva, ugyanakkor a gót fenyegetés súlyosságát és saját katonai erejének gyengeségét felmérve, 382. október 3-án szerződést kötött a gótokkal.
A gót szerződés jobbra|bélyegkép|300px|Theodosius udvara, Isztambul, Törökország A szerződésben I. Theodosius a gótokat szövetségeseinek ismerte el. Engedélyezte letelepedésüket a Dunától délre Thraciában és Macedoniában. A gótok cserében kötelezettséget vállaltak a katonai segítségnyújtásra. A szerződést a legtöbb történész a római történelem fordulópontjának tartja. (Ugyanakkor egyes szakértők a szerződés tényét is kétségbe vonják, mivel arról először csak az események után 200 évvel Iordanes tesz említést.)
A hagyományos nézet szerint a gót szerződésnek különös jelentőséget a következő megállapítások adnak:
A korábbi időkben a legyőzött germánok csak alávetett státuszt kaptak a birodalmon belül és a személyes szabadságon kívül nem rendelkeztek kollektív jogokkal. A szövetséges gótok 382-től a letelepedéssel római polgárjogot nyertek, de római polgárokkal mégsem léphettek házasságra. A gótok által lakott terület továbbra is a Római Állam fennhatósága alá tartozott, de a gótok autonómiát kaptak. A gótok kötelesek voltak háború esetén a katonai szolgálatra a római hadsereg kötelékében, de saját parancsnokaik vezetésével.
A főparancsnokságot római származású tisztek alkották.
A gótoknak nyújtott nagy engedmények ellenére a szerződés megerősítette a Birodalom védelmi képességét, amire elsősorban I.Theodosius törekedett. Ez a megállapítás akkor is helyénvaló, ha hozzátesszük, hogy a szerződésnek a későbbiekben számos hátrányos következménye volt és a Birodalom számára nagy anyagi terhet jelentett. S a megállapodást semmiképpen sem lehet a Római Birodalom végleges hanyatlása és megszűnése felé tett első lépésként értékelni. A szerződéssel I. Nagy Theodosius tulajdonképpen a ténylegesen fennálló viszonyokat ismerte el. A gótokat a Birodalomból már nem lehetett kiűzni. A császár az egyezmény megkötésével legalább ideiglenesen nyugalmat teremtett és pótlólagos katonai erőre tett szert, bár ettől kezdve a germánok alkották hadseregének fő erősségét. A sereg ellátására pedig 383-ban szigorú adórendelet hozott.
A Birodalom konszolidálása bélyegkép|jobbra|300px|A Római Birodalom területének kialakulása 383-ban a britanniai légiók vezére Magnus Maximus felkelt Gratianus ellen, kinek magatartása –tudniillik, hogy inkább alán származású tisztekkel vette körül magát rómaiak helyett – elégedetlenséget szított a légiók katonái között. A légiók által kikiáltott ellencsászár, Magnus Maximus ellen vonuló Gratianust csapatainak nagy része elárulta a mai Párizs közelében, és átállt Maximushoz. Gratianust aztán menekülés közben Lyonban meggyilkoltak. A perzsák újabb támadása I. Theodosiust megakadályozta, hogy Gratianus segítségére siethessen, mivel a perzsák elleni hadjárat előkészítésével volt elfoglalva. Ezért és abból a célból, hogy a Itáliát és Afrikát Gratianus öccse, II. Valentinianus részére biztosítsa, kiegyezett Maximusszal, akinek így a nyugati részek többi része jutott. Maximus számára is kielégítő volt ez a megoldás, mivel Galliával és Hispániával volt elfoglalva és Itáliára egyelőre nem is gondolhatott.