Soualiho Meïté (Párizs, 1994. március 17. –) elefántcsontparti származású, francia születésű profi labdarúgó, a Serie A-ban szereplő Cremonese játékosa, kölcsönben a Benfica-tól.
Pályafutása Klubcsapatokban Lille OSC Az akkor 18 esztendős fiatal, 2013 januárjában négy és fél éves szerződést kötött a klubbal, ahová a szezon végén csatlakozott. Augusztus 10-én mutatkozott be, egy bajnoki 1–0-s hazai találkozón, a FC Lorient ellen.
Szeptember 29-én a csapat színeiben a francia Szuperkupában is bemutatkozott, egy kis érdekesség, pont a korábbi csapata elleni mérkőzésen. Amit 0–1-re meg is nyert az AJ Auxerre.
2014. január 5-én a francia kupasorozat első fordulójában is bemutatkozott, AC Amiens elleni 1–3-s vendégbeli sikeren.
Július 30-án a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik forduló, első szakaszában mutatkozott be csereként, pályafutása során először a kupasorozatban. A svajci FC Groningen (0–2) elleni sikerrel. December 11-én játszott először nemzetközi-kupamérkőzést az Európa-liga csoportkörében, a VfL Wolfsburg elleni hazai 0–3-ra elvesztett találkozón.
AS Monaco 2017. június 17-én 8 millió euróért megvásárolták Lille OSC csapatától. Az első mérkőzése szeptember 16-án volt hazai környezetben a Ligue 1-ben, az RC Strasbourg (3–0) ellen. December 6-án a Porto elleni 5–2-s idegenbeli mérkőzésen debütált először a Bajnokok Ligájában. Kezdőként 66 percet kapott Leonardo Jardim vezetőedzőtől.
Bordeaux 2018. január 2-án a francia együttes a 2017–18-as szezon végéig kölcsönvette az AS Monaco FC-től, kivásárlási opció nélkül.
Torino FC 2018. július 10-én igazolta le a Torino együttese, a megállapodási feltétel, Antonio Barreca és Meïté cseréje volt. Augusztus 12-én játszotta első tétmérkőzését a Coppa Italia harmadik körében, a Cosenza Calcio elleni 4–0-s hazai találkozón. Egy héttel később a Serie A első fordulójában kezdőként debütált az AS Roma (0–1) elleni hazai mérkőzésen. Augusztus 26-án szerezte meg első gólját, majd mentett pontot az Internazionale elleni 2–2-s bajnoki találkozón. 2019. július 25-én a Debreceni VSC (3–0) elleni hazai találkozón az Európa liga selejtezőkörében is pályára lépett.
AC Milan 2021. január 14-én kölcsönbe vették a Torino FC csapatától, kivásárlási opcióval. Négy nappal később mutatkozott be a Cagliari Calcio elleni 0–2-s idegenbeli bajnoki mérkőzésen a 72. percben, Sandro Tonali-t váltva.
A válogatottban Franciaországban született, elefántcsontparti származású. A Francia U16 és az U17 korábbi játékosa. Tagja volt a 2011-es U17-es labdarúgó-világbajnokságnak.
Statisztika 2021. május 23-i állapot szerint. KlubSzezonBajnokságKupaIncludes Coupe de France, Coupe de la Ligue, Trophée des champions, Belga kupaNemzetköziIncludes Európa-liga, UEFA-bajnokok ligájaEgyébIncludes Belga bajnokság playoffsÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokAuxerre B2010–11CFA40—402011–12202—2022012–1360—60Összesen302000000302Auxerre2011–12Ligue 12000——202012–13Ligue 220121——222Összesen221210000242Lille2013–14Ligue 119040——2302014–15803030—1402015–163010——40Összesen300803000410Lille B2013–14CFA20—202014–1580—802015–16CFA 292—92Összesen192000000192Zulte-Waregem(kölcsön)2015–16Belga első osztály30——901202016–1730161—100462Összesen3316100190582Monaco2017–18Ligue 12000100030Összesen2000100030Bordeaux (kölcsön)2017–18Ligue 118110——191Összesen181100000191Torino2018–19Serie A35230——3822019–203301060—4002020–2114120——161Összesen823606000943Milan (kölcsön)2020–21Serie A1601040—210Karrier összesen2521024214019030912
További információk
Soualiho Meïté adatlapja az AC Milan hivatalos weboldalán
Jegyzetek
Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Párizsiak Kategória:Élő személyek Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Elefántcsontparti labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az Auxerre labdarúgói Kategória:A Lille OSC labdarúgói Kategória:A Zulte-Waregem labdarúgói Kategória:A Monaco labdarúgói Kategória:A Bordeaux labdarúgói Kategória:A Torino labdarúgói Kategória:A Milan labdarúgói Kategória:A Benfica labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Primeira Liga labdarúgói