A Judas Priest egy Grammy-díjas brit heavy metal zenekar, melyet K. K. Downing gitáros és Ian Hill basszusgitáros alapított 1969-ben. A Judas Priest nevet az együttes korábbi énekese, Al Atkins javasolta, aki a kifejezést Bob Dylan The Ballad of Frankie Lee and Judas Priest című dalából kölcsönözte. K. K. Downing és Ian Hill mellett Glenn Tipton gitáros tekinthető még állandó zenekari tagnak. Downing és Tipton mellett Rob Halford énekes a harmadik fő dalszerző, aki 1973-ban csatlakozott az együtteshez. Halford 20 éven át volt a zenekar állandó énekese, majd 1993-ban zenei nézeteltérésekre hivatkozva elhagyta az együttest, hogy szólókarrierjére koncentrálhasson.
Helyére Tim "Ripper" Owens került, akivel két nagylemezt készített a zenekar. Halford 2003-ban tért vissza a Judas Priest soraiba, de emellett a szólókarrierjét sem adta fel. Pályafutásuk első szakaszában több dobos is megfordult a zenekarban, mígnem 1980-ban Dave Holland csatlakozásával megszilárdult a zenekari felállás. Holland a 80-as évek végéig volt az együttesben, helyére Scott Travis került (ex-Racer X), aki a mai napig a zenekar tagja.
A Judas Priest minden idők egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású heavy metal zenekara. A világszerte több mint 45 millió lemezt eladott zenekar a 70-es évek második felében készült lemezeivel nagy szerepet játszott a New Wave of British Heavy Metal létrejöttében, ezért a Judas Priestet szokás a heavy metal "keresztapjaként" is emlegetni.Hammer World magazin - 2008/október - Rob Halford interjú - 29. o.
A zenekar hangzásának alapját Downing és Tipton gitárjátéka mellett Halford hangja határozza meg, aki széles hangterjedelmével képes a középfekvésből a teljesen sima szopránba váltani.http://www.literatura.hu/rock/metal/judas_priest.htm Az együttest gyakran illetik a "Metal Gods" (fémistenek) jelzővel, mely az 1980-ban megjelent British Steel album hasonló című számából eredeztethető, de Halfordot is gyakran illetik a "Metalgod" kifejezéssel.
2010-ben a VH1 kiáltotta ki őket minden idők 78. legnagyobb művészének, míg az MTV (a Black Sabbath után) minden idők második legnagyobb metalzenekarának nevezte az együttest.
2010 decemberében bejelentette az együttes, hogy 2011-ben kezdődő világ körüli turnéja lesz az együttes utolsó körútja, ugyanis az "Epitaph" (Sírfelirat) címre keresztelt turné lecsengése után a zenekar feloszlatja magát.http://www.hardrock.hu/?q=node/14456http://langologitarok.blog.hu/2010/12/07/jovore_bucsuzik_a_judas_priesthttp://www.pestiest.hu/cikk/85745/orokre_elbucsuzik_a_judas_priest
Pályafutás
Eredet (1969–1974)
A zenekar 1969-ben alakult Birminghamben, Angliában. Az alapító tagok voltak: K. K. Downing gitáros, és közeli jó barátja, a basszusgitáros Ian Hill. Az együttes gyökerei azonban a 60-as évek közepéig nyúlnak vissza, mikor John Alan "Al" Atkins énekes több helyi zenekar után létrehozta az Evolution formációt. Az együttes basszusgitárosa Brian "Bruno" Stapenhill volt, akivel Atkins már zenélt együtt korábban. A dobos posztot John "Fezza" Partridge töltötte be, míg a gitáros John Perry lett. Perry azonban hamarosan egy autóbaleset áldozata lett, így a zenekarnak új gitáros után kellett néznie. A meghallgatásokon felbukkant a Jimi Hendrix-rajongó Kenneth Downing gitáros is (aki később felvette a K. K. Downing nevet), de nem bizonyult elég tapasztaltnak ahhoz, hogy az együttes tagja legyen.
A megüresedett gitáros posztot végül Earnest Chataway töltötte be, aki nemcsak gitározott, de szájharmonikázott is, valamint a billentyűs hangszerekkel is elboldogult. A basszusgitáros Stapenhill visszaemlékezései szerint Chataway korábban a Black Sabbath elődjének tekinthető Earth formációban is megfordult.
Az Earth hamarosan felvette a Black Sabbath nevet, aminek vészjósló, sötét kisugárzása annyira megtetszett az együttesnek, hogy ők is új név után kezdtek kutatni. A Judas Priest kifejezést Brian "Bruno" Stapenhill ajánlotta Al Atkins énekesnek, aki megfelelőnek tartotta a nevet. A kifejezést egyébként Bob Dylan The Ballad of Frankie Lee and Judas Priest dala hallatán vetette fel a basszusgitáros. A formáció ekkor kezdett el saját dalokat írni, majd Alan Eade menedzser közreműködésével felvettek két saját dalt is. A Good Time Woman és a We'll Stay Together című szerzeményeket több lemezkiadónak is elküldték, mígnem felfigyelt rájuk a Harvest és az Immediate Record. Ezt követően egy három lemezre szóló szerződést írtak alá, valamint nekiláttak a debütáló album munkálatainak. A lemez azonban kiadói gondok miatt nem jelent meg, így az együttes tovább turnézott. Al Atkins belefásult az egy helyben toporgásba, ezért 1970-ben elhagyta a zenekart. Ekkoriban vált slágerré a Black Sabbath "Paranoid" c. dala, mely hatására Atkins elhatározta, hogy elszakad a korábbi blues-rock vonaltól, és egy keményebb hangzású zenekarban fog énekelni.
K. K. Downing és Ian Hill már kisgyerekként is ismerték egymást, hiszen mindketten a West Bromwichban jártak óvodába és iskolába. Barátságuk még inkább megerősödött, mikor együtt kezdtek el olyan zenékért rajongani, mint a The Who, a Cream, a The Yardbirds vagy Jimi Hendrix. Hamarosan hangszert ragadtak, Downing gitáron, míg Hill basszusgitáron kezdett el játszani. 1968-ban hozták létre zenekarukat, mely trió felállásban jött létre. Downing és Hill mellett John Ellis dobos volt még zenekari tag, énekesük azonban nem volt. Progresszívrock-hatásokat is tartalmazó hard rockot játszottak, de egyre nagyobb szükségük lett volna egy énekesre is. Al Atkins egy éjszaka a Holy Joe's névre keresztelt, a helyi zenekarok számára fenntartott próbaterem előtt sétálva felfigyelt az épületből kiszűrődő zenére. Atkins kapcsolatba lépett az együttessel, melynek K. K. Downing, Ian Hill és John Ellis voltak a tagjai. Downing visszaemlékezése szerint Atkinst nemcsak azért vették be a zenekarba, mert nem volt énekesük, hanem, mert dobolni és gitározni is tudott, de a dalszerzés terén is sok tapasztalattal rendelkezett. Eleinte a Freight nevet viselte a formáció, de Atkins felajánlotta a Judas Priest nevet, melyre a többiek is rábólintottak.
balra|bélyegkép|175px|Az együttest K. K. Downing és Ian Hill (a képen) hozta létre a 60-as évek végén.
Miután kialakult a Judas Priest első felállása, az együttes nekiállt a környékbeli klubokban fellépni. Első koncertjüket Essingtonban adták 1971-ben. Az együttest David Corke menedzser vette szárnyai alá, aki saját dalok írására biztatta az együttest. 1971 júliusában stúdióba vonultak, hogy rögzítsék a Holy Is The Man és a Mind Conception c. dalokat. A költségeket egy kis cég, a Zella Records állta. A demó azonban nem keltett különösebb feltűnést, a zenekar pedig az anyag megjelenése után sem tudott több koncertet lekötni. A hatékonyabb működés érdekében a tagok felmondtak munkahelyeiken, kivéve John Ellis dobost, aki inkább a biztos megélhetés mellett döntött. Így Ellis miatt csak hétvégéken koncertezhettek, ami nézeteltéréseket okozott. Ellis hamarosan távozni kényszerült, helyére a "Skip" becenévre hallgató Alan Moore került, aki korábban Nick Evans mellett játszott.
Az együttes továbbra is aktívan koncertezett, egy éjszakáért cserébe azonban mindössze 10 fontot kaptak (ez 1971 végére már 25 fontra ugrott). Moore azonban csak kisegítő jelleggel csatlakozott az együtteshez, hamarosan átment a Sundance formációba. Helyére a "Congo" becenevű, színesbőrű Chris Campbell került, akivel először 1971 decemberében léptek fel.
1972-ben, a Black Sabbathnak is dolgozó Jim Simpson menedzser és koncertszervező leszerződtette őket az I.M.A. (Iommi Management Agency) vállalathoz, így olyan együttesek előtt léphettek fel, mint a sikereik elején járó Status Quo, Thin Lizzy vagy a Trapeze. Az I.M.A. vállalatnak olyan zenekarai voltak, mint a Bullion, mely mögött az a Brian "Bruno" Stapenhill állt, aki korábban már dolgozott Al Atkins énekessel. Szintén itt dolgozott a Flying Hat Band is, melynek az a Glenn Tipton volt a gitárosa, aki később a Judas Priest tagja lett.
A Judas Priest menedzsere továbbra is David Corke volt, míg Jim Simpson a koncertek lekötésében volt nagy segítségükre. Segítségével a zenekar olyan neves klubokban léphetett fel, mint a liverpooli Cavern, vagy a londoni Marquee. Közben saját dalok is íródtak, többek között ekkor született meg a Winter, a Never Satisfied valamint a Caviar And Meths is. Ezen dalok mind felkerültek az együttes 1974-ben megjelent Rocka Rolla című debütálóalbumára is.
1973 januárjában Tony Iommi Tramp Entertainments cégénél írtak alá szerződést, menedzserük továbbra is Dave Corke volt. Atkins két új dallal állt elő, a Whiskey Woman és a Heavy Thoughts címűekkel. Született egy Victim of Changes című dala is, de ez csak jóval később, az 1991-ben megjelent debütálóalbumán jelent meg. 1973-ban nekiláttak egy újabb demót rögzíteni, ami azonban nem jelent meg (később Atkins saját neve alatt látott napvilágot). 1973-ban megkezdődött a Heavy Thoughts Tour koncertsorozat, ám a pénztelenség, valamint a megélhetési problémák egyre inkább feszültséget eredményeztek a tagok között. Al Atkins 1973-ban kilépett, őt nem sokkal később Chris Campbell is követte. Tovább súlyosbította a helyzetet, mikor az együttes technikusa Keith Evans is bejelentette távozását, hogy Angus Young gitártechnikusa legyen, így Downing és Hill ismét kettesben maradt. Hill ekkori barátnője Sue Halford volt, aki beajánlotta testvérét Rob Halfordot.
Halford korábban a Thark együttesben játszott, de megfordult az Abraxis, a Lord Lucifer és a Hiroshima formációkban is, s egy ideig színházi villanyszerelőként is dolgozott.
Halford hamarosan a Judas Priest énekese lett. A dobos John Hinch lett, aki korábban Halford mellett játszott a Hiroshima formációban. Az új felállás neki állt dalokat írni, többek között ekkor született meg a Run of the Mill is. 1973-ban stúdióba vonultak, hogy újabb demófelvételt készítsenek. A demó felkeltette David Howells a Gull Records elnökének az érdeklődését is, mely következtében az együttes szerződést kötött a kiadóval (1974. április 16.). 1974-ben továbbra is brit klubokban játszottak, majd február 11-én a Gull Records meghívásának eleget téve a londoni Marquee klubban léptek fel, ahol a Budgie volt a másik fellépő. A koncert nagy sikert aratott, annak ellenére, hogy a kiadó embereinek valószínűleg nem tetszett a Judas Priest zenéje.
1974 márciusában Hollandiában és Németországban adtak koncerteket, majd hazatértek egy kéthetes koncertsorozat erejéig. Ezt követően Norvégiában és Dániában mutatkoztak be. Kenneth Downing Jr., az együttes gitárosa ekkor vette fel a K. K. Downing nevet, miután egy rajongójuk nem tudta kimondani a valódi nevét, ezért csak "KK" Downingnak hívta. A kiadó emberei javaslatokat tettek a zenekarnak a zenei irányvonalat illetően, így még egy kürtjátékos bevonása is szóba került. Ian Hill azonban még egy gitáros bevételét javasolta. K. K. Downing több ok miatt is támogatta Hill ötletét. Először is nagy rajongója volt a Wishbone Ash zenekarnak, akik szintén két gitárossal játszottak, valamint a koncertek alatt, mikor szólót kellett játszania gyakran "ürességet" érzett a hangzásban.
A Judas Priest mellett nagyjából egy időben, egy másik zenekar is leszerződött a Gull kiadóhoz. A The Flying Hat Band gitárosa az a Glenn Tipton volt, aki hamarosan a Judas Priest tagja lett. Elmondása szerint a The Flying Hat Band igen lehangoló, súlyos zenét játszott a korai Black Sabbath nyomvonalán. 1974-ben a Deep Purple előzenekaraként bejárták Európát. Az ekkor trió felállású zenekart Glenn Tipton (ének/gitár) mellett Carl Palmer testvére Steve Palmer, valamint Mars Cowley alkotta, aki Pat Travers mellett bukkant még fel.