A Lipótvárosi zsinagóga egy tervbe vett monumentális budapesti zsinagóga, amely a 20. század elején épült volna, és 3800 fős befogadóképességgel hű tükre lett volna a gyarapodó és gazdagodó budapesti zsidóságnak. Az épület végül anyagi nehézségek miatt nem készült el, történetéről csak korabeli tervrajzok és újságcikkek mesélnek.
Története Az emancipáció következtében Magyarország zsidósága nagyfokú szabadságot kapott a 19. század második felében, száma jelentős mértékben gyarapodni kezdett, és Budapest kulturális életében is egyre nagyobb szerepet töltött be. Habár a század folyamán több zsinagóga épült Budapest területén – beleértve a nagyméretű Dohány utcai zsinagógát is –, ezek már nem tudták ellátni a budapesti zsidóság hitéletéhez szükséges funkciókat, ráadásul egyáltalán nem voltak kiemelt helyen, és többségüket más épületek fogták szorosan közre. Lipótváros zsidósága ebben az időben 12 000, a szomszédos VI. és VII. kerületé pedig 72 000 fő volt. 1893-ban a pesti zsidó hitközség kéréssel fordult a főváros vezetőségéhez:
„A hitközség, midőn istentiszteleti intézményei terén egy általánosan érzett hézagot óhajt pótolni, arra kell, hogy tekintettel legyen, hogy az általa megalkotandó templom a mellett, hogy egyrészt terjedelménél fogva a zsidó hívek minél nagyobb számát legyen képes tartósan befogadni, másrészt a fő és székvárosnak méltó díszére szolgáló monumentális épület legyen.”
Az építendő templom helyszínéül a főváros a Szalay utca, Szemere utca, Markó utca és Koháry (ma Nagy Ignác utca) utcák által körülvett telket jelölte ki, és adta oda ingyenesen a hitközség részére. 1898. február 20-án meg is jelent a felhívás a pályázatok elkészítésére, azzal a kikötéssel, hogy: az épületnek szabadon kell állnia 3600 fő befogadására alkalmasnak kell lennie (ehhez képest a Dohány utcai zsinagógában 1492 férfi és 1472 női, összesen 2964 ülőhely van.) elkészítésének költsége maximálisan egymillió osztrák–magyar forint lehet.
A felhívásra végül 23 pályázat érkezett be, amelyeket kevesebb mint egy hónap alatt bírálta el a Kohner Zsigmond hitközségi elnök vezette testület, amelyben korabeli neves építészek is helyet foglaltak. Néhány e tervek közül: Foerk Ernő és Schömer Ferenc terve Bálint Zoltán (építész) és Jámbor Lajos (építész) terve Lajta Béla terve Schickedanz Albert és Herzog Fülöp Ferenc terve Márkus Géza terve Vágó József, Vágó László és Scheer Izidor terve Scheer Izidor és Pollák Manó terve Kármán Géza Aladár és Ullmann Gyula terve Henri Evers terve Baumhorn Lipót terve
Az első helyezést Foerk Ernő és Schömer Ferenc terve nyerte el. Az épület valószínűleg a világ legnagyobb zsinagógája lett volna, hiszen a New Yorkban lévő, és még a Dohány utcai zsinagógánál is nagyobb Emánu-Él zsinagóga is „mindössze” 2500 ember számára biztosít ülőhelyet, magassága pedig 103 láb (31 méter),https://untappedcities.com/2014/03/04/tour-manhattans-temple-emanu-el-one-of-the-largest-synagogues-in-the-world/ míg a Foerk-féle terv 3800 fős befogadóképességgel, és 70 méteres magassággal számolt.https://zsido.com/megazsinagoga-helyett-berhazbeepites-a-lipotvarosi-zsinagogak-tortenete-1-resz/ (Az igaz, hogy még így is alacsonyabb lett volna a közeli 96 méterhttps://funiq.hu/2926-szent-istv%C3%A1n-bazilika-budapest magas Szent István-bazilikanál és az ugyancsak 96 méterhttps://magyarnemzet.hu/archivum/panoramakepek/az-orszaghaz-kupolacsarnoka-a-szent-korona-lakhelye-4106922/ magas Országháznál – ugyanakkor alig lett volna alacsonyabb, mint a Rózsák téri templom (76 méter) vagy a Mátyás-templom (78 méter),https://welovebudapest.com/toplista/az-igazi-magaselet-budapest-legmagasabb-epitmenyei és magasabb lett volna a 67 méter magas Bakáts téri templomnál.)
Komoly problémát jelentett azonban, hogy a tervek jócskán felülmúlták az építési költségekkel kapcsolatban megszabottakat (pl. a győztes pályamű kupolája maga is hatmillió forintra volt tervezve.) Foerk és Schömer ezt követően újabb terveket adott be, de ezek esetében sem sikerült a megfelelő szintre leszorítani a költségeket. Hosszas tervezgetések után, 1907-ben a hitközség dr. Weinmann Fülöp (1839–1911) udvari tanácsos, új hitközségi elnök javaslatára elvetette a további terveket, a telket pedig egy másik, a Dohány utcai zsinagóga mellett fekvő telekre cserélte. Ide épült később a Hősök temploma. A lipótvárosi zsinagóga nem tudott megépülni.
Jegyzetek
Források https://varoskepp.blog.hu/2008/11/13/a_lipotvarosi_zsinagoga https://24.hu/kultura/2015/09/15/ilyen-is-lehetett-volna-budapest-meg-nem-valosult-epulettervek-a-xx-szazadbol/ http://lajtaarchiv.hu/muvek/a-lipotvarosi-zsinagoga-palyaterve-1899-v-marko-utca/ https://zsido.com/megazsinagoga-helyett-berhazbeepites-a-lipotvarosi-zsinagogak-tortenete-1-resz/ https://zsido.com/megazsinagoga-helyett-berhazbeepites-a-lipotvarosi-zsinagogak-tortenete-2-resz/ https://zsido.com/megazsinagoga-helyett-berhazbeepites-a-lipotvarosi-zsinagogak-tortenete-3-resz/ https://hvg.hu/itthon/20070327_zsinagoga_zsido_hitkozseg_kossuthter https://www.breuerpress.com/2013/04/01/europa-legnagyobb-meg-nem-epult-zsinagogaja/ http://www.dohany-zsinagoga.hu/?page_id=14
További információk Gábor Eszter: A lipótvárosi zsinagóga pályázata. Budapesti Negyed, 18–19. Frojimovics Kinga-Komoróczy Géza-Pusztai Viktória-Strbik Andrea: A zsidó Budapest, I-II. Városháza, MTA Judaisztikai Kutatócsoport, Bp., 1995 Szegő Dóra-Szegő György: Zsinagógák. Városháza, Bp., 2004 Zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. A Zsidó lexikon kiadása, Bp., 1929
Kapcsolódó szócikkek Magyarországi zsinagógák listája Tervben maradt nevezetes budapesti épületek, építmények
Kategória:Budapest 20. századi zsinagógái Kategória:Budapest V. kerületének vallási építményei Kategória:Eklektikus építészet Kategória:Tervben maradt épületek Kategória:Baumhorn Lipót művei