bélyegkép|Az expedíció útja A Lewis és Clark expedíció egy felfedezőút volt 1803. augusztus 31. és 1806. szeptember 25. között. Célja az volt, hogy Louisiana megvásárlását követően nyugat felé haladjanak a megszerzett területen a Csendes-óceánig. Kiindulópontjának az 1970-es évekig az Illinois államban található Camp Dubois-t tekintették, jelenleg pedig a Pennsylvania állambeli Pittsburgh-öt. Nyugat felé tartó útja során az expedíció átvágott a Nagy Amerikai Vízválasztón, majd elérte az óceán partját. A csapat vezetője, amely főként amerikai katonákból és civil önkéntesekből állt, Meriwether Lewis százados volt, valamint közeli barátja, William Clark alhadnagy.
Thomas Jefferson elnök 1803-ban, szinte azonnal Loiusiana megvásárlása után verbuválta az expedíciót, abból a célból, hogy feltérképezzék az új, ismeretlen földeket, és a nyugati partvidékig eljutva mindenütt vegyék birtokba a földet az Egyesült Államok nevében, mielőtt a britek vagy más európai nagyhatalmak megtennék ugyanezt. Emellett tudományos expedícióként is szolgált: növényeket, állatokat, földrajzi sajátosságokat vizsgáltak és rögzítettek, s eközben igyekeztek felvenni a kapcsolatot az őslakos indiánokkal. Visszatérve St. Louis városában számoltak be Jefferson elnöknek a tapasztaltakról, rengeteg térképpel, rajzzal és jegyzettel felszerelkezve.
Áttekintés Thomas Jefferson szándéka az volt, hogy találjanak egy olyan közvetlen és használható vízi útvonalat, amelyet a kontinensen keresztül kereskedelmi célokra lehet használni. Amellett az Egyesült Államok fennhatóságát is igyekezett elismertetni a Missouri folyó mentén élő indián törzsekkel, és szerette volna feltérképeztetni a frissen megvásárolt Louisianát. A tudományos kutatások, bár jelentékenynek mondhatók, nem képezték az expedíció elsődleges célját.
A XIX. század során Lewis és Clark neve nemigen bukkant fel a történelemkönyvekben, még az Egyesült Államok fennállásának százéves évfordulóján szervezett világvásáron sem. Először 1904-ben a Louisiana megvásárlásának százéves évfordulóján bukkant fel a nevük St. Louis-ban, majd 1905-ben az emlékezetükre rendezett nemzetközi vásáron, ahol már amerikai pioníroknak tekintették őket. Történetük mindenesetre még sokáig elnagyolt maradt, és csak a legutóbbi időkben sikerült részleteiben is dokumentálni azt.
2004-ben Gary E. Moulton szerkesztésében kiadták az expedíció által készített naplókat.
Előkészületek balra|bélyegkép|Meriwether Lewis és William Clark Thomas Jefferson már évek óta olvasott beszámolókat olyan kalandoroktól, akik nyugat felé haladva térképezték fel Amerika ismeretlen tájait. Őt magát is vonzotta az ismeretlen. Az 1780-as években, amikor Franciaországban volt amerikai nagykövet, Párizsban találkozott John Ledyarddal, akivel megbeszélték egy lehetséges expedíció terveit északnyugat felé. Jefferson elolvasta James Cook "Utazás a Csendes-óceánon" című élménybeszámolóját is, valamint Le Page du Pratz "Louisiana története" című esszéjét. Akárcsak Cook kapitány, ő is egy átjárót keresett a Csendes-óceán felé. Alexander Mackenzie korábban a kanadai Mackenzie folyón keresztül elérte a Jeges-tengert – ő és csapata voltak az elsők, akik Mexikóból indulva átszelték a kontinenst északi irányban már 1793-ban, hamarabb, mint Lewis és Clark. Mackenzie műve, az "Utazás Montrealból" volt az, ami rádöbbentette Jeffersont arra, hogy a britek rá akarják tenni a kezüket a Columbia folyóhoz kapcsolódó jövedelmező szőrmekereskedelemre. Meggyőződött arról, hogy minél hamarabb birtokba kell venniük a területeket.
Elnöksége második évében Jefferson felkérte a Kongresszust, hogy támogassa egy Louisianából a Csendes-óceán felé tartó expedíció verbuválását. Nem titkolta ezt el a spanyol, brit és francia hatóságok elől, de a küldetés igazi célját nem tárta fel előttük. A szembenálló föderalistákat egy titkos üzenettel próbálta meggyőzni. A Kongresszus meg is szavazott 2324 dollárt az úti ellátmányra.
1803-ban össze is hívta a felfedezőcsapatot, amely vezetőjének Meriwether Lewis századost tette meg. Ő hívta magával William Clarkot, hogy legyen a társ-vezetője. Lewis képzett ember volt, számtalan dologban jártas és kitartó, ami alkalmassá tette egy ilyen expedíció vezetésére. De még az indulás előtt Philadelphiába küldte őt Jefferson, hogy Benjamin Rushtól sajátítsa el a gyógyítás technikáját. Ezenkívül Andrew Ellicott oktatta őt csillagászatra, többek között a szextáns és más navigációs eszközök használatára. Lewis rendkívüli érdeklődést tanúsított és gyorsan tanult. Jefferson egy hatalmas könyvtárat is a rendelkezésére bocsátott, amelyben Észak-Amerika földrajzáról sajátíthatott el egyet s mást.
1803 nyarán készült el az expedíció nagy hajója Pittsburgh-ben, Lewis felügyelete alatt, és elkészülte után szinte azonnal megrakták ellátmánnyal. Lewis és csapata augusztus 31-én indult el az Ohio folyón, hogy a Kentucky állambeli Louisville-ben találkozzon októberben Clarkkal. A céljuk az volt, hogy feltérképezzék a frissen megvásárolt Louisiana Területet, és itt kereskedelmi útvonalakat építsenek ki, továbbá jelezzék az Egyesült Államok fennhatóságát az indiánok számára a Missouri folyó mentén. Jefferson azt is akarta, hogy a Csendes-óceán partvidékén, Oregonban jelezzék az amerikaiak érkezését, hogy ezzel vegyék elejét annak, hogy esetleg egy másik európai állam formáljon igényt a földre. A történészek szerint Jeffersont az is motiválhatta az adatgyűjtés elrendelésében, hogy tudta: ha bővebb ismeretekkel rendelkeznek az adott területről, akkor könnyebben tudják igazolni, hogy valóban az övék a föld. Az expedíció legfontosabb feladata azonban az volt, hogy lehetőség szerint találjanak egy teljesen vízi utat a két partvidék között, kereskedelmi céllal.
Az amerikai pénzverde speciális érméket vert, rajtuk Jefferson arcképével, valamint a barátság és a béke üzenetével, melyeket utóbb indián békemedáloknak is hívtak. Ezeket kellett a katonáknak az útközben talált törzsek részére szétosztaniuk. A csapat a legjobb fegyvereket kapta, éppen az erődemonstráció szándékával. Ezek között volt egy osztrák gyártmányú, .46-os kaliberű Girandoni-szélpuska is, egy húsz töltényes tárral rendelkező ismétlőfegyver, mely elég erős volt ahhoz, hogy elejtsen egy szarvast. Emellett kovás lakattal ellátott fegyverek, kések, kovácsoláshoz szükséges szerszámok, és térképészeti felszerelések is voltak náluk. Zászlók, ajándékcsomagok, orvosság, és sok más egyéb is az útravaló részét képezte. Az útiterv szerint a Missouri folyón keresztül haladtak volna annak forrásáig, majd a Csendes-óceánhoz a Columbia folyón keresztül, hasonló útvonalon, mint amit egy évszázaddal korábban egy indián felfedező, Moncacht-Apé is bejárt. Az ő útját Antoine-Simon Le Page du Pratz írta meg, s ez a könyv Jefferson illetve Lewis birtokában volt. Az egyetlen gond a könyvvel csak az volt, hogy ki tudja, milyen okból, de Le Page egyáltalán nem tesz benne említést a Sziklás-hegységről, mint komoly akadályról, és ez lehetett az oka annak, hogy Lewis és Clark úgy hitték: könnyűszerrel át tudnak jutni csónakjaikkal a Missouri-ról a Columbiára.
Utazásuk
Indulás bélyegkép|Camp Dubois (Camp Wood) rekonstrukciója A felfedezőcsapat 1804. május 14-én délután 4 órakor hagyta el az Illinois állambeli Camp Dubois-t (Camp Wood). Clark utasítására felfelé kezdtek el haladni a Missouri folyón egy nagy és két kis hajóval a Missouri állambeli St. Charles felé, ahol hat nappal később csatlakozott hozzájuk Lewis. Másnap délután, május 21-én folytatták útjukat. A beszámolók eltérőek, de a tisztekkel, besorozott katonákkal, civil önkéntesekkel, és Clark afroamerikai szolgájával, Yorkkal összesen kb. 45-en lehettek.
St. Charles-ból tovább haladtak a folyó mentén, elérve azt a területet, ahol ma a missouri Kansas City és a nebraskai Omaha városa található. Augusztus 20-án Charles Floyd őrmester elhunyt, valószínűleg akut vakbélgyulladás következtében. Az elsők közt volt, akik jelentkeztek az expedícióra, és szerencsére az egyetlen is, aki útközben vesztette életét. Egy közeli dombon temették el, amit ma tiszteletére "Floyd's Buff"-nak neveznek, és az iowai Sioux City része. Temetésének helyét egy cédrusfa oszloppal jelölték meg, rajta a nevével és halálának időpontjával. Körülbelül 2 kilométert haladtak, ahol egy másik folyót találtak, melyet Floyd-folyónak neveztek el. Augusztus utolsó hetén az expedíció elérte a Nagy-síkságot, ahol rengeteg szarvast, vapitit, bölényt és hódot találtak.
Az expedíció két tucatnyi indiá törzzsel vette fel a kapcsolatot, segítségük nélkül valószínűleg éhen haltak volna a kemény telek, az éhezés, vagy éppen a Sziklás-hegység útvesztőiben való eltévedés miatt,
Az amerikaiak és a lakoták (akiket sziúknak is neveztek) viszont nem jöttek ki túl jól, és komoly esély volt rá, hogy összecsapás fog kitörtni köztük. Harry W. Fritz elmondása alapján a Missouri folyón korábban felhajózó utazók is figyelmeztettek erre az erős és agresszív törzsre, mely akadályozza a szabad kereskedelmet. Clarkék érkezésekor ráadásul féltek a dél felől az omaha indiánok részéről történő ellentámadástól is, ugyanis nem sokkal korábban egy fosztogatás során megöltek 75 omaha indiánt, felégettek 40 házat, és négy tucat foglyot is ejtettek. A csapat és a lakoták a Missouri és a Bad folyók összefolyásánál, a mai dél-dakotai Fort Pierre-nél találkoztak. Egyikük lova eltűnt és ezért az indiánokat tették felelőssé. Miután sikerült tisztázni a félreértést, a lakoták azt mondták, hogy maradjanak itt, ahol vannak, vagy a továbbhaladásért cserébe adjanak több ajándékot a törzsnek. Többször is robbanásig feszült a helyzet, de végül csak sikerült átjutniuk, és az expedíció arikara területen folytatódhatott. Clark visszaemlékezéseiben háborúszerű élményekről és "egy vad nép elvetemült szörnyeiről" írt. balra|bélyegkép|Fort Mandan rekonstrukciója 1804 telén a csapat felépítette Fort Mandant, a mai észak-dakotai Washburn közelében. 1805. április 7-én távoztak, a nagy hajójukat pedig visszaküldték St. Louis-ba rengeteg begyűjtött mintával, köztük olyan fajokkal, amiket a Mississippitől keletre még sosem láttak. Továbbhaladásuk során egy törzsfőnök az egyik csónakjukat kérte az átengedésükért cserébe. Ebből is konfliktus lett, mely majdnem harchoz vezetett, de végül mindkét fél meghátrált. Az amerikaiak gyorsan megindultak nyugat felé, felfelé a folyón, majd a telet mandan területen töltötték. Táborozásuk során indiánok látogatták meg őket, többen éjszakára is ott maradtak. Hamarosan találkoztak a mandan törzsfőnökök tanácsával is, és itt találkoztak Toussaint Charbonneau-val, egy francia-kanadai prémvadásszal, valamint soson feleségével, Sacagawea-val, aki az expedíció tolmácsa lett. A törzsfőnökök szándéka békés volt, s végül a békepipát is elszívták. Április 25-én Lewis megírta a jelentését az expedíció megfigyeléseiről, "A Louisiana Területen élő indián népek statisztikai nézőpontból" címmel. Ebben több törzs nevét, lakóhelyét, kereskedelmi szokásaikat, és az általuk használt vízi utakat rögzítette, sok más egyéb mellett. Jefferson elnök később ezt a jelentést bemutatta a Kongresszusnak is.
Május 25-én pillantották meg először a Sziklás-hegységet, mely nagy kihívásnak ígérkezett. A Missouri folyót egész a forrásvidékéig követték, és itt átlépték a Nagy Amerikai Vízválasztót a Lemhi-hágónál. Útközben ráleltek a sosonokra is, ahonnét Sacagaewa származott. Az ő segítségükkel szereztek lovakat. Kenukkal ereszkedtek le előbb a Clearwater-folyón, a Snake-folyón, majd a Columbia-folyón, megkerülve a Celilo-vízesést, majd a Willamette és Columbia-folyók találkozásánál elértek a mai Portland területére. A folyó alsó szakaszán a csapat William Robert Broughton 1792-es jegyzeteit használta tájékozódásra. A jellegzetes Mount Hood hegycsúcs látványa, valamint más sztratovulkánoké mutatta meg az expedíciónak, hogy hamarosan elérik a Csendes-óceánt.
A Csendes-óceán partján