Lászlóffy Aladár (Torda, 1937. május 18. – Budapest, 2009. április 20.) Kossuth-díjas magyar költő, író, műfordító, szerkesztő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Lászlóffy Csaba bátyja.

Családja Az erdélyi örmény-magyar nemes Lászlófi család leszármazottja, a család eredeti neve: Vásilian.Lászlófi családGudenus János József: Örmény eredetű magyar nemesi családok genealógiája, Erdélyi Örmény Gyökerek, Budapest, 2000 A család 1712-ben kapott nemesi címet. Életútja A kolozsvári volt református kollégiumban érettségizett (1954), a Bolyai Tudományegyetemen magyar irodalom szakot végzett (1959), de csak 1971-ben államvizsgázhatott. Az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári fiókszerkesztőségében (1961), a Napsugárnál (1962–69) dolgozott, rövid ideig a Dacia Könyvkiadó főszerkesztője (1970), az Előre, majd az Utunk kolozsvári munkatársa.

Az 1989-es romániai forradalom után a Helikon szerkesztőségi tagjaként és a Korunk munkatársaként működött. 1994-től meghívott előadóként a kolozsvári egyetemen kultúrtörténetet adott elő. Hosszas betegség után Budapesten érte a halál.

Munkássága Első írását a Dolgozó Nő gyermekmelléklete közölte (1946). Írásai irodalmi folyóiratokban és lapokban jelentek meg bel- és külföldön egyaránt. Első verseskötetével 1962-ben jelentkezett a Forrás fiatal írócsoportja élén. Új erkölcsi felfogásért lépett fel egy egyetemes világlátás igényével. Kiterebélyesedő lírája élénk vitát és fokozódó elismerést váltott ki a műbírálók részéről. „A történelem-földrajzi, az etikai távolságok megkülönböztetése és a pillanatok azonosítása – lényegében ez Lászlóffy Aladár költészetének legfőbb titka. Hatalmas, több ezer éves tudással felvértezve mégsem csupán a múlt-jelen viszony fontos számára; nyilván legalábbis egyenjogú polgára ő a jelennek-jövőnek, »a tovább történő világnak«” – így jellemzi líráját Kántor Lajos Legszebb versei előszavában (1984). Költészetét a József Attiláéval állítja párhuzamba Földes László: „...rokonságuk gyökere [...], hogy ő is személyes ügyének tekinti az emberiség leggyötrőbb létkérdéseit.”

A költő mindenség-vallomása és időtlen idő-kapcsolásai ütnek át prózáján is. Már Héphaisztosz c. regénye a jelen előzményeit érzékelteti ókori hősök önerejű példamutatásaiban, s ez az idő-azonosítás sajátos gyermekkori élményein túl végigfut a családi elődök átélésének képzeletjátékáig. Egymást követő három regénye hasonló szellemi gyökérzeténél fogva trilógiának tekinthető: már az ifjúkori szerelmet idéző Papírrepülő előrevetíti a célt, hogy az igazság, a feloldódás és a jövő kedvéért mindent meg kell őrizni, evégett illeszti be a szerző régi családi képekből összeálló leszármazási rendjét a maga mítosztermő fogalmaiba. Az ólomkatona hadifogsága be is avat az író emlék- és hangulattolongásaiba, ébredő nosztalgiával a régi iránt... Megelevenedik a család korképe, az 1930-as évek szülővárosára ismerünk lépten-nyomon, s a felelevenedett dolgok, tárgyak elérhetővé teszik egészében a valóságos múltat. Az emlékezet viszontagságaival eljátszó költő-regényíróban „az idők is megkeresik egymást”, ólomkatonái felidézik az első világháborút, s odaláncolják a család gyászához, szomorúságához. A lelki fényérzékenység tetőzik A képzeletbeli ásatás c. regényben, melyet Marosi Péter kritikája dokumentumokból, valóságos történésekből kikevert, de fikcióként tálalt családi kulcsregénynek minősít, ám nevezhetnők erdélyi eposznak is.

Az író műhelyébe enged bepillantást Szigetvár lakatja c. novellája, mely egy török korbeli leltárral párhuzamos szerkesztésben „lehetőleg egy régész szakszerű higgadtságával” bontja fel a családi levelesládát, hogy eljátszadozzék mindazokkal, amik „akkor ott voltak, most meg itt”. A Szövegek szövetsége c. műhelynapló a szűkebb családi kört egyetemessé tágítva leszögezi: „A kultúra alapszabályává vált, hogy állandóan emlegetni kell azokat, akikre építkezünk, akiknek szellemi összefüggése és együtt-hatása az emberiség egyetlen megingathatatlan birtoka immár: békés és építő nagyhatalma.” Filozófiai és esztétikai sarktételről van itt szó: a szerző – egy más alkalommal Thomas Mannt jelenítve, de önmagát is kifejezve – a „szellemi életbe” való belépésről szól, boldog összhangban a személye elhivatottsággal. Így tud felülemelkedni saját korának minden – szörnyű – ellentmondásán, örökletes szövetségben a változó korok maradandó értékeivel.

Sokoldalú írói arculatához hozzátartozik a Vitorla-ének versantológia válogatása és bevezetése (1967), két és fél ezer év szerelmes verseinek gyűjteménye Reszket a bokor c. alatt (1973), egy Szabó Lőrincről írott írói kismonográfia (Kolozsvár, 1973) és válogatott verseinek és műfordításainak összeállítása (1974), valamint Az ő hangja c. versantológia szerkesztése (1975).

Művei Hangok a tereken (versek), Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1962 (Forrás) Színhelyek (versek), Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1965 A levelek vándorlása (gyermekversek), Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1965 (Napsugár könyvek) Képeskönyv a vonalakról (versek), Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1967 Mekkora a kalapács? (gyermekversek), Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1967 Héphaisztosz (regény), Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969 Szövetségek (versek), Dacia, Kolozsvár, 1970 A hetvenes évek (versek), Kriterion, Bukarest, 1971 Papírrepülő (regény), Kriterion, Bukarest, 1973 Szabó Lőrinc költői helyzetei (Vázlat egy monográfiához), Dacia, Kolozsvár, 1973 A következő ütközet (versek), Kriterion, Bukarest, 1974 Az ólomkatona hadifogsága, Dacia, Kolozsvár, 1975 A hétfejű üzenet (versek), Kriterion, Bukarest, 1976 Szigetvár lakatja (novellák), Kriterion, Bukarest, 1979 …hogy kitudódjék a világ (versek), Budapest, 1980 Harmatjáték (gyermekversek), Ion Creangă, Bukarest, 1980 Hol én, hol idegen (versek), Eminescu Könyvkiadó, Bukarest, 1982 Svájci határállomás (novellák), Dacia, Kolozsvár, 1984 Ledőlési határidő (versek), Kriterion, Bukarest, 1985 Régi rejtély – új talány (gyermekenciklopédia), Ion Creangă, Bukarest, 1986 A képzeletbeli ásatás (regény), Kriterion, Bukarest, 1986 Szövegek szövetsége (Műhelynapló a megtartó kedélyről), Kriterion, Bukarest, 1988 A holdbéli pásztor (novellák), Kriterion, Bukarest, 1989 Házsongárd (monográfia, Kántor László fényképeivel), Helikon, Budapest, 1989 Botrány Gordiuszban. Egy nyelvi árvaház naplója, Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1994 A jerikói trombitás. Műhelynapló a megtartó melankóliáról, Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 1994 Symphonia antiqua. Verses kommentár gyermekkorom kedvenc, kopott tankönyvéhez, Jelenkor, Pécs, 1995 Longobárd korona (esszék és tanulmányok), Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1997 A repülés a zuhanásban (versek), Littera Nova, Budapest, 1997 A Seregek Ura. Erdélyi káprázat, Erdélyi Könyv Egylet, Stockholm-Budapest, 1998 Felhősödik a mondatokban (versek), Kortárs, Budapest, 1998 Szélmalom leltár (esszék), 1998 Bársonyok és Borgiák (versek); Kortárs, Budapest, 2000 Csudaóra (gyermekversek); Littera Nova, Budapest, 2001 Átkopogások. Válogatott versek; Mentor, Marosvásárhely, 2002 Gyarló és kalapács; Kortárs, Bp., 2004 Szabó Lőrinc költői helyzetei. Vázlat egy monográfiához; előszó Kabdebó Lóránt; Polis, Kolozsvár, 2005 (Kettős tükörben) Harmatjáték; Cerkabella, Szentendre, 2006 Helipintyő. Mesék a pojácakészítőről; Cerkabella, Szentendre, 2007 Kántor Lajos: Golyószórásban, repülőszőnyegen. Kettős portré(k) Lászlóffy Aladárral; Kriterion, Kolozsvár, 2012 Séta két kor között. Válogatott versek; Kriterion, Kolozsvár, 2013 (Romániai magyar írók) A végtelen készenlét. Kötetben először közreadott versek; szerk., utószó Széles Klára; Magyar Napló–Fokusz Egyesület, Bp., 2019 (Rádiusz könyvek) Homok sapiens. Kötetben először közreadott esszék; szerk., utószó Széles Klára; Magyar Napló–Írott Szó Alapítvány, Bp., 2020 (Rádiusz könyvek)

Műfordításai Livia Ardelean-Florian Oprea: Jogos önvédelemből (regény) Mircea Dinescu versei Ștefan Augustin Doinaș verseit Bazil Gruia versei Eugen Jebeleanu versei Nicolae Prelipceanu versei Aurel Rău versei

Társasági tagság Jósika Miklós Kör alapító tag

Díjak, elismerések 1971 – A Román Írószövetség Díja 1974 – A Román Akadémia Díja 1974, 1982, 1984 – Az Európa Kiadó Nívódíja 1988 – Robert Graves-díj 1991 – József Attila-díj 1991 – Látó-díj 1993 – Déry Tibor-díj 1994 – Berzsenyi-díj 1995 – Tiszatáj-díj 1995 – Ady Endre-díj 1995 – Bethlen Gábor-díj 1995 – Kortárs-díj 1997 – A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje 1998 – Kossuth-díj 2003 – Alföld-díj 2007 – Napút-díj

Jegyzetek

Források

Romániai magyar ki kicsoda, 1997. Nagyvárad, 1996. Lászlóffy Aladár szócikkét lásd 357-358. p.

Ki kicsoda 2000: Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20 000 kortársunk életrajza, főszerk. Hermann Péter, I–II, Budapest, Greger-Biográf, 1999, ISSN 1215-7066 – Lászlóffy Aladár szócikkét ld. II. köt. 978. o.

További információk [ Versek] Versek Interjú Lászlóffy Aladárral Széles Klára: A "vallás és Isten-élmény", "történelem, mint metafora" elválaszthatatlansága Lászlóffy Aladár költészetében Lászlóffy Aladár profilja a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján Széles Klára: Lelkünkre így ül ez a kor. Szubjektív nemzedéktörténet Lászlóffy Aladárral, 1956–2004; Polis, Kolozsvár, 2005 "Mit látsz egy íróasztalon?". Lászlóffy Aladár világa; Cédrus Művészeti Alapítvány–Napkút, Bp., 2007 Csűrös Miklós: Türelmes emberi folyamat. Vázlat Lászlóffy Aladárról; Napkút, Bp., 2012 (Káva téka)

Kapcsolódó szócikkek Ars poetica Erdélyben

Kategória:Digitális Irodalmi Akadémia-tagok Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Kolozsváriak Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:A Román Akadémia tagjai Kategória:Tordaiak Kategória:Déry Tibor-díjasok Kategória:1937-ben született személyek Kategória:2009-ben elhunyt személyek Kategória:Látó-nívódíjasok Kategória:Alföld-díjasok Kategória:Robert Graves-díjasok Kategória:Salvatore Quasimodo-különdíjasok Kategória:Naszódiak Kategória:A kolozsvári református kollégium diákjai Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei